FONTOS


 

Torna: Megoszlanak a vélemények a gyűrű döntőjéről
Csollány és Supola már Sydneyről álmodik


Csollány Szilveszter nem volt a legboldogabb versenyzők között a brémai férfi Európa-bajnokság gyűrűfináléja után. A szer egyik legelismertebb versenyzője ugyanis pályafutása hatodik ezüstérmét szerezte meg: az atlantai olimpiáról egyet, világbajnokságokról már négyet (1992, 1996, 1997, 1999) hozott haza a kevésbé fényesebbikből, és bár két évvel ezelőtt a szentpétervári Európa-bajnokságon megtapasztalhatta a győzelem ízét, ezúttal ismét a már jól ismert "szintre" állhatott föl a dobogón.

És min múlott az, hogy az idei nemzetközi viadalokon sorozatban diadalmaskodó Csollány az idény egyik legfontosabb versenyén maradt alul, és mi döntött a görög Dimosztenisz Tambakosz mellett?

Nos, erről megoszlanak a vélemények.

A különbség ugyanis olyannyira minimális volt a két tornász között, hogy a gyűrűdöntőt figyelemmel kísérő szakemberek -- sportvezetők, sportolók és pontozók -- is más-más álláspontra helyezkedtek. Volt, aki Csollány, volt, aki a görög, sőt akadtak olyanok is, akik a fehérorosz Ivan Ivankov gyakorlata mellett tették le voksukat. Egyesek szerint Csollány két hibát is vétett, mások mindössze egy megingást véltek felfedezni a magyar fiú gyakorlatában, és olyan véleményeket is lehetett hallani, hogy az arany érdekében újítania kellene gyakorlatán a dunaújvárosi tornásznak...

Egy biztos, a sydneyi olimpián új elemmel jelentkezik Csollány, aki a vasárnap esti banketten már kicsit oldottabban nyilatkozott ezüstjéről.

-- Európa-bajnokságról még úgysem volt ezüstöm, és mivel már voltam arany- és bronzérmes is, így most végre teljes a kollekcióm -- magyarázta, majd hozzátette: -- Természetesen egy kicsit rosszul érintett ez a vereség, mivel én úgy éreztem, hogy a rontásom ellenére is jobb voltam Tambakosznál. De egyáltalán nem törtem össze, sőt... Keményen készülök az olimpiára, ahol, remélem, most már valóra válik a nagy álmom.

Supola Zoltán Brémában váltotta valóra idei nagy álmát, hiszen azzal, hogy bejutott a nyújtó döntőjébe, megváltotta jegyét a sydneyi olimpiára. Ami feltehetőleg a dunaújvárosi sportoló utolsó versenyeinek egyike lesz, mert Supola a visszavonulását fontolgatja.

A magyar férfi torna tehát őrségváltás előtt áll, és a jövőkép -- a csapatversenyben elért, csalódást jelentő tizenegyedik hely tükrében -- egyelőre még elég ködös.

Az biztos, hogy tehetséges fiatalok állnak sorban, ám azt csak remélni lehet, hogy pályafutásuk során ők is elsajátítják és az elkövetkező esztendőkre továbbviszik a Supola--Csollány-féle elhivatottságot...


Éremtáblázat
A E B
1. Románia 3 1 1
2. Ukrajna 2 -- 3
3. Oroszország 1 -- 2
4. Szlovénia 1 -- 1
5. Görögország 1 -- --
6. Fehéroroszország -- 3 1
7. Franciaország -- 2 --
8. Magyarország -- 1 --
Spanyolország -- 1 --
10. Lettország -- -- 1

A táblázatot a felnőttversenyek alapján készítettük el, és a talaj döntőjében elért holtverseny miatt eggyel több bronzérmet adtak át.

A hatok

Az alábbi táblázatban az Európa-bajnokság hat legeredményesebb tornászának éremgyűjteménye látható.
A E B
1. Olekszandr Beres (ukrán) 2 -- 2
2. Marian Dragulescu (román) 1 1 1
Alekszej Bondarenko (orosz) 1 1 1
4. Marius Urzica (román) 1 1 --
Ioan Suciu (román) 1 1 --
6. Ivan Ivankov (fehérorosz) -- 3 1

(lipiczky), Nemzeti Sport 2000.05.30



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000