BAKÓ JENŐ

(Eger, 1921. június 19.-Budapest, 2000. május 29.)

Egerben t?nt fel, mint a MOVE Egri SE úszója - egyszer nyert magyar bajnokságot a 300 méteres vegyes úszásban -, majd 1941-től edző lett. Tanítványa volt többek között Kádas Géza és Nyéki Imre Európa-bajnok, Utassy Sándor, Madarász Csilla, Egerváry Márta, Killermann Klára és Válent Gyula Eb-helyezettek. Úszóedzőként utoljára az FTC-nél dolgozott.

BALOGH II SÁNDOR

(Gyón, 1920. március 18. - Budapest, 2000. február 6).

A Pesterzsébeti MTK-ban kezdett futballozni, majd 1940-ben került Újpestre, az akkori UTE-ba. A 24-szeres válogatott jobbhátvéd tizenhárom év alatt 348 bajnoki mérkőzésen szerepelt, ezalatt háromszor volt bajnokcsapat tagja (1945, 1945/46, 1946/47). Játékos-pályafutása után edzőként Tatabányán, az Ú. Dózsánál, az NYVSC-nél, a Pécsi Dózsánál dolgozott, mígnem visszatért Újpestre, ahol 1975-ben örökös bajnoki címet kapott.

BALOGI ANDRÁS

(Cserépfalu, 1941. július 4.- Mezőhegyes, 2000. március 25.)

Pályafutásának csúcspontját az 1980-as moszkvai olimpia jelentette, ahol csapattársaival együtt a negyedik helyet szerezte meg - ami egyben a magyar díjugratósport legjobb eredményének is számított. Egyéniben is nyert magyar bajnokságot, 1977-ben díjugratásban, ezt megelőzően pedig lovastusában. A Mezőhegyesi Állami Gazdaság színeiben három csapatbajnoki címet szerzett.

BECSEI PÉTER

(Budapest, 1957. március 21.- Budapest, 2000. május 5.)

Kölyökkora óta a Vasasban játszott, tagja volt a piros-kékek 1977-es bajnokcsapatának is. Ezt követően az NB I-es Ózdba került, majd a Salgótarján és a Csepel következett. Szívinfarktus következtében hunyt el - igen fiatalon.

CSORDÁS GYÖRGY

(Cegléd, 1928. október 6. - Budapest, 2000. május 10.)

Fiatalon került a Ceglédi VSE-ből az UTE csapatába, majd rövidesen az ÉDOSZ és annak jogutódjai, a Bp. Kinizsi, majd az FTC úszójaként igen sikeres pályát járt be. Részt vett az 1948-as londoni olimpián is, ahol a leghosszabb úszószámban negyedik lett. Helsinkiben, a magyar sport dicsőséges olimpiáján a 400 és az 1500 méteres gyorsúszásban helyezetlenül végzett, viszont a 4x200-as gyorsváltó tagjaként ötödik helyen ért célba. Két Európa-bajnokságon szerepelt, az 1954-es torinóin háromszor akasztottak nyakába aranyérmet (400 m gyors, 1500 m gyors, és a 4x200 m gyorsváltó). Háromszoros Európa-csúcstartóként a főiskolai világbajnokságokon hét alkalommal is aranyérmet szerzett.

DUNAI (DRESTYÁK) LAJOS

(Budapest, 1942. november 29.- Budapest, 2000. december 18.)

Mint annyi sok, nagy hírű játékos, ő is a Csillaghegy csapatában t?nt fel (1953-1962-ig), majd a III. Kerületi TTVE patinás együtteséhez került. Itt figyelt fel rá az MTK, amelynek 1964-től tíz éven keresztül volt tagja. Balfedezetként, illetve középhátvédként 233 alkalommal szerepelt a kék-fehér együttesben, ezalatt húsz gólt szerzett. Az MTK-val MNK-t nyert, és tagja volt az 1968-as olimpián győztes magyar válogatottnak.

FARSANG FERENC

(Szombathely, 1927. március 19.- Szombathely, 2000. augusztus 8.)

A Szombathelyi Haladás, majd a Tatabánya labdarúgójaként lett ismert, és pályafutása befejezése után Lengyelországban edzősködött. Hazatérését követően az 1973/74-es bajnoki szezonban bronzéremre vezérelte a győri zöld-fehéreket. Később a Győr-Moson-Sopron Megyei Labarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának elnöke volt.

GLATZ ÁRPÁD

(Rákosliget, 1939. január 5.- Budapest, 2000. december 5.)

Sportolói pályafutását labdarúgóként kezdte, igazolt játékos volt az FTC jogelődjében, a Bp. Kinizsiben, majd egy hirtelen váltás után a Csepeli Vasasban kezdett el kosárlabdázni. 1959 és 1966 között ötvenkétszer szerepelt a válogatottban, részt vett az 1960-as római, majd az 1964-es tokiói olimpián. Játékos-pályafutása után három évtizeden keresztül a Csepel és a MAFC férfi, valamint a Bp. Spartacus női csapatánál dolgozott. Munkáját 1973-ban mesteredzői címmel ismerték el, ebben az esztendőben az év edzője kitüntető címet is elnyerte. A Csepellel két bajnoki címet, négy kupagyőzelmet szerzett, ezt követően a BSE női csapatánál tevékenykedett. A sporttól függetlenül belsőépítészként, komplett szobabelsők tervezésével is foglalkozott, iparm?vészként számos kiállítást is nyert.

GULYÁS ISTVÁN

(Pécs, 1931. október 14.- Budapest, 2000. július 31.)

Pécsett ismerkedett meg a tenisszel, 1952-ig a Pécsi Vörös Meteor versenyzője volt. Ekkor figyeltek fel tehetségére, és hívták az akkori lila-fehérekhez, a Bp. Dózsához, ahol 1953-tól 1986-ig játékosként szerepelt. A végtelenül csendes, szorgalmas, és igen eredményes játékos jelentős hazai illetve nemzetközi sikereket ért el -1966-ban a francia nemzetközi bajnokságon a második helyet szerezte meg. Érdekesség, hogy döntőbeli ellenfele, az ausztrál Tony Roche sérülése miatt beleegyezett a halasztásba, és ezért 1967-ben elnyerte a UNESCO Nemzetközi fair play díját. Győzött az első Universiadén 1957-ben, kétszer szerepelt a Mitropa-kupát nyert csapatban. Harmincháromszoros magyar bajnok, huszonhétszer szerepelt az újpestiek bajnokcsapatában. Pályafutása befejezése után tíz éven keresztül a Magyar Teniszszövetség (1977-1987) elnökeként tevékenykedett.

JÁGER IMRE

(Lengyeltóti, 1963. október. 13. - Salzburg környéke, 2000. december 5.)

1975-től a Csepel birkózójaként szerepelt a magyar élvonalban, elsősorban szabadfogásban. Már serdülőként kit?nt tehetségével, korosztályában sorra nyerte a bajnokságokat. 1983-ban junior-világbajnoki ezüstérmet szerzett, majd felnőttként két egyéni bajnokságot nyert, emellett három csapatbajnoki címet a Csepellel. Még birkózóként edzői oklevelet szerzett. Levezetésként indult a svájci csapatbajnokságon is, és éppen ez lett a veszte: hazafelé igyekezett, amikor közlekedési balesetet szenvedett.

KASZÁS SÁNDOR

(Zagyvapálfalva, 1937. június 7. - Budapest, 2000. május 17.)

Egész életét a sportnak szentelte. 1959-ben a Testnevelési Főiskolán testnevelő tanári végzettséget, illetve cselgáncsedzői oklevelet szerzett. Ezt követően a Bp. Honvéd cselgáncs-szakosztályának edzője volt, tanítványai közül az egyik legismertebb, Tuncsik József a sportág első magyar Európa-bajnoka! 1976-tól a Népsport, illetve a Nemzeti Sport munkatársa lett, egészen nyugdíjba vonulásáig. Feladatkörébe a birkózás, cselgáncs, kajak-kenu, karate, illetve a motorcsónak sportágak tartoztak. A küzdősportok területén nemzetközi szaktekintélynek számított.

KESZTHELYI MIHÁLY

(Budapest, 1922. december 11. - Budapest, 2000. március 11.)

A Csepeli MOVE, majd annak jogutódjai, a Weisz Manfréd FC és a Csepeli MTK labdarúgója. Fiatalon t?nt fel - 19 éves korában már a Csepel bajnokcsapatának tagja volt. A következő szezonban (1942/43-ban), majd a II. világháború után az 1947/48-asban is bajnoki címet szerzett. A Csepel labdarúgójaként 372 bajnoki mérkőzésen 170 gólt ért el, ötször a B-válogatott mezét is magára húzta. Játékos-pályafutása után mint tősgyökeres csepeli, előbb a Csepel serdülőcsapatánál, majd a tartalékcsapatnál edzősködött, sőt, háromszor a felnőttek vezetőedzőjeként is bizonyíthatta felkészültségét (1965-1974-ig, 1978-79, 1980-1983-ig), Közben 1974-ben a VM Egyetértés, majd 1975-1977 között az MTK-VM első csapatának edzője volt. Szakvezetőként 471 mérkőzésen ült a kispadon és négy bajnoki címhez segítette csapatait.

KOCSIS LAJOS

(Szeged, 1947. június 18.-Budapest, 2000. október 9.)

A Móravárosi Kinizsiben kezdődött labdarúgó-karrierje, majd a Szegedi VSE-ben és a Salgótarjáni Bányászban folytatódott. Legnagyobb sikereit a Bp. Honvéddal érte el. Összesen 308 bajnoki mérkőzésen szerepelt (ebből 263-on honvédosként), 112 gólt szerzett, és 33 válogatottságot könyvelhetett el. Legnagyobb sikere a mexikóvárosi olimpia aranyérme. 1972-ben tagja volt a Münchenben ezüstérmet szerzett válogatottnak. Játékos-pályafutása után edzői végzettséget szerzett.

KOZÁK MIHÁLY

(Budapest, 1927. december 19.- Budapest, 2000. augusztus 9.)

1955-től az MTI sportrovatánál dolgozott, és 43 év után onnan ment nyugdíjba. Legnagyobb szerelmének az asztaliteniszt tartotta. 1970 és 1995 között a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség asztalitenisz-szekciójának titkára volt. Azon kevesek egyike lehetett, aki hivatalosan tudósíthatott az 1984-es Los Angeles-i olimpiáról. Tagja volt az Európai Asztalitenisz Unió sajtóbizottságának és a Magyar Asztalitenisz-szövetség elnökségének. Szaklapokat szerkesztett, több könyve is megjelent, közte a 75 év, 100 aranyérem (Lakatos Györggyel), valamint az Európai asztalitenisz-parádé.

KUN LÁSZLÓ

(Szentes, 1931. december 6.- Budapest, 2000. október 21.)

Kedvenc sportága, a birkózás végigkísérte életét. Az érettségi után az ELTE BTK történelem-szakán szerzett oklevelet, az egyetem elvégzése után tanársegédként dolgozott, majd 1959-től a Testnevelési Főiskolára került. Húsz éven keresztül (1965-1985) volt tagja a Magyar Birkózószövetség elnökségének. Számos kiadvány őrzi kutatási tevékenységét, amelyekből nem egy egyetemi tankönyv lett.

LAKY KÁROLY

(Budapest, 1912. július 11.-Budapest, 2000. augusztus 12.)

Vízilabdázóként kezdte, edzőként folytatta, sportvezetőként fejezte be pályafutását. 1926-ban a BBTE-ben ismerte meg a sportág alapjait, majd 1933-ban a BSE-hez került. A háború után az 1946-47-es szezonban a Vasas játékosa volt. A BSE-vel és a Vasassal is bajnoki címet szerzett, 1935-ben a budapesti és 1937-ben a párizsi főiskolai világbajnokságon győztes magyar csapat tagja volt. A BVSC-ben a vízilabda szakosztály nevelőedzője, majd 1954-1956 és 1960-1965 között a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. Az 1964-es tokiói olimpián csapatát olimpiai győzelemre vezérelte. Külföldön is elismerést vívott ki, 1967 és 1978 között a kubai vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként a világ élvonalába hozta fel a kubaiakat.

MAYER MIHÁLY

(Újpest, 1933. december 27.- Budapest, 2000. szeptember 4.)

Tizennégy éves korában kezdte vízilabdás karrierjét az UTE-nél, amelyhez visszavonulásáig h? maradt. Kétszeres olimpiai (1956, 1964), kétszeres Európa- (1958, 1962) és háromszoros magyar bajnok (1955, 1960, 1967). 103-szor szerepelt a magyar válogatottban. 1970-től edzőként kamatoztatta szakmai tudását, 1974-ig az OSC, 1975-1980 között az FTC edzője, ezt követően három éven keresztül a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. 1983-ban mesteredzői címet szerzett.

MEZŐFI TIBOR

(Rákospalota, 1926. március 18.-Budapest, 2000. augusztus XX.)

A MOVE TE-ben kezdett el kosárlabdázni, majd a BSE, a MÁVAG, illetve annak jogutódja, a Vasas-MÁVAG játékosa volt. Első sikerét az 1946-os genfi Eb-n érte el, a válogatott tagjaként bronzérmet vehetett át. Részt vett az 1948-as londoni olimpián - majd a Budapesten 1949-ben főiskolai világbajnoki címet szerzett csapatban is szerepelt, tagja volt az 1953-as moszkvai Eb-n ezüstérmet nyert együttesnek. Pályafutásának csúcsát az 1955-ös budapesti Európa-bajnokságon nyert aranyérem jelentette. Hatvanhétszer szerepelt a válogatottban.

MOLNÁR JÁNOS

(Budapest, 1931. május 14.- Budapest, 2000. április 22.)

A kék-fehérek saját nevelés? labdarúgója folyamatosan lépett előre a korosztályos együttesekben. 1952-től tíz éven keresztül a felnőttcsapat tagja volt. 194 alkalommal szerepelt az élvonalban, 75 gólt szerzett. Magyar Népköztársasági Kupát (1952) és bajnoki címet (1953, 1957-58) is nyert. A kétszeres válogatott játékos pályafutása befejezése után három évig az ificsapat edzéseit vezette.

PETERDI PÁL

(Budapest, 1925. február 17.- Budapest, 2000. november 20.)

Sportolóként, sportvezetőként is ismertté vált, de pályájának csúcsát az újságírás jelentette. Tizenéves korában a MAC versenyzőjeként úszott, vízilabdázott és - mai szemmel talán furcsa - huszonhárom éves korában már a III. Kerületi TVE pólósainak volt a trénere! 1963-1967 között az öttusa-válogatott úszóedzője volt, miközben megszámlálhatatlanul írta cikkeit az akkori Népsportban, Képes Sportban, később a Lúdas Matyiban. Hosszú ideig a Rádiókabaré állandó szerzője, sőt, szereplője volt. A televízióban a Szeszélyes évszakok cím? m?sor állandó vendége volt. Írói, újságírói pályafutását Rózsa Ferenc-díjjal és Karinthy-gy?r?vel is elismerték.

RAJKI BÉLA

(Budapest, 1909. február 2.- Budapest, 2000. július 20.)

1925-ben a Nemzeti SC úszójaként, vízilabdázójaként kezdte sportolói pályafutását, majd a BSZK RT (a mostani BKV Előre) vízilabdázója lett. Korán, már 1929-ben edzősködött, majd a háború után a Közlekedési Vállalat sportegyesületének ügyvezető alelnöke lett. 1946 és 1954 között a magyar úszó-válogatott kapitánya volt, irányításával a helsinki olimpián négy aranyérmet nyertek női versenyzőink. Háromszor a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztját töltötte be: 1952-ben és 1956-ban olimpiai bajnokságot, 1954-ben és 1958-ban Európa-bajnokságot nyert csapatával. Sportvezetőként is elismert volt, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) elnökségi tagja (1952-1960) majd alelnöke, 1964-től a FINA örökös, tiszteletbeli elnökségi tagja lett, s az Európai Úszóliga (LEN) alelnöki, majd elnöki tisztét is ellátta. Több könyve jelent meg az úszással és a vízilabdázással kapcsolatban. Hosszú vezetői tevékenysége elismeréseként 1991-ben a NOB érdemrendjét is megkapta.

SIPOS LÁSZLÓ

(Debrecen, 1924. január 21.- Debrecen, 2000. január 1.)

1940 és 1956 között a Debreceni VSC, valamint a Debreceni Törekvés birkózója volt. Kötöttfogásban 1948-ban és 1950-ben nyert pehelysúlyú egyéni magyar bajnokságot, 1944-ben pedig csapatbajnoki címet szerzett . Szabadfogásban háromszor (1948, 1949, 1952) is a dobogó legfelső fokára állhatott. A világháború utáni első főiskolai világbajnokságon pehelysúlyban aranyérmes lett.

SZABÓ MIKLÓS

(Budapest, 1908. december 6.- Budapest, 2000. december 3.)

A KAOE (Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egylete) és a MAC atlétája volt. Az 1936-os berlini olimpián 1500 méteren bejutott a döntőbe, és hetedik lett. Tizenháromszoros magyar bajnok. A világháborút követően Svédországban telepedett le, ahonnan 1980-ban tért haza végleg. Világcsúcs- (2 mérföldön 8:56.0 - 1937) és magyar csúcstartó volt 800, 1000, 1500, 2000, 3000, 5000, sőt, 10 000 méteren is. 1928 és 1943 között a válogatott csapat tagja volt.

SZILASSY NADINE

(Budapest, 1918. január 12.- Graz, 2000. január 26.)

A BKE (Budapesti Korcsolyázó Egylet) m?korcsolyázója párosban versenyzett Kertész Ferenccel az oldalán. Négy bajnoki címet szerzett (1935, 1937, 1938-ban egyéniben, 1940-ben párosban). Két Európa-bajnokságon vett részt, egyéniben 13. illetve 14. lett, míg párosban az 1939-es budapesti világbajnokságon a hetedik helyet szerezte meg.

(füredi), Nemzeti Sport 2001.01.08.