|
|
| ||||
|
|
Minden nap új királyok születnek
-------------------------------------------------------------------------------- forrás: Ballai Attila, Népszava 2001.02.02 -------------------------------------------------------------------------------- Székely Bulcsú tavasszal Kósz Zoltán mellett a Ferencváros legjobbja volt, kora nyáron az ő "hirtelen halálban" lőtt góljával lett tíz év után újra bajnok a Fradi vízilabdacsapata, augusztusban kiharcolta az olimpiai kerettagságot, ősszel aranyérmet nyert Sydneyben, télen az Európai Nemzetek Ligájában szerzett újabb dicsőséget, legutóbbi mérkőzésén, egy hete pedig a Bajnokok Ligája athéni csoportmeccsén vágott három gólt az Olympiakosznak.
- Beszélgetésünk előtt éppen négy hónappal rendezték az olimpiai bajnoki döntőt... (Székely az órájára néz, egyezteti a dátumot, majd bólint.) - Így van... - Azóta is minden percének része az aranyérem, vagy most már más feladatok, más napi ügyek foglalkoztatják? - Úgy kelek és úgy fekszem, hogy az olimpiai győzelem ösztönzése és felelőssége folyamatosan bennem van, de egyetértek Faragó Tamással, aki azt mondta, minden nap új királyok születnek. Ez számomra annyit jelent, nekem is minden nap meg kell nyernem a saját csatáimat. - Úgy tűnik, sikerül. Legutóbbi mérkőzésén, amikor a Fradi a Bajnokok Ligájában idegenben verte a görög Olympiakoszt, remekelt és három gólt lőtt... - Igen, de a sport csak egy dolog. A boltba vagy a hivatalba nem úgy megyek be, hogy én vagyok az olimpiai bajnok... - Lehet, hogy nem úgy megy be, de nem is úgy fogadják? Akár kitüntető figyelemmel, akár ellenreakcióval, mondván, nehogy már azt gondolja, azért, mert nyert, neki már mindent szabad? - Utóbbira a civil életben nem volt példa. A vízilabdában viszont igen, amikor az olimpia után, a bajnokság közben Vad Lajos, az edzőm úgy vélte, két szezont képtelenség folyamatosan végigjátszani, ezért elküldött szabadságra. Utólag kiderült, pont erre az időszakra esett a Vasas-meccs, néhányan meg is jegyezték: persze, az olimpiai bajnok most megmutatja, ezt is megteheti. Pedig a kettőnek semmi köze nem volt egymáshoz. Arra azért szívesebben emlékszem, hogy amikor a Nyugati térnél megálltam az autómmal, a parkolóőr szólt, ne fizessek, addig maradok, amíg akarok. Egy ilyen gesztus sokat számít, boldogsággal tölt el és nagy erőt ad. - Különösen önnek, aki, ha úgy tetszik, a klasszikus olimpiai eszme megtestesítője, hiszen meg kellett küzdenie a kerettagságért, azaz először tényleg nem a győzelem, hanem a részvétel volt a fontos a számára. Ezért előfordult, hogy miközben a csapat utolsó hazai tesztmérkőzésén pocsék játékkal kikapott az Egyesült Államoktól, ön úgy ünnepelte egy-egy megmozdulását, mintha épp világbajnokságot nyert volna. Tudta, mekkora a tét? - Persze. Korábban gondolatban mindig felállítottam az általam elképzelt csapatot, és meghatároztam, nekem kikkel kell megküzdenem. Aztán rájöttem, ez csapda. Az olimpiai felkészülés közben már csak magammal foglalkoztam. És nemcsak az edzésen, hanem minden pillanatban. Akkor is, ha még néztem volna este a tévét, de inkább lefeküdtem, akkor is, ha még ettem volna egy szelet húst, de félretoltam. Az volt a célom, ha Dénes (dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány) felolvassa a tizenhármas keretet, és az én nevem nem szerepel benne, legalább tudjam: mindent megtettem, de volt nálam tizenhárom jobb. - Szerencséjére nem volt. Vincze Balázs, akit kiszorított, utólag bevallotta, az olimpiai döntő után a tévé előtt elsírta magát, és nem örömében, hanem bánatában. Gondolt rá, mit tett volna, ha önnek kell Budapesten szurkolnia? - Amikor tavaly az Eb-győztes csapatban benn voltam, de a Világkupára nem mehettem, nem jelentett dilemmát, hogy drukkoljak-e vagy ne. Fiatal vagyok, és jobb egy sikeres közösséghez tartozni, mint egy sikertelenhez. Az olimpiát viszont nehezebb lett volna itthonról nézni. A felkészülés alatt annyira összeforrtunk, hogy biztosan nem tudtam volna a többiek ellen szurkolni, de az is valószínű, hogy nem bírtam volna ki nyolc meccset a televízió előtt. - Ha valakinek, önnek nem kell bizonygatnia, mennyire szeret győzni, hiszen egyszer a szó szoros értelmében majdnem meghalt a győzelemért. Mennyire meghatározó ma ez az élménye? - Természetesen az. Fogadásból víz alatt úsztam az edzésen, de a folytatás az eszméletvesztésem miatt kiesett. Amikor kihúztak a partra, akkor kezdett derengeni valami. Olyan volt, mint egy rossz álom. Levegőt kellene venni, de nem tudok, hallom, hogy üvöltenek körülöttem az emberek, de azt érzem, arra biztatnak, hogy ússzak tovább. Ekkor kinyitottam a szemem, megláttam Vad Lajost ruhában, és arra gondoltam, így nem lehet ő is a víz alatt. Utána Steinmetz Barna hajolt fölém, és amikor azt mondta, nyugi, Csucsu, akkor esett le, hogy baj van. Két dolgot mindenesetre egy életre megtanultam. Az első, hogy a szeretteimnek és magamnak is felelősséggel tartozom az egészségemért, nem hülyéskedhetek, mert ilyen helyzetben csak egyszer lehet hibázni. A másik, hogy azt hittem, még az ismeretségi körömet sem érdekli különösebben, mi van velem, de a kórházban rengetegen látogattak meg és kerestek telefonon. - Nemcsak győzni, játszani is imádhat. Közvetlenül Sydney után, amikor minden olimpikon menekült a versenyzés elől, a Komjádi uszodában beszélgettünk, és azt mondta, jó, hogy itt az első bajnoki, már hiányzott. Tényleg? - Tényleg. Amúgy is nagyon szeretek sportolni, vízilabdázni, de az olimpiai siker és a Fradi bajnoki címe még inkább feltöltött. Amikor elmentem a menyasszonyommal arra az egy hét szabadságra, Tunéziába, amit már említettem, akkor is szereztem egy labdát, megvártam, míg este üres lesz a kismedence, és elkezdtem egyedül dobálni a falat. Nap közben meg kerítettem egy magyar és egy tunéziai srácot, és azt játszottuk, ki talál bele a labdával a medence körülbelül egy négyzetméteres szellőzőjébe. - Míg a szabadságát töltötte, a Ferencvárosnál majdnem kenyértörésre került a sor. A csapat nyílt levelet írt, amelyben a fizetések elmaradása miatt a szakosztályvezetés távozását követelte. Mire hazajött, már közvetíthetett is, mint az egyetlen "semleges" fél. Ha nem éppen Tunéziában van, teljes lendülettel odaáll a társai mellé? - Egy csapatsportnak sok előnye van, de akad néhány hátránya is. Például ha nem értesz egyet a többiekkel, és ők elhatároznak valamit, akkor is képviselned kell a közös ügyet. Ez a helyzet sem volt fekete-fehér, nem állíthatjuk, hogy az egyik fél csak igazat mondott és jót cselekedett, a másik csak hazudott és hibázott. Az a lényeg, hogy a közös érdekek megoldást eredményeztek, és ebben nekem is részem volt. - Akár fegyverszünet köttetett, akár béke, tavasszal nem szabad felrúgni, mert athéni győzelmével a Ferencváros esélyes lett arra, hogy bejusson a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. - Igen, bejuthatunk, mint ahogy a Becsej mögött három csapatnak is esélye van erre. És akkor még nem beszéltünk a magyar bajnokságról, pedig ott is több a favorit. Itthon mi is azok közé tartozunk, de azzal nem számolhatunk, hogy BEK-et nyerünk. - Ha multimilliomos lenne, és vásárolhatna bárhonnan két játékost, akikkel a világ egyik legerősebb klubjává válna a Fradi, kiket venne? - Bárkit a magyar válogatottból. Elvégre mi vagyunk a legjobbak, nem? - De, és sokak szerint évekig azok is maradnak. Milyen távra lehet előre kijelenteni, hogy Eb-t, vb-t, olimpiát kell nyerni? - Athénig, négy évre senki sem lát előre. Azt viszont kimondhatjuk, hogy júniusban Budapesten Eb-t kell nyernünk, de azt már nem, hogy nyerni is fogunk. Mert az olimpián sem úgy győztünk, hogy éppen ne győzhetett volna más, a jugoszlávok például kudarcként élték meg a bronzérmet, és ők is itt lesznek az Eb-n. - Annyi siker részese volt tavaly, hogy a decemberi Európai Nemzetek Ligája-elsőséget nem is említettük. Ha egy pillanatot kellene kiemelnie a pályafutásából, hogy eddig ez volt a legszebb, melyik lenne az? - Nem mérkőzésszituáció. Az olimpiai döntő előtt a tizenhárom játékos leült egy körbe, anélkül, hogy valaki kezdeményezte volna, mindenki megfogta a mellette ülő kezét, és elmondta, mit gondol az előttünk álló feladatról, és azt hogyan fogjuk megoldani. A mindent elsöprő egységnek és barátságnak ez a jele számomra a legmaradandóbb. |
| ||
|
||
Székely Bulcsú |
||
|
FONTOS
