FONTOS


 








A sportolók körében vegyes a táplálékkiegészítők megítélése
Dopping helyett pacalpörkölt

Megdöbbentő adatot tett közzé a NOB orvosi bizottsága, és ezt megerősítette dr. Pikó Károly, a magyar atlétikai válogatott keretorvosa, a nemzetközi szövetség orvosi bizottságának tagja. Ezek szerint az eddig bevizsgált táplálékkiegészítők húsz százaléka tartalmaz doppingszert, általában nandrolont, úgy, hogy az nincs feltüntetve a csomagoláson.

Aki nem eléggé elővigyázatos, tudtán kívül is doppingvétség gyanújába keveredhet. Utánajártunk, hogy a magyar sportolók magukra vannak-e utalva ebben a helyzetben, netán van valaki, aki segít nekik eldönteni, hogy melyik szer alkalmazható.

Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász ezt mondja: "Számomra a legjobb táplálékkiegészítő egy jó pacalpörkölt, amit a feleségem készít. Semmi értelmét nem látom különböző szereket szedni, eddig is azok nélkül értem el az eredményeimet. Én a munkában és az akaratban hiszek."

Kovács Katalin világbajnok kajakozó:

- Csak az edzőtáborok idején kapunk központilag táplálékkiegészítőket, év közben nem. Ha egy új szerről hallok, csak azután kezdem el szedni, hogy bementem a Sportkórházba, és bevizsgáltattam. Nagyon félek ennek a kockázatától, lutrira nem szedek semmit.


A klasszis kajakos Kovács Katit nyomasztja a téma

Tóth Krisztina Európa-bajnok asztaliteniszező azt mondja, régebben kaptak vitaminokat, mostanában teljesen magukra vannak utalva. Az egyéni sportágakban kevés figyelmet fordítanak erre, pedig egy egyszerű megfázás elleni gyógyszer szedésének is van ilyen kockázata.

- Engem nyomaszt ez a téma, mert nem tudok annyira odafigyelni rá, amennyire kellene.

Szili Attila, a Vasas labdarúgója:

- Nem használok ilyen szereket, tudtommal a futballisták többsége sem. Máshogy tartjuk karban a szervezetünket, mert a nagy fizikai megterhelés miatt azért nem élhetünk úgy, mint egy átlagember. Lehet, hogy furcsán hangzik, de egy jóízűen elfogyasztott töltött káposztában jobban hiszek.

Sárfalvi Péter világbajnok öttusázó ezt nyilatkozza:

- Azóta, hogy a sport-águnkban történt egy-két lebukás a népszerű fitneszkészítmények miatt, odafigyelnek erre a kérdésre. Minden évben megkapjuk a doppinglistát, amelyen szinte minden rajta van, még az a köhögés elleni gyógyszer is, amit például szegény Vörös Zsuzsi világbajnok reklámozott. A nagy szigor miatt mi csak vitaminokat és ásványi anyagok pótlására szolgáló szereket szedünk, amelyek már a í70-es években is ismertek voltak. Az előírások miatt nem élhetünk a tudományos fejlődés eredményeivel.

Tamás Rita, A színes sport 2001.09.24.

Doppinglistán az ételkiegészítők

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság közleményben figyelmeztette az atlétákat a táplálék-kiegészítő szerek használatára. Egy korábbi felmérés szerint ugyanis ezek 20 százaléka tiltott szereket is tartalmaz.

"Jelenleg 600 olyan táplálék-kiegészítőt ismerünk, amelynek használata pozitív doppingtesztet eredményezhet. Jelenleg csak azt javasolhatjuk, ne kísérletezzen senki ezekkel a szerekkel" - áll a NOB közleményében. Az elmúlt években több olyan eset is napvilágot látott, ahol a pozitív eredményt ilyen tabletták és porok okozták. A NOB reméli, jövőre végleg befejezi a vizsgálatokat.

A sportolók nevében a britek olimpiai bajnoka, Denise Lewis emelte fel a hangját, hangsúlyozva, a szerek többségére szüksége van az atlétáknak: "Ezeket a táplálék-kiegészítőket azért szedjük, hogy a kemény tréning hatására ne károsodjon az immunrendszerünk. Ezért vagy arra van szükség, hogy egy újfajta doppingeljárás kimutassa ezeket a szereket, vagy a NOB tegye közzé a nem használhatóak listáját."

A brit sportéletben amúgy egy igen kellemetlen doppingügy robbant ki a napokban. Pozitív lett ugyanis a tesztje a sprinter John Skeete-nek, akinek január 27-i vizsgálata stanozolol használatát mutatta ki. Március 29-én két évre el is tiltották, ám a héten az is kiderült, a szereket edzőjétől - mellesleg saját édesapjától - kapta, akit emiatt szintén eltiltottak.

Pincési László, SZTÁRSport 2001.09.28

DOPPING

  Schmitt Pál, MOB, ISM

 
KÉPEK

  

 
LINKEK

  DOPPING