Egy lány, aki mosolyával a Margitszigeten elkápráztatta a férfiakat. Egy lány, aki emellett nagyban hozzájárult védéseivel a Faragó-csapat Európa-bajnoki győzelméhez. Egy lány, aki már nagyon várta a vb-t. Egy lány, aki aztán Fukuokában olyan teljesítményt nyújtott, hogy a szakemberek nem hivatalos szavazása alapján (lévén hivatalos nem volt...) a vb legjobb produkciója címet érdemelte ki. Egy lány, aki a döntőig az összes meccsen remekelt. Egy lány, aki az elődöntőben, Kanada ellen a fizikai törvényeket meghazudtolva ugrált az egyik sarokból a másikba. Egy lány, aki a fináléban társaihoz hasonlóan gyengébb volt. Egy lány, aki talán a legnehezebben viselte a vereséget. Egy lány, aki talán a legtöbbet tette hozzá a vb-ezüsthöz. Egy lány, aki ma már őszintén tud örülni a második helynek. Egy lány, aki a szurkolók egyik kedvence lett. Egy lány, akit az uszodában csak Manónak a szólítanak. Egy lány, akit igazából Sós Ildikónak hívnak. Több mint egy lány...

-Még soha nem kérdeztem: miért is Manó?

- A Vasasban akasztották rám ezt a nevet. Kisgyermek koromban pici voltam, csont és bőr, még a sapka is lötyögött a fejemen - válaszolta nevetve az uszodában csak Manónak hívott, becézett Sós Ildikó, a magyar női pólóválogatott első számú kapuvédője.

- És be mert állni a kapuba?

- Be én. Különben is, nem volt más választásom. Alkatom miatt nem bírtam a mezőnyben a többiekkel, úszni sem úsztam olyan jól, maradt hát a kapu. A mezőnybeli álmaimat pedig kiélem a különböző bulikon. A vb előtt például srandvízilabdázni voltunk, ahol eszem ágában sem volt a kapuba állni. Tiba Zsuzsi helyettesített, én meg mentem lőni a gólokat. Imádok mozogni.

- Hát... a kapuban azért erre nincs olyan sok lehetősége.

- Tényleg nincs, éppen ezért alig várom, hogy menjünk a Balatonhoz. Szerda délután már focizni fogok, rohanok, futok, ameddig csak bírom. Jól megy a foci, és már nagyon hiányzik a szárazföldi mozgás.

- Én meg azt gondoltam, hetekig csak a semmittevés jön.

- Szeptember elején kezdődik a bajnokság, úgyhogy nincs rá idő. Fűzfőn azért pihengetek is majd, de a jövő héten már dolgoznom kell.

-Dolgozni?

- Épül-szépül a házunk, most éppen a vízvezeték-szerelés következik. Segítek, amit tudok, gondolom, leginkább a takarításban lesz rám szükség. A vb előtt festettem, tudja, a saját házáért mindenet megtesz az ember. Most még a férjem szüleinél lakunk, de hát mint minden fiatalnak, nekünk is egy saját kuckó az álmunk. Ha minden jól megy, a karácsonyt már a saját házunkban ünnepelhetjük.

- Ha csak a vízilabdát nézzük, akkor lesz mit, ez nem vitás.

- Még most is olyan hihetetlen az egész. Tudom, az egészet az itthoni Eb-nek köszönhetjük. Hirtelen ismertek lettünk, s ezt még Fukuokában is tapasztalhattuk. Csak jöttek, jöttek a faxok, én meg szólni sem bírtam. Nagyon jó érzés, hogy ennyire megszerettek bennünket a szurkolók.

- Ahhoz képest, hogy nem is oly rég még abba akarta hagyni az egészet...

- Akkor nagyon keserű voltam.

-Gyakran eszébe jut a palermói torna?

-A vb-döntő előtt is gondoltam rá. Mérges voltam, mert végképp kiderült, az az olimpiai kvalifikáció nem volt igazságos. Az olasz és a magyar válogatottnak igen is ott lett volna a helye Sydneyben. Ezt elvették tőlünk, ami akkor kis híján kikészített. Szerencsére túltettem magam végül ezen, ma azt mondom, így kellett történnie. Már csak a ránk váró sikerek miatt is, amelyből az Eb és a vb már megvolt. Remélem, végül az olimpia is elérkezik.

- Ezek szerint a kisbaba még várat magára.

- Athénig igen. Palermó után elgondolkoztunk a férjemmel, végül megbeszéltük, hogy az olimpiáig még várunk. Reméljük, megéri.

- Ha így folytatja a védést, nem lehet kérdéses... Mitől ment ilyen jól Japánban?

- Valamiért nagyon laza voltam. Nem tudom, már az Eb alatt mondogattam a többeieknek: "Lányok, én már nagyon várom a vb-t". Éreztem, jól fog menni.

- Melyik volt a legemlékezetesebb meccse?

- A legemlékezetesebb? Nem is tudom... Azt hiszem, a döntőig az összes. Élveztem a védést, nagyon jó formában, talán életem legjobb formájában voltam. A szünnapok is pont jókor jöttek, a könnyebb meccseken pihenhettem, mert Szép Brigi nagyszerűen helyettesített, valahogy úgy éreztem, az egész vb-t nekem találták ki. Csak az a döntő ne lett volna...

- Feltűnő volt a meccs után, ön volt a legszomorúbb. A lefújás után félórával a többiek mosolyogva nyilatkozgattak, fényképezgettek, ön meg állt egy sarokban, s egykedvűen leste a társakat. Ennyire nehezen viseli a vereséget?

- Igen, talán mert kapus vagyok. A kapusok személyisége általában mindig más, mint ahogy más a feladatuk is. Sokkal nagyobb a teher, nem lehet alibizni, egy-egy hiba végzetesnek bizonyulhat. Bántott, hogy veszítettünk, és az is, hogy a döntőben én sem védtem jól. Akkor úgy gondoltam, jobb lett volna bronzérmet nyerni, mert akkor legalább győzelemmel jöhetünk volna haza. Persze ma már másként látom mindezt, tudom, nagyon szép siker ez a második helyezés.

- Mikor engedett fel, mikor tudott örülni az ezüstnek?

- A meccs napján este összeült a szállodában a csapat, és Tonó (Faragó Tamás szövetségi kapitány - a szerző) beszélt hozzánk. Megköszönte az egész éves teljesítményünket, és azt mondta, hogy büszke ránk. Feldobott ez a beszéd. A faxokra gondoltam, és arra, hogy otthon mennyien nézték a meccseinket a tévében, mennyien szorítottak értünk. Kezdődhetett a buli! Óriási volt. Nem tudom leírja-e -na jó, miért ne -, szóval iszogattunk, koccintottunk, rengeteget táncoltunk.

- A szállodában?

- Igen, nem mentünk el sehova, ott minden adott volt az ünnepléshez.

- Egyébként sem sokat látott Fukuokából, igaz?

- Szinte semmit. De nem is baj, végül is nem nyaralni mentünk.

- Szobatársa, Drávucz Rita mesélte, könyvet lehetne írni a csapat kabaláiról. Gondolom, ön sem lóg ki a sorból.

- Személyes kabalám nem nagyon van, egy micimackó az, amelyik mindig velem van. Palermó után kaptam, úgy tűnik, szerencsét hozott. Ellenben a csapat kabalái az enyémek is. Japánban mindent ugyanúgy csináltunk. Ugyanakkor mentünk enni, ugyanabban a szobában festettük a piros-fehér-zöld színeket a vállakra, ugyanúgy edzettünk, ugyanazokat a zenéket hallgattuk, legutoljára mindig az Eb-nótát. Az egység jellemezte a csapatot, egyértelmű, hogy ennek az összetartásnak is köszönhettük, amit elértünk.

- Ugye tudja, hogy nagyon népszerű lett a férfiak körében?

- Az ausztrálok elleni meccs után érkező faxok, e-mailek között rengeteg szólt nekem, megható volt.

- Én ilyeneket is láttam, hogy "Manó a legjobb kapus, a Manó a legcsinosabb lány", meg hogy "Imádlak, Manó". Majdhogynem házassági ajánlatokat is kapott.

- Talán még azok is jólestek volna...A viccet félretéve, tényleg szuper érzés, hogy ennyire szeretnek, de remélem, azért mindezt a védéseimnek köszönhetem.

- És az anyagi megbecsülés?

- Hagyjuk ezt a témát. Nem lenne rossz, de eddig sajnos nem ez volt a jellemző. Az ember inkább magáért, a csapatért gürizik. És az olyan pillanatok, mint a ferihegyi érkezés bizonyítja: megéri a rengeteg munka. Káprázatos, felejthetetlen volt a hazaérkezés.

- Ezzel lezárult egy fejezet, következnek a szürke hétköznapok. Furcsa lesz, nem?

- Jó volt, szép volt, és szép lesz még. Mondjuk nincs még bajnoki aranyam, amit a Dunaújvárossal megnyerhetek, meg jön a BEK, az is nagy motiváció. És persze a foci. Várom, hogy gólokat rúghassak.

-Na és a röplabda? Férje, áruljuk el, Zirigh Balázs röplabdázó. Nem hiszem el, hogy ne tanítgatná.

- Próbálgat, azt mondja, ügyes, de leginkább lelkes vagyok. Egyszer majd együtt indulunk egy strandröpiversenyen vegyes párosban. Ez az egyik álma. És az én sikereim. A múlt héten Dombovárott volt a bajnoki forduló, képzelje, levitte a tévénket, bedugta egy fagylaltautomata mellé, és a mi meccsünket nézte a barátaival. Rám, a csapatra koncentrált. A versenyből kiesett, de nem szomorkodott, mert mi nyertünk. Megérdemli, hogy a párja legyek, nem igaz...?

Amler, Nemzeti Sport 2001.08.01.