Minthogy az egyetlen igazán jó holland pólós, Harry van der Meer Olaszországban légióskodik - további két, jónak mondható németalföldi Nizzában keresi a kenyerét - elvileg nem kellett tartani az Alphen gárdájától. Az otthoniak ugyanis, mint az az olimpián is kiderült, nem tartoznak az igazán képzett pólósok kasztjába.

Csakhogy még a Fradi sem állt össze, ráadásul a mozaik nyugodt rakosgatását elég sok minden zavarta az ősz elején. Mindegy, ne firtassuk a múltat! Nápolyban az első meccsen az volt a tét, hogy a magyar bajnok bejusson a BL legjobb nyolc együttese közé.

Nos, a zöldek nyertek, bár nem könnyen. Holott az első negyedet követően felhőtlennek tűnt minden: a hollandok elkövették azt a hibát, hogy szoros emberfogással kezdtek, így gond nélkül megjátszhattuk a centert, és a hetek óta csodálatos formát mutató Matajsz Márk ezúttal is hozta önmagát. A macskaügyességű középcsatár kétszer is csúnyán megetette az állóbekket, különösen amikor karjaiból kiszabadulva egy félfordulattal bombázott a kapuba.

Ezután kaptak észbe a hollandok, visszaálltak zónavédekezésre, és ezzel kissé összekuszálták a ferencvárosiak támadásait. Nemigen sikerült normálisan átlőni a kézerdőt, többnyire hasztalan próbálkoztak a magyarok. Csakhogy többet ésszel, mint erővel: Tiba egy ízben nem bombázott, hanem ejtett, és a tökéletes ritmusban, lóba után elengedett labdát csak szemmel tudták követni az alpheniek. Kár, hogy egy védelmi megingást követően Gouth centerből szépíthetett, ezután azonban Nyéki lefordulásból visszaállította a követési távolságot.

A második negyed sokkal összevisszábbra sikerült, elöl is, hátul is. A hollandok nem adták olcsón a bőrüket - ami persze nem újdonság -, míg a mieink szenvedtek. Az emberelőnyöket sehogy sem sikerült begyötörni, akcióinkban hiba hibát követett, még szerencse, hogy 4-2-nél egy kontra alkalmával a hollandok elkövették azt a baklövést, hogy ketten rárontottak Székely Bulcsúra, aki egy zseniális mozdulattal "kimentette" közülük a labdát, az üresen hagyott Matajszhoz játszott, a "Márkó" becenévre hallgató szentesi pedig gond nélkül mattolt. Minthogy azonban Gouth behúzott egy előnyt két méterről, a félidőben még idegeskedhetett a magyar tábor.

Felesleges volt. A már addig is remeklő Kósz Zoltán ugyanis zárórát csinált hátul. Amit a második félidőben produkált a magyar hálóőr, ahhoz foghatót Sydneyben, az oroszok elleni finálén láthattunk tőle. Illetve ilyet még tán akkor sem.

Az ötvennégy nap után először mérkőzést játszó, októberben térdporccal megműtött géniusz ugyanis a harmadik negyedben két percen belül megfogott egy négyméterest, majd kivédte az egy az egyben kapujára törő holland két méterről leadott lövését. A többi ezekhez képest rutinmunka volt - avagy igaza lett a csapat mesterének, Vad Lajosnak, aki még csütörtökön kijelentette: "Biztos vagyok benne, hogy Zoli jól fog védeni."

Nos, hogy jól védett, az nem fedte tökéletesen a valóságot.

S miután a zárónegyedben Nyéki az ötödik emberelőnyt végre bevágta - a balkezesek oldaláról, úgy, ahogy a tavasszal még itt játszó előd, Kiss Csaba szokta: oda sem nézett, akkor suhintotta a léc alá a labdát - végképp eldőlt a mérkőzés. Sőt, talán a továbbjutás kérdése is, elvégre a vasárnapi, Novaky elleni találkozó ennél könnyebbnek ígérkezik. Persze, ha szombaton megvernénk a házigazda Posillipót, senki sem sértődne meg.

A színes Sport, 2000.11.25.