Kásás Zoltán sajnálja, hogy nem indulnak olasz csapatok az Euroligában, a fellelkesedett kibiceket pedig óvatosságra inti (Fotó: Árvai Károly)

– A teljes értékű edzések kezdetét tekintve még egy hetük sem lesz a Euroliga-selejtezőig. Gondolom, ezt csak egy olyan csapat engedheti meg magának, amelyben tolonganak a világ- és olimpiai bajnokok, meg aztán az ellenfelek sem lesznek ütősek.
– Persze úgy általában nem engedhetnénk meg magunknak, de mit tehetünk, a válogatott játékosok ki vannak lúgozva – magyarázza a hét év kihagyás után ismét hazai klubcsapatnál dolgozó Kásás Zoltán. – Nem normális, hogy egy nyár alatt három világversenyen kelljen helytállni, ráadásul a magyar csapat fantasztikus teljesítménnyel zárt. Száz szónak is egy a vége, az öt felnőttválogatottnak és az universiadén járt négy játékosunknak tizedikéig pihenőt adtam.
– Mit tervez a strasbourgi tornára?
– Azt, hogy sűrűn cserélek, és minden meccsünket megnyerjük – no meg edzéseket is tartok. Februárig nem várok nagy játékot a fiúktól, idézőjelbe téve csak győzni kell. Bízva a játékosok intelligenciájában megoldjuk a feladatot.
– Miután nem indulnak olasz csapatok az Euroligában, úton-útfélen azt hallani, hogy két magyar gárda is bekerülhet a négyes döntőbe. Mit szól a reménykedők véleményéhez?
– Kibicnek semmi sem drága. A nyár előtt például mindig csak azt hallottuk, hogy Sydney óta nem nyert a válogatott, azt azonban már kevésbé hangoztatták, hogy az elmúlt hét évben csak a fukuokai vébén nem szereztünk érmet. De ha már az Euroligáról van szó, én sajnálom az olasz csapatok hiányát, hiszen ők is a savát-borsát adják a sorozatnak. Persze így is akad éppen elég nagycsapat, hogy csak a Dubrovnikot, a Mladostot, az Olympiakoszt, a Vuliagmenit vagy az oroszokat említsem.
– Hányan emlékeztették arra, hogy míg külföldön hangos sikerek kísérték, itthon még nem nyert bajnokságot edzőként?
– Nem jellemző, inkább hallgatólagosan várják el a bajnoki aranyat. De ezzel nem foglalkozom, mint ahogy az apa–fiú kérdéssel sem. Ez utóbbinál egyszerű a helyzet: az edzés végéig Tamás a játékos, én pedig az edző.
– Mennyire jelenthet terhet, hogy a Vasas tizennégy éve próbálkozik sikertelenül a bajnoki cím megkaparintásával, és ez idő alatt kilencszer vesztett döntőt?
– Nem tudom, kiben okoz ez feszültséget, de úgyis mindig csak a győzelem adhat megnyugvást. Az ön által említett tényről pedig felesleges beszélni, hiszen ezzel mindenki tisztában van. Igaz, a 81 éves Jeney Pierre is mondogatja, hogy még szeretné megélni a Vasas következő aranyérmét – hát mi azon leszünk, hogy boldoggá tegyük őt. Ennek érdekében keményen dolgozunk, ám ne felejtsük: ott van a velünk hasonló cipőben járó Honvéd, és a BVSC is nagy dolgokra képes. Az olimpiai bajnokok száma alapján egyébként a Domino a jobb, de a Vasas nagyon jó konstrukciójú együttes.
– Terveik megvalósítását segítheti a sok családi kapcsolódás a csapaton belül? Az apa–fiú kérdést most nem erőltetem, de ott vannak a testvérpárok is, így Steinmetzék és Vargáék.
– Nem elképzelhetetlen, hogy erősíti a csapatkohéziót, a testvérek még inkább hajtanak egymásért. Vagyis az egység szempontjából akár kedvező is lehet a sok családi kötelék. A magyar válogatott is azért jó, mert remek a kapcsolat a játékosok között, például egymással mennek el szórakozni. Ez akkor is így van, ha egy-egy bajnoki mérkőzés mindennek cáfolatát látszik adni. Itt azt is megjegyezném, hogy nálunk nem lesznek kedvezményezett sztárjátékosok, a válogatottaktól eleve többet várok.
– Ami a Vasas válogatottjait illeti, tizedikéig pihenhetnek. És magának adott lehetőséget a felfrissülésre?
– Nem mondhatnám. Természetesen én is elfáradtam szellemileg a feszes nyári menetelésben, de a nagy nyomást a szövetségi kapitánynak, Kemény Dénesnek kell elviselni. Így aztán mikor megérkeztünk a Világliga-döntő után New Yorkból, délután már edzést tartottam. Szeretem, amit csinálok, a lényeg, hogy nyugalmat adó háttér legyen az ember mögött. Az Olympiakosznál például sok problémám volt a vezetőkkel, meglehetősen stresszes volt ott dolgozni – az évek folyamán azért valamelyest megedződtem.