Kásás Tamás megszabadult tincseitől

#Nem szörnyű, hogy a jeles nap így elsikkad a tikkasztó edzések között?

- Nem, sőt! Még szerencse, hogy egy hétfői családi vacsorán kívül más nem emlékeztet rá. Akkor este átvillant rajtam, te jó ég, ennyire megöregedni!... Gondoljon bele, innentől már a visszaszámlálás következik. Nemsokára elérem a harmincat, tottyadt vénember leszek, ülök naphosszat a tévé előtt, és ha nem felejtem el, megrendelem a koporsót.

#Mondja ezt huszonhárom évesen.

- Igen. Még szerencse, hogy a tortán nem volt gyertya. Szörnyen nézett volna ki annyi szál a tetején.

#Ha nem ismerném az átlagnál jobban, még meg is enném a szövegét.

- Jó, persze, nem gondoltam teljesen komolyan. Csak egy kicsit.

# Viszont ez az idény eddig kicsit sem jött össze.

- Legalábbis a csapatnak. A Bajnokok Ligájában a négyes döntőben megérdemelten kaptunk ki kétszer is, rosszul játszottunk. Az edzőnk tiltakozott előtte, hogy megint Nápolyba hozzák a finálét, tudta, ez a gárda sokkal rutintalanabb a tavalyinál, még túl nagy teher a számára, hogy hazai pályán kell bizonyítania. Sajnos, a klubvezetőség kész tények elé állította, ugyanakkor bejött, amit ő várt. Utána a bajnoki döntőre nagyon rákészültünk, az elődöntőben simán meg is vertük a Pescarát 9-3-ra, aztán jött az az ominózus Roma elleni meccs.

# Tudom, állítólag nem kifejezetten önöknek fújtak.

- Valahogy úgy. Pedig Paolo de Crescenzo, az edzőnk egy hihetetlenül intelligens úriember, aki sohasem szidja a bírókat, de ami ott zajlott, azt ő sem bírta elviselni. A végén már olyanokat mondogatott, hogy "Na, ide se jövök vissza többet!"

# Továbbá ön is beszólt a játékvezetőknek, ami nem kis meglepetést keltett a berkekben, hiszen ilyesmire eddig sohasem volt példa. Pláne, hogy cserével végleg kiszórták.

- Túlságosan azért nem jöttem ki a sodromból, elvégre annyit jegyeztem meg, hogy "Ennek vége!", és ezt mutattam is, de csak szolidan. Erre kiküldtek. Már az furcsa volt, és valamelyest jellemezte a meccset, hogy a kötelek között, ahol a kiállítottak vannak, egyszerre négyen tartózkodtunk. Aztán amikor kijöttem a vízből, tényleg eltörött valami. A szó szoros értelmében sírógörcsöt kaptam, még az öltözőben sem tudtam egy értelmes mondatot kipréselni magamból. Egyre az dolgozott bennem, hogy mekkora hülye vagyok, cserben hagytam a csapatot, hiába vigasztaltak később, hogy velem sem lett volna más. Estére nyugodtam csak meg, de nem volt könnyű elfelejteni a történteket. Másnak sem. Olaszországban hihetetlen presztízse van a bajnokságnak, tavaly a BL-győzelem idején is azt mondogatták, szép-szép, de igazán az a fontos, hogy otthon nyerjük meg az aranyat. Nem sikerült akkor se, most se.

# és jövőre?

- Még nem tudom. Nagyon hívogat a Roma, az edzőjük, Formiconi a meccs után külön hangsúlyozta, hogy engem nagyon szeretne leszerződtetni. Benedek Tibi is unszol, igaz, neki állítólag nem tudják olyan hamar elintézni az olasz állampolgárságát, mint gondolták, a két külföldijük pedig akkor megvolna.

# Azaz?

- Maradnék szívesen Nápolyban, ismerem az embereket, a várost, remekül kijövök a csapattársaimmal, csakhát... Szóval, a rómaiak ajánlata rendkívül hízelgő. Igazándiból az volna a jó, ha a nápolyiakkal meg tudnék állapodni egy olyan fizetésben, ami félúton van a jelenlegi és a rómaiak által felkínált között.

# Csak a pénz dönt?

- Nem, szó sincs róla. Nápolyban tényleg minden csodás, tökéletesen beilleszkedtem a csapatba, nem éreztetik, hogy én vagyok a légiós, akitől kétszer annyit várnak, mint mástól, szinte egy egész idényt le lehet játszani stressz nélkül. Paolo pedig az ország legelismertebb edzője, korábban Amerikában végzett pszichológiai kutatásokat, fantasztikusan ért a játékosok nyelvén, azaz őt is nehéz lenne otthagyni.

# Az fel sem vetődött, hogy hazajön?

- Még ha feltételeznénk, hogy mondjuk egy klub odaadna annyit, amennyit Olaszországban kereshetnék - ez az itthoni legjobbak bérének háromszorosa - akkor sem hinném. Az ugyanis azt jelenti, hogy engem megfizetnek, a többieket nem, ráadásul a válogatottak jó része szintén külföldre megy, azaz nincs realitása a hazatérésemnek.

# Az anyagiakat nem számítva nincs emögött viszolygás, hogy itthon szem előtt van, látják a barátok, a szakemberek, köztük az édesapja, a meccsek végén odamennek, Tomika ez nem volt jó, azon kéne még javítani, meg ilyesmik?

- Pólóztam itthon sokáig, ez nem jelentene gondot, Olaszországban is ugyanúgy szövegelnek a mérkőzések után.

# Januárban, a BVSC elleni BL-mérkőzésen mintha más lett volna a benyomásom. Kifejezetten görcsölt a magyar közönség előtt.

- Az volt hosszú idő után az első mérkőzésem itthon. Az azért más. Ha huzamosabb ideig játszanék Magyarországon, nem lenne gond. így viszont folyton azon járt az agyam, vajon milyen emlékeket őriznek rólam, vajon meg tudok-e felelni az elvárásaiknak, aztán nem is voltam sehol. Holott amióta a felnőttek között játszom, az idei volt a legjobb szezonom. Régebben akadt egy pazar meccsem, aztán három rossz. Most mintha megváltozott volna. és nem csupán egyvalami ment jól, hanem szinte minden, nem kizárólag előnyből és távolról lőttem gólt, de emberről is, sőt, csavartam centerből, hátul bekkeltem, nem csak a labdákat szedegettem le. és most, a válogatott edzéseit is élvezem, az úszóteljesítményemmel sincs baj. Azt hittem, a pihenőt követően lemaradok a többiektől, de nem ez történt. Meglehet, túl jók a kinti módszerek. Vagy túl rövid volt a szünet.

#Hányzik a pihenés?

- én már immunis vagyok a nyaralásra.

# Nem üt ez később vissza, elvégre októberig tart a hosszú menet?

- Remélem, nem.

# Csak aztán nehogy forduljon a kocka, elvégre a sevillai Eb előtt nem volt formában, aztán a döntőben hintett egy hármast a jugoszlávoknak.

- Jó, jó, szép volt, ám őszintén szólva az Eb-n sem éreztem a ritmust. Azét a három lövését igen, azokat leszámítva viszont ott sem ment a játék. Nemrég nézegettem videóról a vébét. Nahát, amit Perth-ben csináltam, az végképp maga volt a megtestesült katasztrófa. Ezért bízom abban, hogy végre kijön a lépés egy világversenyen.

# Nem akarnék károgni, de a pénteki, szlovákok elleni egri derbin sem villogott.

- őszintén szólva megint előjött az, ami a téli meccsen. Meglehet, nem kellene annyit törődnöm azzal, hogy mit mondanak rólam.

# Nincs egyedül ez utóbbi tulajdonságával.

- Nem tagadom, figyelek mások véleményére. Pontosabban arra, hogy jól játsszak, nehogy kiritizáljanak. Azt nehezen viselem.

# Akkor kíváncsi vagyok, mit szólt a környezete ahhoz, hogy levágatta a haját. Annál is inkább, mert amikor négy éve a junior-vébé előtt a csapatban kötelező volt a kopasz koponya, ön tüntetett a legjobban a rövid hajviselet ellen.

- Aztán akkor is levágattam. Az is tetszett mindenkinek, ez is. és most már szerintem is jobb így.

# Amikor Andre Agassi, szintén négy éve megszabadult a jelképnek számító loboncától, többen fejtegették, hogy ilyenkor az ember leszámol valamivel.

- Egy hosszú folyamat végén jutottam el odáig, hogy bementem a fodrászhoz és lekapattam. Nagyon zavart már, hogy folyton a szemembe lóg, valósággal repültem, amikor felálltam a székből. Meglehet, ezért is megy jobban az úszás. Arról nem is beszélve, hogy többek szerint fiatalít, kihozza a babaarcomat.

# Most, hogy mondja. Tényleg nem egy rút, huszonhárom éves vénség, arccal a harminc felé.

- Na, ugye. Legalább huszonegynek nézek ki.

Csurka Gergely Nemzeti Sport 1999. július 21.