Odakint mivel járt az aranyérem, nagy ünneplést csaptak Ausztráliában?

- Sok városban rendeztek díszfelvonulást. Például kétszázezren voltak Sydneyben, százezren Melbourne-ben, a többi városban is negyven-, ötvenezren ünnepelték a sikerek kiharcolóit. Felejthetetlen élmény volt. A másik, ami maradandó: az ausztrálok a mai napig úgy emlegetik a női vízilabda döntőt, mint az egész olimpia fénypontját.

- Edzőként milyen elismerést kapott?

- Az egész jutalmazás a sportolókat érinti csak, nem úgy történik, mint idehaza, ahol az edzők is kaptak kitüntetést. Kint az edzők eléggé háttérben maradtak. De akik jól szerepeltek, tanítványaikkal hoszszú távon jól jártak, jó szerződéseket kaptunk a következő olimpiáig. Ráadásul nincsenek olyan vízilabdás események, mint Európában. Például az olimpia óta semmi nem történt a válogatottal. Nem láthatták a játékosokat a medencében a nézők. Nem volt hol élvezni a népszerűséget. Valamiféle jutalomtornát sem tudtak rendezni az aranyérmeseknek, mert a szövetségnek nincs saját pénze, minden az állami költségvetésből származik. A kormány pedig a következő négy év sporttámogatását csak egy hónapja fogadta el.

- Mire számít, együtt marad a csapat?

- Az olimpia után öten abbahagyták, köztük a világ két legjobb centere. Nem a koruk miatt köszöntek el. Mindent feláldoztak az olimpiáért, de kint nincs profi bajnokság, ami egzisztenciális biztonságot adna. Félő, hogy emiatt további két-három játékos is abba fogja hagyni.

- Milyen kint a versenyrendszer? Abban a hatalmas országban hogyan tudja végignézni a játékosokat, hogy kiválassza a legjobbakat?

- Az a baj, hogy csak egy négy-öt napos bajnokság van, amelyen a legjobb csapatok részt vesznek. Ezt megelőzi az állami, államok közötti bajnokság. Gyakorlatilag ezen a két tornán választom ki a válogatottakat.

- Az ausztráloknál is folyamatos a teljesítménykényszer?

- Annyira nem, mint itthon. Tisztában vannak vele, hogy egy csapat nem győzhet mindig. Négyéves tervet kellett készítenem, amelybe belefér, hogy az idei az átalakulás éve.

- Hamarosan kezdődik a világbajnokság. Milyennek ítéli meg az európai csapatokat?

- Az olasz és a magyar csapat magasan kiemelkedett a mezőnyből. Szerintem az amerikaiak, a magyarok és az olaszok most a legjobbak a világon. Az oroszok rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtanak, de nem lehet kiszámítani, mikor, mire lesznek képesek.

- Mikor jön haza?

- Athénig valószínűleg kint maradok Ausztráliában.

- De nyilván nem mondott le arról, hogy valamikor még itthon edzősködjön.

- Nehéz kérdés. Mindig olyan helyre mentem, ahol jó partnereket találtam, ahol éreztem, hogy azt az álmot kergetik ők is, amit én. Ha lesz egy olyan csapat, ahol hasonlóan gondolkodnak, mint én, akkor nem fogok tudni nemet mondani. De nem hiszem, hogy magam keresni fogom az alkalmat.

- Amikor visszarepül Ausztráliába, szokott álmodni a hazai uszodákról, a jó meccsekről?

- Nagyon jólesett, ahogy fogadtak, sokan jöttek hozzám gratulálni. Kétségtelenül hiányoznak a barátaim, akikkel a válogatottban együtt játszottam, akikkel együtt mentünk ki a szigetről az edzések után. Ez a közeg szakmailag is nagyon hiányzik. Annak idején Sárosi Lacival, Kásás Zolival sokat beszélgettünk arról, hogyan lehetne ezt a játékot továbbfejleszteni. Ezt a hangulatot igyekeztem mindig megteremteni a csapataimnál. Talán nem teljesen sikertelenül.

Kocsi Tibor, Magyar Nemzet 2001.07.03.