A "cséká" ábrázata egy megfontolt embert takar Pár héttel ezelőtt fejeződött be a férfi vízilabda-bajnokság, melyben a Szegedi VE garnitúrája - sokak meglepetésére - az igen előkelő 4. helyen végzett. Akárhogy is van, ez bravúr volt a javából, hiszen Pozsgay Zsolt tanítványai a négy közé jutásért a bajnoki címre is esélyes BVSC-Westelt verték ki. Sőt, ha az alapszakasz valamelyest jobban sikerül, még a dobogóra is felállhattak volna a szegediek. A Csapó-féle bombáktól már régóta félnek a kapusok.

- Csupán csak arról van szó, édesapám kért meg egy apró szívességre. A fater közlekedési mérnök, főbb csomópontokban a közlekedési lámpák átprogramozása a feladata. Na, itt jöttem én a képbe. Az volt a dolgom, hogy statisztikailag mérjem fel az átmenő forgalmat. Nem volt fárasztó feladat, viszont annál unalmasabb - lebbentette fel a fátylat a "titokról".
- Gondolom, a strigulákból jó sok kerítést készíthettél, úgyhogy ezt a témát zárjuk is le. Inkább vízilabdázzunk. A pólóban jártas emberektől tudom, te vagy a szó legszorosabb értelmében vett profi sportoló "mintapéldánya". Vajon mivel érdemelted ki ezt a tényleg dícsérő jelzőt?
- Tényleg örülök, hogy másoknak ez a véleménye, de én inkább arról beszélnék, hogy én miért tartom magam igazi profinak. Már jó pár évvel ezelőtt rájöttem, csak akkor vihetem valamire a vízilabdában, ha a többieknél sokkal szorgalmasabb vagyok. Nem volt más választásom, hiszen nem igazán voltam tehetséges. Nemcsak a meccseken, az edzéseken is mindig a maximumra törekszem. Amikor a vízben vagyok, számomra a pólón kívül minden más megszűnik. Meg aztán arra is kínosan ügyelek, hogy amikor bárki kérdez a vízilabdáról, a csapatról, az edzőről, a nyilatkozatom profi szellemről tanúskodjon.
- 24 éves vagy még csak, mégis immár két éve mondhatod magad az SZVE kapitányának.
- Az edző tett rám javaslatot, s ezt a fiúk elfogadták. Gondolom, az előbb elmondott dolgok miatt esett rám Pozsgay Zsolt választása. Biztosan megkönnyítette ezt az, hogy úgy mondjam, nem vagyok szélsőséges típus.
- Miből áll a kapitányi munkád?
- A hétközi edzéseken, ha kiszúrom, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogyan kellene, azonnal "munkába állok". Megpróbálom felrázni a társaságot, a hibákat közösen megbeszéljük. Általában majdnem mindenkivel megtalálom a közös hangot, a megfelelő módszert. Természetesen én sem vagyok hibátlan, nekem is nyugodtan szólhatnak a többiek. Ezeket mindig meghallgatom, s igyekszem kijavítani a bakit.

- A srácok mennyire fogadják meg az észrevételeidet?
- Nincs különösebb probléma ebből, pár játékos kivételével egészen jól elboldogulunk egymással. Azt is tudomásul veszik, hogy én vagyok az együttes és a vezetőség közötti közvetítő. Elég nagy figyelmet fordítok arra is, hogy a mérkőzések előtti közös taktikai megbeszélésen túl, megpróbálom a fejekbe úlykolni azt a módszert, amivel az ellenfeleket meggyőzhetjük.
- Tavaly nyáron - több társadhoz hasonlóan - téged is csábítgattak. Elsősorban a Vasasról szólt a fáma. Miért utasítottad vissza a piros-kékek érdeklődését?
- Kezdeném a legfontosabbal: még érvényes szerződésem volt az SZVE-vel. Meg aztán itt, Szegeden szerettem volna bizonyítani, hogy igenis le lehet győzni a fővárosi csapatokat is, meg lehet előzni őket. Az sem egy elhanyagolható szempont, hogy minden bizonnyal rosszul érezném magam Budapesten. Minden Szegedhez köt, kimondottan lokálpatrióta vagyok.
- Mennyire vagy kibékülve a megszerzett negyedik hellyel?
- Is-is. Ha azt nézem, hogy a tavalyi csapatot sikerült együtt tartani és az anyagi háttér sem romlott (igaz, nem is javult), akkor ez a két hely nem számít nagy előrelépésnek. Viszont, ha az alapszakasz hullámzó teljesítményét veszem alapul, ehhez képest nagyon jól sikerült a rájátszás. Nagyon örülnék, ha az ekkor tapasztalt szellemben tudna az együttes a közeljövőben játszani.
- Most járt le a szerződésed ...
- Egyelőre semmi biztosat nem tudok mondani. Tárgyalok a vezetőkkel, hogy ez sikeres lesz, vagy sem, még magam sem tudom. Egy biztos: szívesen maradnék a Tisza partján.
- Végezetül azt kérdezem meg: eszedbe szokott-e jutni a válogatottság?
- Minden, magára valamit is adó sportoló persze, hogy szeretne legalább egyszer válogatott lenno. Viszont, úgy érzem, ezt a kérdést már tisztáztam magamban. A mostani csapat annyira jó, hogy oda nem tudnék beférni. Kicsit tehetségesebbnek kellett volna lennem ...

Szélpál László, Délmagyarország, 1995