FONTOS


 

A boldogan nevető harmadik
Igaly Diána jóvoltából tizenkét év után nyertek érmet a magyarok

Itt aztán végképp nem boldogulna gászpágyin Majakovszkij, akinek a legenda szerint öngyilkossága előtti utolsó mondata eképp hangzott: "elvtársak, ne lőjetek!" De ez nem a "Ki tud többet a Szovjetunióról?" vetélkedő, hanem a lövészverseny a Cecil Parkban, egy harmincmillió dollárért felhúzott komplexumban.

Nem indul túl jól a nap. Pedig bíztunk Jámbrik Istvánban és Pálinkás Lajosban. Előbbi harmadikként, utóbbi nyolcadikként zárt a gyorstüzelő pisztolyosok alapversenyében szerdán. A folytatás azonban nem az igazi. Jámbrik az első sorozatban - amelynek során nyolc másodpercig látszik az öt céltábla - még 99-et lő 100-ból. Ám a hat- és négyszekundumos műfajban egyre kevesebbszer trafálja telibe a középső kört, kétszer 94-gyel az olimpián lehetetlen érvényesülni, az előző napi önmagához képest hat kört gyengülő magyar végül a 12. helyen végez. Kunszt Gábor Honvéd-elnök azt mormolja, hogy hát ez várható volt, de talán majd Pálinkás - csakhogy ő sem nyújt acélosat, és szintén visszacsúszik.

A Magyar Rádió a lőtérre delegált nagy öregje, Szepesi György morgolódik Jámbrik eredményét látva: "Takács Karcsival holtversenyben ezzel olimpiát nyert volna." Mármint 1948-ban.

A futócéllövőink között szintén van esélyes: Sike József. Igaz, ez a mostani eredményén nem látszik, de az értők amondóak, az ő napja pénteken jön el, amikor nem öt, hanem csak három másodpercig "vonul" át a tábla a puskák előtt.

A szabad ég alatt végre olyan szám zajlik, amely látható, mozgalmas, élvezetes. Női skeet. Nyolc pozíció, hol három, hol négy, hol két narancsszínű korong repül a delikvens puskacsöve elé, kellő sebességgel, ezeket kell leszedni. Kissé nehezíti a feladatot, hogy hét ízben a két irányból egyszerre két "minifrizbi" érkezik, azokat kell egy gyors derékfordítással leduplázni.

Igaly Diána két éve világbajnokságot nyert, s most is pazarul kezd. A saját selejtezőcsoportjában, az első 25-ös sorozatban ő az egyetlen, aki a legnehezebb helyről, a két korongindítóállást összekötő félkör csúcsáról is le tudja duplázni a korongokat, holott - mivel nem szögből lő - itt kell a legnagyobbat fordulni az egyszerre induló célok után.

Hogy aztán eggyel később, az ötödik állásból a szimplát elhibázza.

Bosszantó, mindazonáltal az első etap után holtversenyben első. A második után második. A "félpályáig" megint hibátlan. Az ötösben aztán megint kihagy egy pillanatra. Most már nemcsak a szimplát, de a dupla másodikját is eltéveszti. Amire könnyű volna azt mondani, hogy de kérem, hát hogy lehet három lövésből kétszer mellétrafálni, ám súlyos baklövés volna eképpen fortyogni. Ebben a sportágban, ahol az agyban csoportosuló neuronok döntenek milliméterekről, semmit sem lehet számonkérni. A harmadik 25-ösben ismét remekel. Koncentrációja szenzációs, különösen annak fényében, hogy a vetélytársak egyre jobban leszakadnak tőle. A ciprusi Miauli két szimplatéveszéssel száll el, a vele eladdig holtversenyben álló finn LepomŠki ugyancsak nem bírja cérnával, négyet is eltéveszt. Igaly csupán egyet.

Az ötösből - hogy a fene enné meg.

El van átkozva az a hely, ez most már biztos. S minthogy a két kör után eggyel vezető azerbajdzsáni Meftahetgyinova hibátlanul teljesít, Diána két korong hátrányba kerül a finálé előtt. De második, ami már így is csodás eredmény, bár hárman - valamennyien 25-öt lőttek utolsóra - erősen szorongatják hátulról.

Kérdőn nézünk Hammerl Lászlóra, a szövetségi kapitány csendesen mosolyog. "Bízom az éremben" - mondja, majd felhívja a figyelmet arra, hogy a pisztolyosoknál is szabadkártyás nyert, s az azeri lány is így jutott ki Sydneybe: "ezek felszabadultabban lőnek, nincs mögöttük annyi idegpróbáló küzdelem."

A 25 lövéses finálé során egy biztosan látszik: Meftahetgyinova jobbal lépett ki az ágyból. Nem tud hibázni, bónuszként igazán látványos, hogy a szétlőtt korongok helyén folyton lila füst száll fel (másoknál is, a végjátékban így segítik az avatatlan szem tájékozódását). A tapintható feszültségtől elsőként az amerikai Shenberger száll el, a harmadik állásban kettőt ront - sajnos, Diána szintén elvét egy szimplát a söréstes puskával, így visszaesik egy négyes holtversenybe. Aztán hamar megrostálódik a második helyre aspirálók sora, az egyik orosz, Avetiszjan, továbbá az ausztrál Lonsdale is mellélő. Közben némi közjáték a nézőtéren, Szepesi György a rendezők szerint túl hangosan közvetít egy mobiltelefonon, felkísérik a lelátó tetejére, hogy ott ünnepelje Igalyt.

A riporterek nagy öregjét nem kell félteni. A száműzetésből visszatérve elsőként ér oda honfitársunkhoz a mikrofonnal, ördög tudja, hogy került oda a bronzérmeshez. Merthogy Diána végül meglövi a harmadik helyet. Az azeri maximálisan teljesít, akárcsak az orosz Gyemina, a mi lányunk viszont holtversenyben zár az ausztrállal. Szétlövés dönt hát, kegyetlen játék, duplákat kell leszedni, az első hibáig megy a játék. Lonsdale nem húzza sokáig, a második röptetésből az egyik korong sértetlenül száll tova, Diána ugyanakkor biztos kézzel "értékesíti a ziccert", hogy utána fegyverét a magasba lökve ünnepeljen, világbajnoki aranya mellé immáron egy olimpiai medáliát is betehet a vitrinbe.

"A nagy álmom az volt, hogy a hat közé kerüljek. Ez az érem, ez valami olyan csodás ráadás, amely felülmúlja a legszebb álmaimat. Köszönöm mindenkinek, aki segített, fantasztikus emberekkel vagyok körülvéve, nélkülük nem sikerült volna" - mondja, arcán pedig szétterül a boldogság.

Joggal. Manapság, amikor minden eddiginél kiélezettebb küzdelem folyik a helyezésekért, becsüljük meg ezt a bronzot (sportolövőink amúgy legutóbb 1988-ban hoztak ilyet a játékokról). A Sydneyben versenyző 11 ezer sportoló 95 százalékának neve csak papíron örökíttetik meg. Szerves anyag, elenyézik. Igaly Diána nyakába viszont érmet akasztottak. Nemesfémből készült.

Eláll az idők végezetéig.

Igaly Józsefné: - Napok óta alig húnytam le a szememet, alig vártam, hogy a rádióban elkezdődjön az élő közvetítés. Nagyon izgultam,előbb azért, hogy sikerüljön a döntőbe jutni, utána pedig a minél jobb helyezésért. Rengeteget dolgozott azért, hogy csütörötökön felállhasson a dobogó harmadik fokára. A csütörtöki 71 találata egy koronggal kevesebb, mint az eddigi legjobb eredménye, amit a barcelonai vb-n ért el: a Spanyolországban megszerzett világbajnoki címmel kvalifikálta magát a sydneyi olimpiára. Márciusban az előolimpián a 70 korongos eredménnyel nem sikerült a döntőbe kerülnie, de szerencsére az idei legfontosabb viadalon a csúcsformát tudta hozni. A férjem volt Diána első edzője: ő biztos volt benne, hogy a lánya kiérdemli az olimpiai szereplést ha a női skeet felkerül az ötkarikás játékok műsorára. Ennek a bronznak ő is nagyon örülne.

Színes Sport 2000.09.22.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000
  Igaly Diána