- Milyen érzés volt eloször rápillantani a márványtáblákra? Aztán oldalt sandítani a másik ötre?

- Nem könnyű. Mi ebben nottünk fel. Hogy harmincketto és harminchat, Halasy Olivér, aztán hogy ötvenhatban miként vertük meg a szovjeteket, és hogy kint maradhattak volna, de rengetegen hazajöttek. És persze a hetvenhatos csapat. Meg az állandó hasonlítgatásÉ Mondják, erojáték lett a póló, gladiátorok küzdenek, de erre azt mondom: gladiátorok nem dobnak tizenhárom gólt egy döntoben, pláne nem svédcsavarból, mint Vári Ati tette. Aztán arra gondoltam a tábla elott, hogy jó volna, ha nem elsosorban mi profitálhatnánk ebbol, hanem a vízilabda. Tisztában vagyok vele, sohasem lesz olyan népszerű, mint a foci - de tenni kellene valamit, hogy érje el más labdás sportágak nézettségét. Nem csak itthon, másutt is. Az egész világon.

- Jó ötlet. Eloször el kellene érni, hogy a közönség értse.

- Való igaz, egyszerűsíteni kéne a szabályokat, meglehet, elég lenne a huszonötös medence, hogy még többen játszhassák a világon. És legfoképp: nyáron legyen a legtöbb meccs. Hogy bárki kiülhessen egy üveg sör mellett estefelé a lelátóra.

- És nézhesse a sztárokat. Mert azok kellenek. Nekünk vannak: a tizenhárom bajnokból kilenc külföldre megy három héten belül. Így nehéz behozni a hazai uszodákba a közönséget.

- Deutsch Tamás mondta, o ebben a helyzetben szívesen elszegodne a pólósokhoz menedzsernek, mert ez egy kincsesbánya lehetne. Csakhogy nincsenek igazi menedzserek, akik elérnék, hogy azok a szponzorok, amelyek, illetve akik ma hatvan-hetven százalékos áron - és ez a jobbik eset - megveszik a csapatokat, igenis tegyék be azt a pénzt, ami akár arra is elegendo lehetne, hogy minket itthon tartsanak. Ôszintén mondom, szívesen maradnék, Ancsának kínáltak egy remek állást, engem is kerestek itthonról, nem azt mondom, hogy ugyanannyit kapnék, mint Olaszországban, de a kettot összeadva akár el is gondolkodnánk azon, tényleg jobb volna itthon. Ha nem égettem volna meg magam a Kordaxszal és az Újpesttel. Az a baj, hogy amíg a kintiekhez képest szerényebb magyar ajánlatok mögött sincs mindig biztos háttér, addig nehezen adjuk be a derekunkat.

- Mekkora szerepet játszik az ön életében a pénz?

- Én az anyagias kategóriába tartozom, de nem hajszolom mindenáron. Annyiban érdekel, hogy tudom, azt a telket, ahol élni szeretnék, pénzbol tudom megvenni. Azt a házat, amelyben lakni szeretnék, pénzbol tudom felépíteni. Késobb a gyereknek pénzért tudom megvenni a ruhát, hogy ne fázzon meg. Az azonban nem izgat, hogy mondjuk legyen ötszázmillió a zsebemben. Minek? Viszont nem feszélyez, hogy jobban keresek, mint az átlag, hogy a vízilabdáért megfizetnek, mert tudom, hogy megdolgozom érte. Hogy olykor hányingerem van, és szédülök az edzésen, mert napról napra iszonyú statisztikákat kell csinálnom a klubomban, hiszen engem azért szerzodtettek, hogy a legjobb legyek. Természetesen nem kizárólag ezért hajtok, mint ahogy nincs semmiféle ambícióm abban a tekintetben sem, hogy egyszer egy céget milliárdos vállalattá virágoztassak föl.

- És mi a fontos az életben - egyáltalán?

- Számomra az, hogy a magam értékrendje szerint éljek. Ami jelen pillanatban azt jelenti, hogy megalapozzam a jövomet, hogy ne kezdjek el süllyedni, amikor esetleg eljutok addig a pillanatig, amelynél az ember néha nem tudja, miképp is menjen tovább. Az a típus vagyok, aki nem aggódik emiatt, de foglalkoztatja. Mert eljön az az ido, amikor eloször fog elfogyni az erom, a kedvem, és adódik a kérdés: mit csinálok ezután? És akkor meg kell találnom a választ. Ezért élek most úgy, ahogy. Család, jogi pálya, sport - ezek jelentik a legfontosabb területeket, ezeken próbálok boldogulni, a leheto legtisztább eszközökkel.

- Hm, tisztaságÉ Lassan itt a XXI. század, és számomra nem úgy fest, hogy ez a boldogulás útja.

- Magam is úgy fogalmaznék, törekszem arra, hogy minél tisztább eszközökkel jussak elore. De ezek sohasem mehetnek a belso egyensúly rovására, a lelkiismeretemmel ugyanis szeretek elszámolni. Általában úgy cselekszem, hogy ne bántsak meg másokat, ugyanakkor magamat se csaljam meg.

- Önben miként fér meg egymás mellett az alkalmazkodás kényszere és az öntörvényűség szabadsága?

- Talán úgy, hogy megvan bennem az elégséges tolerancia, viszont az egyéniségemet nem vagyok hajlandó feladni. Nézze, a mi személyiségünkre azért dönto hatással van, hogy csapatsportágban játszunk. Hatéves korunk óta közösségek tagjai vagyunk iskolában és uszodában egyaránt, reggel nyolctól este kilencig valahogy mindig alkalmazkodnunk kell. Egy úszó vagy egy futó megteheti, hogy lemegy edzésre, aztán ha van kedve, teljesíti a távot, ha nincs, nem csinálja végig. Nálunk ilyesmi szóba sem jöhet.

- Ugyanakkor szinte nyoma sincs önben annak a környéknek, ahonnan jött. A világért sem akarnám lenézni a Klauzál teret, csak hát tudunk, amit tudunk, arrafelé, hogy is mondjamÉ

- Nincs ebben semmi bántó, ez a realitás. Két út állt elottem: vagy asszimilálódom a viszonyokhoz, vagy az ellenpéldáktól megriadva, azért sem leszek olyan, amilyenek a többiek. Én az utóbbira szavaztam. Így voltam sok minden mással is, a szüleim annyit dohányoztak, hogy én ki sem próbáltam, mint ahogy tudom, hogy az akkori barátaim közül nem egynek már tizenkét évesen meggyűlt a baja a rendorséggel. Természetesen amíg apróbb disznóságok, csínytevések, hülyéskedések voltak műsoron, én sem különcködtem, de a határt nem voltam hajlandó átlépni. Nagy szerencsém, hogy tizenévesként olyan edzoknél nevelkedtem, akik keményen fogtak. Tóth Sanyi bácsi a BVSC-ben folyamatosan a jó erkölcsöt táplálta belénk, és a pozitív szemléletet mindenekelott, elvégre egy tízgólos vereség után is azt mondogatta, hogy nyerhettünk volnaÉ Aztán a Tungiban a Godova, Tim kettos is óriási rendet tartott közöttünk, rendszeresen megnézték a bizonyítványunkat és az ellenorzonket, akadt, akivel közölték, amíg nem tornázza négyes fölé az átlagát, le se jöjjön edzésre.

- Ön jól tanult?

- Muszáj volt. A szüleim nemegyszer kitépték a füzetembol a leckémet, ha rondán írtam meg. Tizenegy éves koromig igazi eminens voltam, ötösgyűjto versenyben vettem részt a suliban, meg ilyesmik. Ám ne gondolja, hogy iszonyúan fogtak otthon, megvolt a magam szabadsága, abban azonban biztosak lehettek anyuék, hogy ha kilencre ígértem magam, akkor nyolc óra ötvenkilenckor ott álltam az ajtóban.

- Most is ennyire beosztja az idejét?

- Másképp nem megy. Jogra járok, az a minimum négyórai edzés mellett hat-hét óra seggelést jelent, az egyéb kötöttségekrol nem is beszélve. Korábban azt csináltam, amihez kedvem volt, de ha egyszer eldöntöttem, hogy nem ács, favágó, benzinkutas vagy sebész akarok lenni, hanem ügyvéd, mert ez érdekel, akkor ezért meg kell hoznom az áldozatot.

- És mi lesz az írással? Egy idoben küldözgetett cikkeket Olaszországból.

- Érdekel a kommunikáció, a média is, most is adhattam volna anyagokat, ha úgy adódik. Nem adódott úgy, viszont tudom, hogy mirol írtam volna.

- Arra nem gondolt, hogy esetleg valami hosszabb lélegzetű munkába fogjon?

- Azon már elgondolkoztam, mit is csinálnék, ha könyvet kellene írnom. Ha odajönnének, és azt mondanák, ne törodjön semmivel, csak egy év után legyen kész. Aztán nem tudtam eldönteni. Bevezetés, tárgyalás, bonyolítás, befejezés? Vagy csak egyszerűen nekilátok írni és a végén pontot teszek? Fogalmam sincsÉ Szerintem a legtöbb emberben benne van az alkotás iránti vágy. Igaz, hirtelenjében nehezen mondanám meg, mihez volna kedvem, valami fiktív regényhez, vagy esetleg a vízilabdáról és magamról kellene írnomÉ A közeljövoben azonban nem fenyeget a veszély, hogy belekezdjek, egyszerűen nem lenne energiám rá. Jelenleg a sport szinte teljesen leköt. Amiben az az érdekes, hogy összességében az idonk nagy része fárasztóan telik, menni edzésre, ott kitűnni, ötszázhuszonhatodszor is, nem idegeskedni a csapattársaim miatt, inkább megszakadni csendbenÉ Mégis, tudom, hogy ennek a vége jó lesz, és ezért szeretem csinálni. Másért ezt aligha tenném meg. Csak a pólóért. Szerintem ezért is nyertünk olimpiát, mert a többiek is hasonlóképp vannak ezzel. Elég büszkék vagyunk magunkra, és persze van bennünk egy jó adag hiúság is. Hogy ha látjuk, más sportágakban menynyit lehet kaszálni nulla teljesítménnyel, akkor legalább mi megmutatjuk, hogy a saját területünkön a legjobbak vagyunk, mert többet tudunk kihozni magunkból, mint az embertársaink. Eszerint gondolkodunk és eszerint élünk, és ezért vagyunk képesek arra, hogy egyre fokozzuk a teljesítményünket.

- Aztán akadt még egy emlékezetes pillanata: az utolsó taktusok a Himnusz alatt. Feledhetetlen kép. Holott túl sok érzelem nem szokott kiülni az arcára, ám akkor mindent le lehetett olvasni róla, patakzottak a könnyei.

- Kétségtelen, általában nem mutatom ki, mit érzek, pedig belül elég érzelgos vagyok. Sot, szerintem sokkal több van odabent, mint másnak, aki szereti kimutatni. Csak az én lelkem kiegyensúlyozottabb, épp ezért amikor például baj van, könnyebben megoldom, mint más, akinél esetleg egy trauma letiltja az összes gondolkodási pályát. Én ilyenkor csak annyit mondok, megtörtént, ez van, túl kell lépni rajta. Aztán ott van a másik véglet, amikor sírok örömömbenÉ Akkor ott, a dobogón állva hirtelen eszembe jutott minden. A szüleim, a feleségem, akikrol tudtam, hogy most engem néznek, és tudtam, hogy miként várnak majdÉ Aztán az a tudat, hogy amit gyerekkoromban elterveztem, azt véghezvittemÉ

- Mert úgymond amióta az eszét tudja...

- Pontosan. Én már kissrácként is minden egyes edzésre úgy mentem le, hogy egyszer olimpiát akarok nyerni. Ezért nem mentem el bulizni, amikor hívtak, mondván, másnap inkább az uszodába megyek, ami az éjjeli sörözés után nem biztos, hogy sikerült volnaÉ És ez mind végigfutott rajtam, hogy most ugyanúgy megcsináltuk, mint a gyerekkori példaképeink, akiket ugyan nem láttunk játszani, mégis istenként tiszteltük oket, Faragót, GerendástÉ Ez így együtt hozta ki belolem azt, ami akkor látszott.

- Irigylem. Milyen érzés ezek után huszonhárom évesen példaképnek lenni? Mert azzá vált, a társaival egyetemben.

- Felemelo. Már beszéltünk róla, hogy én itt nottem fel a hetedik kerületben, a Klauzál téren. Láttam, amit láttam, éreztem, amit éreztem. Ha csak annyit elérünk, hogy jó néhány srác ezek után elgondolkozik, esetleg másképp is eltöltheti az idejét ahelyett, hogy befüvezett fejjel kiraboljon néhány bankot, akkor elmondhatjuk: többet tettünk annál, hogy népszerűsítettük a sportágat és hogy az országimázs-központnak szállítottunk egy kis ingyenreklámot.

A színes Sport, 2000.12.27.