| ||||
|
A Cambridge Enciklopédiában ez áll az olimpiai játékok címszó alatt: "Négyévente más-más színhelyen megrendezésre kerülő, a világ minden tájáról érkező sportolók nagyszabású sportversenye. A játékok eredete az ókori Görögországba nyúlik vissza, ahol Olümpiában már a Kr.e.VIII.századtól négyévenként megrendezték a görögök együvé tartozását kifejező (ún.agonisztikus) játékokat. Az olimpiai játékoknak Nagy Theodosius bizánci császár 393-ban kiadott rendelete vetett véget. Az antik játékok újraélesztője egy francia pedagógus, Pierre de Fredi, Coubertin bárója volt, akinek a kezdeményezésére alakult meg 1894-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB)."
A modern olimpiai játékok születésnapja 1894.június 23-a. Ezen a napon fogadták el egyhangúlag az olimpiai játékok felújításának javaslatát, s alapították meg a NOB-ot, az újkori játékok nemzetközi szervező és részben végrehajtó szervezetét. Az olimpia jelképét, az öt egymásba fonódó karikát, azonban csak 1920 óta használják, szintén Coubertin javaslatára.
|
PEKING 2008 ATHÉN 2004 SLC 2002 SYDNEY 2000 |
||||
|