A Hajógyári-szigetről az olimpiára
A jövő hónapban a budapesti Világkupa-döntő
zárja a magyar öttusázók jubileumi sorozatának eseményeit; a
verseny győztesei elsőként szereznek olimpiai kvótát. A
világbajnokságot a jövő héten rendezik meg San Franciscóban,
férfi versenyzőink mind a három számban címvédőként indulnak.
Az öttusázók a világbajnokságra készülnek, de már a 2004-es
athéni olimpiára is gondolnak. Magyarországi kezdeteinek
hetvenötödik évfordulóját ünnepli a sportág az idén, és a
csúcspontot az augusztusi Világkupa-döntő jelenti majd. A
férfiverseny utáni bankettre a nemzetközi élvonal mellett hivatalos
lesz minden hazai edző és versenyző, aki maradandót alkotott az
öttusában.
A magyar szövetség számos világversenyt rendezett már, de
Vk-döntőt még nem. Az ideinek nemcsak a jubileum miatt lesz kiemelt
jelentősége - utalt rá Császári Attila, a hazai és az európai
szövetség elnöke -, hanem azért is, mert a férfi és a női győztes
elsőként szerez kvalifikációt az athéni olimpiára. Az idén ez az
egyetlen lehetőség, jövőre a madridi Európa-bajnokság első három
helyezettje nyer jogot a részvételre, és 2004-ben a moszkvai
világbajnokságon válik teljessé a mezőny.
A magyarok szeretnének minél kevesebb izgalmat hagyni a
kvalifikációs sorozat végére, és a Világkupa-pontok alapján mindjárt
a döntőn három-három versenyzőnk megpróbálkozhat az első athéni hely
megszerzésével: Füri Csilla, Vörös Zsuzsa, Simóka Nóra, illetve
Horváth Viktor, Balogh Gábor és Sárfalvi Péter. A verseny névadója a
Westel lesz, a helyszín pedig a Hajógyári-sziget, csak az úszást
viszik a Margit-szigetre, a Hajós Alfréd uszodába. Mint Pécsi Gábor
főtitkár mondta, a sportágnak minden sikere ellenére még mindig el
kell mennie a közönségért.
A jövő héten az év fő versenye, a világbajnokság következik San
Franciscóban. Kulcsár Antal, a női válogatott szövetségi kapitánya
arról beszélt a tegnapi tájékoztatón, hogy beteg és sérült nincs a
keretben, vagyis a legerősebb összeállításban állhatnak fel. Ez azt
jelenti, hogy Vörös, Simóka Bea és Füri alkotja a hagyományos
csapatot, az egyéni induló Simóka Nóra lesz, a váltóban Vörös és
Simóka Bea mellett Máthé Vivien szerepel. A kapitány a csapattól és
a váltótól érmet vár, az egyéniben pedig azt, hogy legyen magyar
öttusázó az első hat között.
Pálvölgyi Miklós, a férfiak kapitánya azt mondta, magas a mérce,
a tavalyi vb-n ugyanis mindhárom aranyat a magyarok nyerték,
ráadásul úgy, hogy az egyéniben Balogh mögött Horváth lett a
második. Ezúttal kényszerből módosul a váltó összetétele, mert
Kállai Ákos megsérült, nem indulhat. San Franciscóba azért elutazik,
a szövetség és klubja fizeti a részvételi költségeit. A válogatott
vezetői úgy ítélik meg, hogy Kállai tett annyit a magyar öttusáért,
hogy ott lehessen a vb-n, továbbá ki is harcolta a részvételi jogot.
Horváth Viktor, a sportág tavalyi meglepetésembere az
Európa-bajnokság előtt megsérült, a vb-n viszont már részt vehet.
Így csapatban és váltóbban is Balogh, Horváth és Fülep Sándor
képviseli a magyar színeket, az egyéni induló pedig Sárfalvi Péter
lesz.
A világbajnokságot a jövő héten bonyolítják le, a verseny kedden
a férfiak selejtezőjével kezdődik.
Lépesfalvi Zoltán, Magyar Hírlap 2002.07.09.