- A nápolyi kisasszony nem fog türelmetlenkedni, így, estefelé?

- Nem, nem, tudja, miről van szó.

- Megint egy rohadt interjú. Ön nem unja?

- Ugyan.

- Bevallhatja nyugodtan. Más sztárok is bevallják, őszinte pillanataikban.

- Hát jó, néha tényleg az agyamra megy. Előbb-utóbb meg fogom változtatni a mobiltelefonom számát, mert már mindenki megtalál. Tévé, rádió, újságok. Internet. Nem mindegyik fárasztó, de amikor arról kérdeznek, ilyen-olyan magazinok riporterei, hogy mondjuk mi a kabalám, attól a falnak tudok menni.

- Akkor már csak babonából sem érdeklődöm ez iránt. Beszéljünk inkább Sydneyről, végtére is egy hónap múlva szállnak először vízbe, mégpedig a görögök ellen. Helyi idő szerint reggel fél tízkor. Ez azért nyomasztóan korán van, az ön habitusát ismerve.

- Nyugi, Atlantában is játszottunk délelőtti meccset, és remekül ment a játék, nekem is, a csapatnak is, hiszen simán megvertük a jugókat. Az idei reggeli mérkőzéseken nem azért szenvedtem, mert korán volt, hanem mert hullámvölgybe kerültem. Ami egyébként normális.

- Ez kétségtelen, csak kissé furának hatott, hogy az eddigi tizenöt találkozó során az első hét derbin remekelt, aztán mintha elvágták volna.

- A kapitánynak sem tudtam mást mondani, mint azt, hogy fogalmam sincs, miért pont most és így jött ki mindez rajtam. De hogy ki kellett jönnie, az biztos, elvégre a legutóbbi olimpia óta eltelt négy évben végigjátszottam szinte az összes fontos meccset. Jó, ez így azért túlzás, de például az idén, Nápolyban jó, ha két percig ültem kint a parton egy-egy bajnokin, és az már kivételes alkalomnak számított. A döntő öt idegölő mérkőzésén végig bent voltam, emlékszem, a negyedik után - amelyiken mindent beleadtunk, hiszen ott megszerezhettük volna az aranyat, ám aztán kikaptunk - másnap, az edzésen használhatatlan voltam. Utolsóként fordultam úszásnál, a lövéseim hússzal szálldogáltak és toccsantak le a kapu előtt a vízre, gyűlöltem a vízilabdát, a világot, mindent, nem lehetett hozzám szólni.

- Aztán másnap beakasztott egy ötöst.

- .pp ezért mondom azt, hogy nincs vész. Amikorra kell, fel fogom szívni magam.

- Ha a múlt tényei nem szólnának ön mellett, azt mondanám, virtuálisan remekül pólózik.

- Őszinte leszek. Egyáltalán nem érdekel, hogy ki mit gondol vagy állít rólam. .n tudom, hogy az olimpiára megváltozik a játékom, a többi hidegen hagy.

- Olykor mintha a játék is hidegen hagyná.

- Különösen, ha a kritikákkal megtépázzák az önbizalmamat. De ez csak vicc volt.

- Most én leszek őszinte: Logro-óban egyvalami nem tetszett, mégpedig az, hogy látványosan rühellte az egészet. Megesik, hogy nem megy valakinek. Ha az illető egy a sok közül, az is belefér, hogy tüntetőleg ne érdekelje a játék. A villág legjobb pólósa viszont ezt már nem engedheti meg magának.

- Nézze, nem vagyok gép, nem tudok mindig csúcsszinten teljesíteni. Van, hogy rögvest érzem, ez nem az én napom, ilyenkor tudom, hogy ennél jobb nem lesz. Annál meg nincs nagyobb szenvedés, ha valaki nem tudja élvezni azt, amit csinál. Az, hogy az arcomról mit lehet leolvasni, megint más dolog, ön is tudja, hogy az még akkor is blazírtnak hat, amikor élvezem a játékot. Ezzel az egésszel egyébként úgy vagyok, hogy most téma, aztán az olimpiát követően majd nevetve fogunk rá visszagondolni.

- .s ha nem jön ki a lépés az olimpián?

- Na, erre viszont még csak nem is gondolunk.

- Az, hogy a firenzei Európa-bajnokság óta földön, vizen, levegőben vezéregyénisége a csapatnak, miként dolgozza fel magában így, huszonnégy évesen?

- Semmi különöset nem tudok felelni erre. Remek érzés, ennyi. Valamelyik meccs után Kósz Zoli, aki akkor a parton ült, azt mondta, hogy egy gyengébb periódusban látszott, minden labdával engem keresnek a többiek. Ez jólesett.

- Nem teher ez olykor?

- Nem, egyáltalán nem nyomaszt. Inkább feldob.

- .s mi tudja még feldobni?

- Hm, mi is?. Például egy papírlap. Tavaly kezdtem rá írogatni. Azokat az elismerő szövegeket, amelyek igazán a szívembe találtak. Például amit Horkai Gyuri mondott az Eb-döntő után. Hogy igazi világklasszissá váltam, és hogy a horvátoknak lőtt gólomat tízszer nézte vissza videóról, annyira lenyűgözte. Tőle, aki nem az dicsérgető típus, ez kifejezetten meglepetésként hatott. Aztán az idei olasz bajnoki finálé harmadik, firenzei meccsét követően Silipo borult a nyakamba, hogy Tomi, te vagy a numero uno. Nem állítom, hogy akkor különösebben kijött volna a lépés, viszont lőttem két fontos gólt. Szóval, Carlótól megintcsak nem vártam volna ezt az elismerést - akkor és ott. Amikor nagyon kivagyok, akkor néha beleolvasgatok a gyűjteményembe, és erőt merítek belőle.

-ĘMikor mélyedt el benne legutóbb?

- Még kint, Nápolyban.

- Ott is hagyta?

- Ha arra gondol, hogy most rám férne egy kis olvasgatás.

- .esetleg.

- Elhoztam magammal, de még nem került a kezembe.

- Azt tehát már megígérte, hogy egy hónap múlva a régi önmagát adja. .s a csapat?

- A többiekkel sem lesz gond. Végül is a válogatottól lassan három éve mindenki elvárja az első helyet. Mindig, mindenütt. Ezzel mostanra egy kicsit az összes játékosnak tele lett a. Hogy is fogalmazzak.

- Plasztikusan, ha kérhetném.

- Szóval, a feje. Agyilag fáradtunk el a rengeteg mérkőzéstől, fizikálisan semmi problémánk nincs. De a holtpont már mögöttünk van, a rajtra pedig össze fogunk rázódni.

- Egy hónap elég erre?

- Bőven. Ennek a csapatnak ez nem jelenthet problémát