Az észak- és dél-koreaiak közötti fagyos viszony miatt sokan nem tartották jó ötletnek, hogy Szöul kapta a rendezést, bár az a tábor sem volt kicsi, amely úgy látta, most végre közeledhet egymáshoz a két eltérő berendezkedésű ország. S a Koreai Köztársaság valóban nyitni próbált, felajánlotta a KNDK-nak, hogy az olimpia egyes versenyeit északon rendezzék meg, ötlet szintjén még a közös koreai csapat indulása is felvetődött, de az északiak visszautasították a békejobbot. Sőt, nem átallották azt terjeszteni, hogy Szöulban kolerajárvány tört ki, s akinek kedves az egészsége, nem utazik oda... A KNDK mellett csupán Kuba, Albánia és Etiópia döntött úgy, hogy nem küldi el sportolóit Szöulba, így ez a bojkott csak kis bojkott lett. Az olimpián rekordként 160 ország vett részt, az addigi csúcsot Los Angeles (1984) tartotta 141-gyel.

A 160 országból 52 szerzett érmet, 31 aranyat is, s közülük a következők kerültek be a "TOP 10"-be: 1. Szovjetunió (55-31-46), 2. NDK (37-35-30), 3. Egyesült Államok (36-31-27), 4. Koreai Közt. (12-10-11), 5. NSZK (11-14-15), 6. Magyarország (11-6-6), 7. Bulgária (10-12-13), 8. Románia (7-11-6), 9. Franciaország (6-4-6), 10. Olaszország (6-4-4). Ami az egyéni teljesítményeket illeti, a legtöbb aranyat, szám szerint hatot, egy NDK-s úszónő, Kristin Otto szerezte, de őt mégse emeljük "Spitz-i" magasságba (az amerikai úszólegenda Mexikóban két, Montrealban hét első helyet szerzett), hiszen azóta már bevallotta, hogy doppingolt... Ő megúszta a lebukást, nem úgy, mint mások. Két bolgár súlyemelőtől, Grablevtől (56 kg) és Gencsevtől (67,5) visszavették az olimpiai aranyat, és sajnos mi is bekerültünk a "fekete krónikába": megsemmisítették Szanyi Andor (100) második, valamint Csengeri Kálmán (75) negyedik helyét is. A magyar sportvezetés igyekezett eltussolni az ügyet, s mivel az olimpián szenzációs magyar sikerek születtek, ez sikerült is.

A doppingolók között egyébként még a két bolgár olimpiai bajnok is "kis hal" volt, hiszen lebukott Ben Johnson is, aki három napig az olimpia legnagyobb sztárjának számított. A kanadai vágtázó a 100 méteres síkfutást 9,79 másodperces, szenzációs világcsúccsal nyerte, megelőzve az amerikai Carl Lewist (9,92), a brit Linford Christie-t (9,97) és az amerikai Calvin Smith-t (9,99). Ám három nap múlva jött a negatív szenzáció: Johnson "pozitív" lett, és az eredményét megsemmisítették. Az aranyat Lewis kapta meg, aki megnyerte a távolugrást is, s Los Angeles-i négy aranyérmével együtt már hatszoros olimpiai bajnoknak vallhatta magát. Mégsem lehetett boldog, mert 200-on DeLoach mögött be kellett érnie az ezüsttel, a szuperfavorit 4x100-as amerikai váltót pedig túlváltás miatt kizárták. S az atlétikai versenyeken még bőven volt csillaghullás. A kalapácsvető Szedihnek, a 400 méteres gátfutásban Mosesnek, és a tízpróbázó Thompsonnak sem sikerült megszereznie harmadik ötkarikás aranyérmét, versenyszámaikban a 2., a 3., és a 4. helyen végeztek. Szegény Moses 1978 és 1988 között csupán egyszer kapott ki, s a szöuli döntőben még egyszer... Thompsonnak pechje volt, mert rúdugrás közben eltört a rúdja, megsérült, de így is folytatta a versenyt, amit meglepetésre a német Schenk nyert meg. A kenyaiak is meglepték a világot, hiszen 800-on Ereng, 1500-on P. Rono, 5000-en Ngugi, 3000 akadályon Kariuki győzött.

A hölgyeknél két sógornő volt a sztár az USA-ból, akik együtt öt aranyat vittek haza: Florence Griffith-Joyner (képünkön) 100-on, 200-on és 4x100-on, Jackie Joyner-Kersee hétpróbában és távolugrásban győzött. Két esztendővel ezelőtt mindenkit sokkolt a hír: Florence Griffith-Joyner, Szöul háromszoros olimpiai bajnok futónője 39 éves korában elhunyt. Minden idők legjobb sprintere, akinek teljesítményét az állandó kételyek és gyanúsítgatások hátráltatták teljesen váratlanul halt meg...

Delorez Florence Griffith 1959. december 21-én született Los Angelesben egy 11 gyermekes család hetedik gyerekeként. Édesapja, Robert elektrotechnikusként, édesanyja, Florence varrónőként dolgozott. A kis "DeeDee", hogy családtagjai hívták, hét esztendősen került kapcsolatba az atlétikával, amikor elkezdett futni a hátrányos helyzetű gyermekek számára létrehozott Sugar Ray Robinson Youth Foundation keretein belül. 1978-ban végzett a Los Angeles-i Jordan High Schoolon, a következő évben pedig a Cal-State Northbridge-en kezdett el dolgozni. Az atlétikához Bobby Kersee csábította vissza, s Florence az 1980-as olimpiai válogatón a 8. helyet szerezte meg. 1981-ben 4. lett az Egyesült Államok bajnokságán a 100 méteres versenyen, így bekerülve a váltóba, először utazhatott Európába, ahol tagja volt a világcsúcsot futó csapatnak (42.82 mp).
1982-ben már szerepelt az atlétikai világranglistákon. Egy évvel később eljegyezte magát a gátfutó Greg Fosterrel, pszichológia diplomát szerzett a Los Angeles-i egyetemen, s önmaga szórakoztatására verseket írt. 1984-ben tagja volt az amerikai olimpiai csapatnak és 200 méteren honfitársa, Valerie Brisco-Hooks mögött ezüstérmet nyert. 1986 szeptemberében Flo váratlanul bejelentette visszavonulását, és teljes munkaidőben elhelyezkedett egy bankban. Fél évvel később ismét rajthoz állt és 200 méteren 15 fontnyi súlyfelesleggel lett ezüstérmes az amerikai bajnokságon, majd a római vb-n.

1987. október 10-én feleségül ment Al Joynerhez, az 1984-es olimpiai hármasugró bajnokához. "Ő a legszellemesebb, legédesebb, leggyönyörűbb nő a világon. El sem hiszem, hogy a feleségem lett", áradozott az ifjú férj. Al és Florence részt vett a "Newlywed Game" (Ifjúházasok vetélkedője) elnevezésű showban, ahol 1988. április 27-én videokamerát és egy jamaicai utat nyertek.
Miután az amerikai válogatón hatalmas fölénnyel utasított maga mögé mindenkit, Szöulban aranyérmeket vártak tőle. És ő teljesítette az elvárást. Nyert 100-on (10.54), 200-on (21.34 - világcsúcs) és tagja volt a 4x100-as váltónak (41.96 - világcsúcs) is. Formáját tekintve nevezték 4x400-as váltóba is, de élete első nemzetközi versenyét futva e távon, hiába bizonyult a legjobbnak, az amerikaiak csupán az ezüstérmet szerezték meg. Néhány olimpiai bajnok, közöttük Carl Lewis és Joachim Cruz már Szöulban célozgatott arra, hogy ezeket a sikereket tiltott eszközökel érte el, s később hiába kértek bocsánatot Florence-től, a gyanú árnyéka örökre beárnyékolta sikereit.

Utoljára 1988. október 7-én állt rajthoz: Tokióban a 100 méteres versenyt 10.91 mp-es idővel megnyerte. 1989. február 25-én, egy manhattani sajtókonferencián Florence bejelentette: felhagy a versenyzéssel. (Nem sokkal később az egykori 400 méteres futó, Darrell Robinson a német Stern magazinnak azt nyilatkozta, ő adta a tiltott szereket Florence-nek.) 1990. november 15-én megszületett kislánya, Mary Ruth Griffith-Joyner. 1993-ban Bill Clinton sportügyekért felelős testnevelési tanácsadónak (President’s Council on Physical Fitness) nevezte ki - Arnold Schwarzenegger utódjául.

1996. februárjában elterjedt a hír: Florence visszatér, hogy az atlantai olimpián ismét rajthoz álljon, de álítólagos márciusi Achilles-ín sérülése megakadályozta ebben. 1996 áprilisában a Los Angeles-St. Louis repülőjáraton rosszul lett, de a családi információk szerint nem szívprobléma, csupán stressz okozta a "zavart". 1998. szeptember 20-án egy Santa Barbara-i gimnasztikaóra után meglátogatta az édesanyját, majd hazatérve fáradságra panaszkodott és lefeküdt aludni. Férje másnap reggel fél hétkor telefonált az Orange megyei sheriff hivatalba, jelezve, hogy Florence nem reagál semmire és nem lélegzik. Mire a mentők megérkeztek Mission Viejóban található otthonukhoz, Florence Griffith-Joyner már nem élt.

Két amerikait az úszómezőnyből is illik megemlíteni: a férfiaknál Biondi öt aranyat, egy-egy ezüstöt és bronzot, a nőknél Evans három aranyat szerzett. Tornában a szovjet Artyemov (4-1-0) és a román Silivas (3-2-1) volt a legeredményesebb. A labdarúgótornán a brazil Romario lett a gólkirály 7 találattal, ám a döntőben a szovjetek legyőzték a brazilokat. Birkózásban elkezdődött Karelin máig tartó nagy menetelése, s bár néhány napja a szófiai Eb-n csak 3. lett, ugyanezt mondhatjuk a súlyemelő Suleymanogluról, aki Szöulban hatszor javított világcsúcsot. Ökölvívásban a +91 kg-ban napjaink első számú klasszisa, Lennox Lewis győzött, még kanadaiként, a fináléban Riddick Bowe-t verve. Nem rossz névsor!

S milyen jól csengett a magyar győztesek neve is! Darnyi Tamás pályája csúcsán a 200 és a 400 méteres vegyes úszást is világcsúccsal nyerte, Szabó József Európa-rekorddal győzött 200 méter mellen, Egerszegi Krisztina pedig az olimpia legifjabb aranyérmeseként, 14 évesen lett első 200 méter háton és második 100 méteren. Ám bosszankodtunk is: Güttler Károly 100 méter mellen egyetlen századmásodperccel (!) szorult a dobogó második fokára a brit Moorhouse mögé. A vízből kajakosaink is merítettek két aranyat: K1 500-on Gyulay Zsolt, K4 1000-en pedig az Ábrahám, Csipes, Gyulay, Hódosi kvartett siklott a leggyorsabban. Gyulayhoz hasonlóan két aranyérmet vihetett haza Martinek János is, aki az öttusa egyéni-, valamint Mizsér és Fábián társaságában a csapatversenyében is diadalmaskodott. Kardcsapatunk (Nébald, Bujdosó, Szabó B., Gedővári, Csongrádi) a döntőben 4-8-as hátrányból ért célba a szovjetek ellen, Sike András a kötöttfogású birkózók 57 kg-os súlycsoportjában bizonyult a legjobbnak, Borkai Zsolt pedig a tornaversenyeken győzött, lólengésben.

A magyar "termés" 11 arany volt, az 1952-es helsinki olimpia óta a legjobb szereplésünk, így aztán nem csoda, hogy az ünneplésben kicsit elszaladt a ló velünk...

Fábik Tibor - Pincési László, Sporthírek 2000. május 30.