FONTOS


 








Két évre tiltották el az olimpiai bajnok síelőket

Egy nap alatt hét doppingeset borzolta a sportvilág kedélyét. Az olasz olimpiai és világbajnok úszó, Massimilianio Rossolino lebukása, és a kokainista kerékpáros, Gilberto Simoni elbocsátása mellett a Nemzetközi Síszövetség hozott példaértékű ítéleteket a téli olimpia negatív hőseivel szemben.

A Nemzetközi Síszövetség (FIS) két-két éves eltiltással büntette a Salt Lake Cityben rendezett téli olimpián lebukott doppingolókat. A spanyol sífutó Johann Mühlegg, illetve az orosz Larissza Lazutyina és Olga Danyilova egyaránt az EPO-vizsgálaton bukott meg, ám közfelháborodásra eredményeiket nem törölték, így Mühlegg két aranya, valamint Danyilova egy-egy aranya és ezüstje, továbbá Lazutyina két második helye érvényben maradt.

Ugyancsak két esztendőre tiltották el a harmadik doppingoláson ért orosz sífutónőt, Natalia Baranova-Maszalkinát, aki még az olimpia előtt egy edzést követően bukott meg a teszteken. A brit Alain Baxter, aki Nagy-Britannia első érmét (egy bronzot) szerezte Salt Lake Cityben, három hónapig nem versenyezhet.

Nem volt megértő versenyzőjével szemben az olasz Saeco profi kerékpáros csapat: a vezetőség a Tour de France előtt elbocsátotta Gilberto Simonit, akit a Giro d'Italián, az olasz kerékpáros körversenyen értek doppingoláson. A francia viadal szervezői már jelezték, a július 6-án, Luxemburgban rajtoló eseményre a Seaco Jean Delatourt nevezte Simoni helyett. "A Simoni-eset újra mély árnyékot vetített a kerékpársportra. A Tour de France továbbra is szembeszáll a doppinggal" - olvasható a szervezőbizottság hivatalos kommünikéjében. Simonit a Giro kilencedik szakaszát követő ellenőrzésen kokainfogyasztáson kapták rajta.

Doppingvétségen érték Massimiliano Rosolino olimpiai bajnok olasz úszót. A Sydneyben 200 vegyesen aranyérmes klasszis szervezetében tiltott szernek minősülő növekedési hormont mutatott ki a vizsgálat. Rosolinóval kapcsolatban már az ötkarikás játékok után is felröppentek olyan híresztelések, hogy illegális teljesítményfokozó készítményeket szed.

[origo] 2002.06.04.

DOPPING

  Schmitt Pál, MOB, ISM

 
KÉPEK

  

 
LINKEK

  DOPPING