Felejthetetlen képsorok. Pelle Anikó éppen válogatottunk tizedik, utolsó gólját dobja az Eb-döntőn, amikor az egyik kamera a kispadon lévő Primász Ágnest mutatja. A 14 találatával gólkirályi címet szerző dunaújvárosi pólós önkívületben pattan fel, kezeit a magasba emeli, már-már potyognak a könnyei. Amit mindig is akart, amire vágyott, megvalósult, világversenyt nyert a válogatottal. A 21 esztendős hölgy nemcsak szépségével, hanem játékával is elkápráztatta a szakembereket (és a szurkolókat), nem véletlenül választották a kapitányok az Eb legjobb pólósának. Szerényen fogadta a gratulációkat, sőt a díjátadáskor még meg is kérdezte: "Megérdemlem én ezt?" Hát meg...

- Az a bankett...Hogy mennyien vették körül... -vetjük fel az Eb-aranyérmesnek, Primász Ágnesnek.

- Nem unatkoztam, az biztos. Sokan jöttek gratulálni, beszélgetni hozzám, de azért mulatni is volt időm. Nagyon jó volt.

- Sok külföldi is odament az asztalhoz, gondolom, nem csak a gratuláció miatt...

- Hát...Jó, igen, bevallom, kaptam ajánlatokat.

- Honnan?

- Olaszországból és Spanyolországból.

- Képzelem, hogy örülnek ennek Dunaújvárosban...

- Nem nagyon örülnek.

- És, megy vagy marad?

- Nem tudom. Még egy évig ideköt a szerződés, de nem titkolom, szívesen mennék.

- Az anyagiak, ugye?

- Fontos szempont, nem? Most lenne lehetőségem kimenni, pénzt kereseni, ki tudja, mit hoz a jövő. Meg egyébként is szeretném kipróbálni magam, mire vagyok képes idegen környezetben, ahol talán a bajnokság színvonala is erősebb egy kicsit a hazaianál.

- Szóval megy.

- Nem tőlem függ. Ha a klubom elenged, akkor mindenképpen. De úgy érzem, nem engednek el, hiszen a BEK nagyon fontos a csapatnak. Ha így lesz, sem kesergek, azért Dunaújvárosban is jó, szeretnek, legfeljebb majd jövőre megyek. A világbajnokságig eldől, mi lesz.

- Megszokta ezt a népszerűséget?

- Hihetetlen. Mindehova hívnak, élménybeszámolókra, tévébe, rádióba. Jöttünk haza hétfőn a bankett után, s megálltunk egy benzinkútnál. Véletlenül kezembe került egy újság, ahol mit láttam? A hét sportolója lettem...Egy óra múlva hívtak is pont attól az újságtól, kérdezték, tudom-e már. Furcsa ez az egész. Persze jó érzés, csak szokatlan. De örülök.

- Már megbocsásson, de hol volt ennyi időn keresztül? Hogy van az, hogy csak most t?nt fel a színen? Tudom, hogy ott volt már a kilencvenötös Eb-n, ahol ezüstérmes lett, a kilencvenkilences kontinensviadalon is csapattag volt, de nem játszott túl sokat.

- A labdát cipeltem.

- Most érett csak be?

- Hát, szerintem már előbb is kaphattam volna szerepet a válogatottban...

- Mondjuk az olimpiai selejtezőn. Az egy éve volt, kudarccal végződött. Miért nem volt ott?

- Sokan kérdezték, de kérem, hagyjuk ezt. Lezártam magamban a múltat, csak előre tekintek.

- Nem jött ki Tóth Gyulával, az előző kapitánnyal?

- Tényleg nem akarok belemenni a témába. Maradjunk annyiban, hogy ez a kettőnk ügye. Sajnálom, persze hogy sajnálom az elszalasztott lehetőséget, szomorú voltam, hogy lemaradt a válogatott az olimpiáról, hogy én is lemaradtam az olimpiáról, de remélem, ami késik, az nem múlik.

- Rendben, hagyjuk a múltat. Ellenben az látszik, Faragó Tamás együttesében kulcsszerepet tölt be. A kapitány el is árulta, szándékosan keresett új húzóembereket, amit ön és Pelle Anikó személyében talált meg.

- Örülök a lehetőségnek, bár bevallom, eleinte nagy volt bennem a drukk.

- Hamar megszokta Faragó Tamás kétségkívül egyedi stílusát?

- Igen, azt hiszem, igen. Kiváncsi voltam, milyen lesz majd együtt dolgozni, s csak jókat mondhatok vele kapcsolatban. Nem volt nehéz megszokni őt, hiszen én sok társamtól eltérően itthon játszottam hétről hétre, sokat találkozunk, válogatott-keretedzéseket tartottunk.

- Beszélt önnel négyszemközt? Elmondta, mit vár majd az Eb-n?

- Közvetlenül az Eb előtt, a barcelonai tornán hívott félre engem és Anikót. Ott azt mondta, számít ránk, bízik bennünk, s ez nagyon jólesett. Mondhatni szárnyakat adott.

- Tizennégy gól, gólkirály cím, a szövetségi kapitányok által legjobb magyar játékosnak választott díj, s nem utolsósorban Eb-arany. Ennyit ért ez a biztatás?

- Segített. Tényleg fantasztikus volt az egész, még most is alig hiszem el.

- Nehéz volt?

- Húh, nagyon. Iszonyatosan elfáradtam, nem is fizikailag, hanem lelkileg. Az a stressz, hogy nyernünk kell, hogy muszáj megmutatnunk, nagyon elfárasztott.

- Két üveg pezsgővel érkezett a döntőre. Nem volt ez túl merész vállakozás?

- Láthatja, nem...Na jó, elárulom, én azt nem feltétlenül az aranyérem megünneplésére hoztam.

- Hanem?

- Magára a döntőre. Ne értsen félre, de én úgy éreztem, hogy ha csak a másodikak leszünk, akkor is van mit megünnepelni. Úgy éreztem, már maga a döntő nagy eredmény volt. Jó-jó, biztosan borzasztó lett volna a csodálatos közönség előtt elbukni a finálét. Így volt jó, ahogy volt.

- Van kedvenc gólja a tizennégy közül?

- Van. Az oroszoknak hat-négynél lőtt kapufás gólom. Valahogy megmaradt bennem.

- Mitől tud törékeny termete ellenére ekkorát lőni?

- Nem tudom...És még van mit javítanom. Mondják is az edzők, hogy "Ágikám, hát lent van a könyököd, ez így nem teljesen jó..."

- Ajaj, mi lesz, ha fent lesz a könyöke?

- Fent lesz...? Próbálgatom, edzek, majd meglátjuk.

- Hány gólt tartogat a közelgő világbajnokságra?

- Hát én azt sem tudtam, hogy az Eb-re ennyit tartogatok...

- Meglepte önmagát?

- Mondhatjuk. Csodálatos, felejthetetlen emlék ez az Európa-bajnokság. Elkaptam a fonalat, nagyon bizonyítani akartam. Mint ahogy a csapat is. Nagyon együtt voltunk, mindannyian nyerni akartunk. A világbajnokságon azonban még nehezebb dogunk lesz. Az Eb-arany egyrészt kötelez, másrészt pedig bekapcsolódnak a legesélyesebb csapatok is.

- Gondolom, az ausztrálokra, az amerikaiakra és a kanadaiakra gondol.

- Igen rájuk. Nagyon erősek, százkilós lányok, brutális velük játszani.

- Ez az erőpóló nem fekszik önnek, igaz?

- Nem nagyon. Be kell majd nekem is keményítenem, az biztos. De addig is pihenek egy keveset, most is itt ülök az uszodában, de szándékosan nem hoztam fürdőruhát, nehogy becsaljanak a többiek. Csak beszélgetek a barátnőimmel, úszásról azonban szó sincs! Aztán megyek haza, lustálkodom, s a szekényem tetejét bámulom.

- Miért pont azt?

- Ott van középen az aranyérmem, mellette balra és jobbra a különdíjak. Még most is olyan hihetetlen az egész...

Énekel a meccsek előtt

Még a barcelonai tornán történt. Primász Ágnes a szállodában tudta meg, a közelgő meccsen a kezdőcsapatban számít rá a kapitány. Láthatóan izgult, feszültségét halk énekléssel próbálta levezetni a buszon. Bejött. Nagyszer?en játszott, gólokat lőtt a találkozón. Később - hangja ugyan saját bevalása szerint "tragikus", de higgyék el, rendkívül aranyos - aztán egyre erősödött az ének hangereje, mint mondta: "A döntő előtt már nagyon hangosan énekeltem, eszembe jutott, ez segíthet, ez jó ómen."

Ha ez is kell a gólokhoz...

amler, Nemzeti Sport 2001.06.27.