Juan Antonio Samaranch érezhető meghatottsággal lép a mikrofon elé. Ki tudja, talán most éppen a huszonegy esztendővel ezelőtt történtek járnak a fejében: akkor az ír Lord Killanin volt hasonló helyzetben, tőle hallhatta elsőként a világ, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új, sorrendben hetedik elnöke a spanyol Juan Antonio Samaranch lett. Azokban a percekben bizonyára még ő sem gondolta, hogy egy fantasztikus, több mint két évtizedes sportdiplomáciai karrier éppen itt, Moszkvában zárul majd le, 2001. július 16-án, helyi idő szerint délben.

Mert ezek Samaranch utolsó pillanatai a NOB elnökeként.

Vajon megkapja-e tagoktól azt - immár harmadszor ezen az ülésen -, amit szeretett volna?

Aligha kétséges.

Az ifjabb Samaranch is befutott

Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy ő mindig mindent el tud érni, amit csak akar. Elsőként még pénteken dőlhetett megnyugodva hátra a karosszékében, ugyanis a 2008-as nyári játékok rendezési jogát a második szavazási körben elsöprő fölénnyel Peking kapta meg. A kínai fővárost ő hozta a "képbe", s nyolc évvel ezelőtt ugyan Sydneyvel szemben két szavazattal vereséget szenvedett (a tavaly ősszel történtek igazolták, hogy jó döntés volt az ausztrál város!), de most kétség sem férhetett hozzá, hogy Peking lesz a befutó. Másodjára hétfőn délelőtt jelent meg egy halovány félmosoly a szája szélén, amikor bejelenthette, hogy ifjabb Juan Antonio Samaranchot beválasztották a NOB tagjai közé. Akadtak ugyan olyanok, akik még az utolsó pillanatokban is próbálták megtorpedózni a javaslatot - mondván, az új tagokra csak azután voksoljanak, amikor már ismert az új elnök személye -, ám ennek annyi esélye volt, mint...

...nem, még annyi se!

Igaz ugyan, hogy a 71 igennel szemben 27 nem és 11 tartózkodás állt, és ezzel az újonnan megválasztott hat NOB-tag közül (a hetedik jelölt, a svájci Adolf Ogi nem került be a szervezetbe!) a legkisebb támogatást kapta az ifjabb Samaranch, de a léc még így sem rezgett. Szóval az viszonylag gyorsan eldőlt, hogy a következő években sem marad Samaranch, sőt Samaranchok nélkül a NOB (a fiú tagként, az apa pedig tiszteletbeli elnökként lehet ott az üléseken), így ekkor már csak a moszkvai napok egyik legnagyobb érdeklődéssel várt döntése maradt hátra: ki követi a spanyolt az elnöki székben?

Ötven percnyi tudatlanság

Az első női elnökjelölt, az amerikai Anita deFrantz?

A rendkívül ellenszenves kampányt folytatott - utolsó dobásként attól sem riadt vissza, hogy a szavazás előtti este évi 50 ezer dollár költségtérítést ígérjen a rá szavazó NOB-tagoknak - dél-koreai Kim Un Jong?

A foglalkozása révén - ügyvéd - a legrafináltabbnak tartott kanadai Richard W. Pound?

A számunkra legkedvesebb jelölt, Schmitt Pál?

Vagy a hírek szerint a Samaranch "emberének" számító s radikális változásokat ígérő belga Jacques Rogge?

Miután Francois Carrard, a NOB főigazgatója ismertette a szavazás menetét, megkezdődött a procedúra. Schmitt Pál a négyes számú gombot kapta, azaz aki rá voksolt, annak ezt kellett megnyomnia, míg Kim neve mellett az egyes, Poundnál a kettes, Roggenál a hármas, DeFrantz-nál pedig az ötös szám állt. A voksolásra két perc állt rendelkezésre, majd a szavazatszámláló bizottság elnöke, a szenegáli Judge Kébe Mbaye a számítógép által kiprintelt papírt kínos lassúsággal aláírta, összehajtogatta, borítékba tette, s szép komótosan elindult vele Samaranch felé. Az eredmény a papírformát hozta: az amerika Anita L. DeFrantz kiesett a versenyből. Következett az újabb kör, újabb két perc, majd a derék Mbaye úr - csoda, hogy nem aludt el közben... - újabb megfontolt mozdulatai. Igaz, egy aprócska különbséggel: a borítékot lezárta!

Eldőlt!

Akárcsak a 2008-as olimpia városának kiválasztásánál, ezúttal is a második körben. Samaranchnak már csak annyi dolga volt, hogy elmondja: az eredményt - ünnepélyes keretek között - a belvárosban lévő Oszlopcsarnokban ötven perc múlva, pontban déli tizenkettőkor hirdeti ki.

A spanyolnak minden sikerült

Most pedig már itt áll, és érezhető meghatottsággal lép a mikrofon elé. Vajon az azóta eltelt majd egy órában nem szivárgott ki semmi? Vajon Mbaye ellent tudott állni a kísértésnek, vagy netán mégis eljárt a szája?

Úgy tűnik, valakinek biztosan, mert a dél-koreai Kim Un Jong - a hírek szerint sértettségből - nincs itt az Oszlopcsarnokban. Ezek szerint ő már tudja, hogy nem nyert... Mindenesetre Samaranchon inkább a meghatottság látszik: huszonegy esztendő után eljött a pillanat, hogy átadja helyét az utódjának. Az Oszlopcsarnok színpadán az összes NOB-tag ott áll mögötte, ő pedig kissé remegő kézzel nyitja fel a borítékot. Kiveszi a papírt, ránéz, s mintha az arcán átfutna valami elégedettség: "Hölgyeim és uraim! Tudatom önökkel, az egész világgal, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyolcadik elnöke dr. Jacqoues Rogge!"

A bejelentés gyakorlatilag senkit nem lep meg, legkevésbé vélhetően Samaranchot. Utoljára még ezt is keresztülvitte... Rogge a mikrofonhoz lép, néhány perces beszéde leginkább az Oscar-díj átadásakor szokásos szpícsekhez hasonlít: nagyon örül, és mindenkinek mindent megköszön. Első elnöki ténykedéseként átnyújtja elődjének a NOB-érdemrendet, majd Samaranch és ő - nem egymás mögött, hanem ahogy az immár egyenrangú partnerekhez illik egymás mellett - elindulnak kifelé.

A múlt és a jelen.

2001. július 16., moszkvai idő szerint 12 óra 15 perc: a Samaranch-éra véget ért, kezdetét vette a Rogge-korszak.

Így szavaztak

1. kör (107 voks):

Jacques Rogge	46
Kim Un Jong	21
Richard W. Pound	20
Schmitt Pál	11
Anita L. DeFrantz	9

(Anita L. DeFrantz kiesett a versenyből)

2. kör (110 voks):

Jacques Rogge 59

Kim Un Jong	23
Richard Pound	22
Schmitt Pál	6

(Az abszolút többséget megszerző Jacques Rogge lett a NOB új elnöke)

A reformer bemutatkozott

Érdekesség, hogy miközben Belgium korántsem tartozik a világszerte elismert sportnagyhatalmak közé, egyedülálló módon már a második NOB-elnököt adja: 1925 és 1942 között Henri de Baillet-Latour vezette a szervezetet, most pedig Jacques Rogge kezébe került a karmesteri pálca. Némi párhuzamot jelent kettejük között, hogy de Baillet-Latour gróf és Rogge is igazán karizmatikus egyéniségek után lettek elnökök, előbbi Pierre de Coubertint, utóbbi pedig ugyebár Juan Antonio Samaranchot követte. A most megválasztott, 59 esztendős ortopédsebész-professzor és a leköszönő Samaranch természetesen még hétfő este sajtótájékoztatót tartott, ám a várakozásnak megfelelően igazán kardinális bejelentésre nem került sor. Mint Rogge elmondta, fontos feladatának tartja, hogy a közelgő Salt Lake City-i téli olimpia körül minden tekintetben a legnagyobb rend legyen, hogy a végrehajtó bizottság mielőbb folytassa munkáját (ide három új tagot választottak be, közte a most NOB-alelnökké lett orosz Vitalij Szmirnovot), hogy mihamarabb találkozzék az egyes sportágak nemzetközi szövetségeinek vezetőivel, hogy a szervezet lausanne-i székhelyén átvegye az irányítást, s hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megőrizze világszerte kivívott elismertségét. Konkrétumokról ugyan nem beszélt, de a kérdésekre adott válaszaiból kitűnt: a programjában meghirdetett teljes pénzügyi átvilágítást, a szervezet fiatalítását és az olimpiai játékok műsorának radikális csökkentését - lehet, hogy ez minket, magyarokat is hátrányosan érint majd... - továbbra is céljainak tekinti.

Ugyan elnöksége első napjának történéseiből korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, de a jelek arra utalnak, hogy elődjéhez hasonlóan Rogge is olyan vezető, aki az akaratának érvényesítéséért mindent megtesz. Más kérdés, hogy mindehhez mit szólnak majd a NOB tagjai, akik közül a pletykák szerint már jó néhányan várták a Samaranch nevével fémjelzett diktatórikus időszak végét. Egy biztos: akárhogy is lesz, újabb huszonegy éves uralkodásra nem kell felkészülniük, mivel a szabályok szerint Rogge nyolc évre kapott bizalmat, amit legfeljebb egyszer, újabb négy évre hosszabbíthatnak meg.

Schmitt nem érez csalódottságot

V. D.

"Ennek az elnökválasztásnak csak egy győztese van, de nincsenek vesztesei, hiszen továbbra is együtt dolgozunk az olimpiai mozgalomért" - jelentette ki Jacques Rogge, az ötvennyolc éves belga sebészprofesszor, egykori olimpiai résztvevő, a NOB hétfőn megválasztott új elnöke.

Schmitt Pál sem érezte magát vesztesnek. Becsülettel végigküzdött pályázata, személyes hangvétele, baráti kapcsolatai alapján számtalan gratulációt kapott.

- Azt hiszem, elégedett lehetek - kezdte. - Az első fordulóból továbbjutottam, a NOB első alelnökét, az Egyesült Államok képviselőjét előztem meg, s azt hiszem, néhány hazai parlamenti párt sem búsulna, ha a szavazatok tíz százalékát megkapná. A döntő utolsó fordulójába eljutottam, a magyar olimpiai hagyományoknak, hazánknak méltó képviselője voltam.

- Mi dönthette el a szavazás kimenetelét?

- Amint korábban is nyilatkoztam, nem tartoztam az első számú favoritok közé. Esélyeimet kétségtelenül csökkentette, hogy ketten voltunk Európából, s engem mint egy kis ország képviselőjét nem támogattak nagyobb szekértáborok, nyelvcsoportok. Ennek ellenére örülök, hogy pályáztam. Önismeretem növekedett, jobban megismertem a NOB-tagokat, s az olimpiai mozgalomnak olyan kérdéseivel is foglalkoznom kellett, amelyek eddig távolabb álltak tőlem. Sajnálom, hogy az utolsó napokban az etikai bizottságnak is foglalkozni kellett néhány panasszal. Ez semmiképpen nem növelte a NOB jóhírét, tekintélyét, aminek érdekében pedig az utóbbi másfél évben sokat harcoltunk.

- Hogyan vélekedik a választás eredményéről?

- Jacques Rogge támogatását tekintve nagyjából konszenzus jött létre, megmondom őszintén, ha kiestem volna, én is Rogge barátomra adom szavazatomat. Európai, igazi sportember, s az utóbbi időszakban több komoly feladatot kapott, nagyszerűen látta el Sydneyben a koordinációs bizottság vezetését. Minden jel arra utal, hogy megfelelő ember került az elnöki székbe.

- Milyen együttműködésre számít?

- A lehető legjobbra. A testület protokollfőnöke vagyok. Pénteken már ott leszek Lausanne-ban, a NOB-székház kulcsának ünnepélyes átadásán. Vezetem az egyre jobban előtérbe kerülő környezetvédelmi bizottságot, amelynek világkonferenciájára készülünk. Elnöke vagyok a komoly fejlődés előtt álló olimpikonok világszövetségének, amelyik hetvenezer egykori olimpiai résztvevőt tömörít, s büszkén mondom, hogy negyedik ciklusra is megbíztak a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki teendőinek ellátásával. Elsők között gratuláltam Rogge barátomnak, s bizonyára rövidesen lesz alkalom arra, hogy felajánljam szolgálataimat, és töretlen lendülettel dolgozzak tovább az olimpiai mozgalomért.

- Milyen változások várhatóak a mozgalomban?

- Erről korai volna részletesen nyilatkozni. Egy biztos, Sydneyben minden idők legjobb, legemlékezetesebb olimpiája zajlott le. Maga a kiváló sportemberek küzdelme az alap, ami lényegében rendben van. A mozgalom anyagi helyzete is megnyugtató. Már a kétezer-öttől következő időszakra is több támogató jelentkezett. A körülmények, a NOB adminisztrációjának munkája nyilvánvalóan változik, hiszen Samaranch elnök mellett három kulcsember, előbb Zweifel főtitkárasszony, a jövő év elején pedig M'Baye alelnök, az etikai és a jogi bizottság vezetője, valamint Hodler, a pénzügyi bizottság vezetője is búcsúzik. Bizonyára alapvetően változik a NOB kommunikációs munkája. A tagság, de a médiumok révén a nyilvánosság is sokkal több, teljesebb tájékoztatást remél. És amint ez az ülésen is elhangzott, a doppingellenes küzdelemben egyenlőre csak csatákat nyertünk meg. Minden esetre Samaranch huszonegy éves elnökségével lezárult egy korszak az olimpiai mozgalomban, s új időszámítás kezdődik.

- Hogyan alakul a további programja?

- Kedden a NOB-tagok többségével együtt a szervezők meghívását elfogadva feleségemmel elrepülünk Szentpétervárra, majd a szerdai napot ott töltjük, hiszen csak este indul a repülőnk. Ez a két nap lesz a nyaralásom, hiszen pénteken már Lausanne-ban leszek, a jövő héten a nagykövetek értekezletére kerül sor. Befejezésül még annyit, hálásan köszönöm a magyar sportközvélemény és a médiumok bátorító, messzemenő segítségét és támogatását, nagyon jólesett, s azt hiszem, nem okoztam csalódást, emelt fővel helyt álltam az elnöki tisztségért folyó versengésben.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökei

Demetriosz Vikelasz (görög, 1894-1896)

Pierre de Coubertin (francia, 1896-1925)

Comte Henri de Baillet-Latour (belga, 1925-1942)

Johannes Sigfrid Edström (svéd, 1946-1952)

Avery Brundage (amerikai, 1952-1972)

Lord Killanin (ír, 1972-1980)

Juan Antonio Samaranch (spanyol, 1980-2001)

Jacques Rogge (2001-

Névjegy

JACQUES ROGGE

Állampolgársága: belga

Született: 1942. május 2., Gent

Családi állapota: nős, két gyermek apja

Iskolai végzettsége: doktorátus, sportorvosi, sebészeti és ortopédiai szakorvos

Nyelvtudása: holland, francia, angol, német, spanyol

Sportolói múltja: finn dingiben olimpiai résztvevő (1968, 1972, 1976), világbajnok, 2x vb-2. hely, belga bajnok, 10x válogatott rögbijátékos

Sportvezetői tevékenysége: az Európai Olimpiai Bizottságok Szervezetének (EOC) elnöke (1990-); a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezetének (ANOC) alelnöke; a Belga Olimpiai Bizottság elnöke (1989-1992); az innsbrucki (1976) és calgary-i (1988) téli, valamint a moszkvai (1980), a Los Angeles-i (1984) és szöuli (1988) nyári olimpián a belga csapat vezetője; a Belga Olimpiai Bizottság elnöke (1989-92)

NOB tisztségei: tag (1991-); végrehajtó bizottsági tag (1998-); az orvosi bizottság tagja (1992-1993); alelnöke (1994-); a sydneyi (2000) és az athéni (2004) olimpia koordinációs bizottságának vezetője

Szűcs Miklós, Nemzeti Sport 2001.07.17.