FONTOS


 

Négyszáz nap Sydneyig
Tesztversenyek - futószalagon


+ Mi újság?

-A naptár szerint Sydneyben most a tél közepén járunk. A hőmérséklet azonban nagyon kellemes, huszonkét-huszonhárom fok, ám elkel a zakó. A tavaszban rendezett olimpia idején sem lesz ennél melegebb - válaszolta kérdésünkre Vajda László, a SOCOG munkatársa, a MOB korábbi nemzetközi titkára. Majd a személyével kapcsolatos hírrel folytatta.

- A SOCOG jelenleg ezerháromszáz alkalmazottat foglalkoztat. Szeretnék eldicsekedni azzal, hogy váratlanul bekerültem a százötven kiválasztott közé, akik a szervezőbizottság képviseletében az olimpiai lángot vivő váltóban futnak. Az olimpiai láng jövő év június nyolcadikán érkezik meg Ausztráliába. De rám majd bizonyára valahol Sydney közelében, vagy a városban kerül sor.

Ezer emléktárgy


- Az eredeti tervek előtt jár az olimpiai falu építése. A 15 300 sportolónak és hivatalos kísérőnek otthont adó falu valamennyi épületének munkálataihoz hozzákedtek. A nemzetközi zóna csaknem teljesen készen áll. A szeptember 22. és 25. között rendezendő csapatvezetői értekezlet során a nemzeti olimpiai bizottságok képviselői megtekinthetik a szálláshelyeket.

- A SOCOG alkalmazkodik az idők változásaihoz. Az olimpiai játékok történetében első alkalommal vezették be és alkalmazzák az úgynevezett elektronikus kereskedelmet. Az interneten 350 oldalas katalógust adtak közzé, amelyben több mint ezer, a sydneyi olimpiai emblémájával ellátott, különböző használati tárgyat, ajándékot és árucikket kínálnak a sportkedvelőknek.

- A jegyelővétel lezárta utáni becslések alapján Sydney városában az olimpia ideje alatt napi 400 ezer, október 1-jén, a zárónapon pedig 750 ezer érdeklődőre számítanak.
- Már elkezdődtek a tesztversenyek?

- Igen, a világ legjobb férfi röplabdacsaptai az elmúlt héten mérkőztek. Magam is láttam a Hollandia-Egyesült államok rangadót, amelyet már az új szabályok szerint rendeztek. Minden nyitás során pontot lehetett elérni, ami az eddiginél is élvezetesebbé tette a küzdelmet. Az ausztrál szervezők jól vizsgáztak, hiszen az ő próbatételük a tesztversenyek egyik célja. A torna lebonyolításával dr. Holvay Endre, a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő technikai delegátus is elégedett volt.

+ A röplabda után milyen tesztverseny következik?

- Augusztus végén a junior birkózó-világbajnokság, magyar részvétellel, majd tollaslabda nemzetközi verseny, utána négy sportágban várjuk a magyarokat, a női kézilabda-válogatottat, az öttusázókat és a kajak-kenu versenyzőket, végül a vízilabda-együttest, amely a Világkupán vesz részt.


KéZILABDA ELőOLIMPIA (szeptember 7-12.)


A nőknél öt, a férfiaknál hat csapat szerepel. A mérkőzéseket az Olimpiai Parkban, a már készen álló harmadik pavilonban bonyolítják le. A magyar női válogatott ellenfelei: szeptember 7-én (18 óra) Norvégia, 8-án (18) Ausztrália, 9-én (10) Dél-Korea, 10-én (10) Dánia, 12-én (10) a 3., 4. helyen álló csapatok a harmadik (18), az első második helyezettek pedig az első helyért mérkőznek. A férfitornán részt vevő csapatok: Ausztrália, Egyiptom, Fehéroroszország, Horvátország, Japán és Svédország.

A Mocsai Lajos vezette magyar válogatott a tervek szerint a legerősebb összeállításban szerepel, és további edzőmérkőzésekre is készül.

öTTUSA VILáGKUPA, DöNTő (szeptember 25-26.)


A magyar válogatott teljes csapattal, három férfi és három női versenyzővel vehet részt. A férfiaknál Balogh Gábor és Hanzély ákos mellett Madaras ádám is rajthoz állhat az idei Világkupa-versenyeken aratott sikerei alapján. Az olimpiai részvételi jogot az Eb-n megszerző Sárfalvi Péter pedig a döntő után rendezendő bemutató viadalon rajtol. A Világkupa-döntő győztese biztosíthatja olimpiai rajtját. Sárfalvi Péter és Balogh Gábor mellett azonban csak a létszámemelés elfogadása esetén indulhat harmadik versenyző az olimpián. A Világkupa-döntőt különben az olimpiai helyszíneken rendezik.

KAJAK-KENU REGATTA (szeptember 26-28.)


A magyar színek képviselői valamennyi olimpiai számban ott lesznek a Penrith-tavon rendezendő versenyen. Angyal Zoltán szövetségi kapitány azonban csak a milánói világbajnokság után jelöli ki a csapatot. A magyar sikersportág legjobbjai két csoportban már megismerkedtek az olimpiai helyszínnel. A korábbiakhoz hasonlóan, a pálya közelében lévő szállodában laknak majd, amit a MOB az olimpia idejére is lefoglalt számukra.

VíZILABDA VILáGKUPA (szeptember 28-október 3.)


A magyar válogatott fontos torna előtt áll, amelyen három csapat szerez jogot az olimpiai részvételre. A Kemény Dénes vezette válogatott a Világkupa előtt az Európa-bajnokságon is vízbe száll. A kontinensbajnokságról csak egy válogatott juthat el Sydneybe. Az olimpiai torna tizenkét résztvevője Ausztrália mellett a négy kontinens legjobbja, a Világkupa első három helyezettje, valamint a jövő májusban Hannoverben rendezendő selejtezőtorna négy csapata. A Világkupán a magyar válogatott a görög, az olasz és a jugoszláv csapattal került egy csoportba. A másik csoportban Ausztrália, az Egyesült államok, Oroszország és Spanyolország együttese szerepel.


Kovács Ági, Czene és Batházi


Az olimpiai játékok műsorának középpontjában álló egyik sportágban, az úszásban - amelyben harminckét bajnokot avatnak - tíz napja fejeződött be a kontinensviadal. Kíváncsian vártuk mit érnek a magyarok eredményei, olimpiai szemüveggel nézve. A részvételi szabály szerint megállapítottak A- és B-szinteket. A B-szint teljesítése esetén az adott versenyszámban országonként egy úszó indulhat. Két úszó rajthoz állásához mind a kettőnek teljesíteni kell a szigorúbb A-szintet.

Az A-szintek valóban meglepően szigorúak. Kovács ági kedvenc számában, a 200 méteres mellúszásban, például, az A-szint 2:29.1 perc, amit a háromszoros Európa-bajnoknő (2:27.12) mellett csupán ketten teljesítettek. ám ahhoz, hogy a döntőbe jutó és ott a nyolcadik helyen végző Kovács Krisztina (2:33.23) indulhasson az olimpián, csaknem négy másodpercet kellene javulnia. Kovács ági természetesen a 100 méteres mellúszásban is teljesítette (1:08.75) az A-szintet (1:10.21). ám az A-szintet a további rajthoz állt magyarok közül csak két vegyesúszó, Czene Attila (2:02.88, a szint: 2:03.14) és Batházi István (4:22.30, a szint: 4:22.82) teljesítette.

így az Isztambulban elért eredmények alapján sem a 100, sem a 200 méteres mellúszásban nem indulhatna Sydneyben két-két magyar, hiszen az A-szintektől (1:02.51 és 2:15.36), ha nem is sokkal, de elmaradtak.

A részvételi szabályzat szerint egyébként a szinteket a 2000. augusztus 15-i nevezési határidő előtt tizenkét hónapon belül lehet teljesíteni. Mégpedig, a szigorú előírások alapján, kontinentális bajnokságokon, nemzeti válogatóversenyeken, amelyeket a FINA előzetesen elismer és nemzetközi versenyeken, amelyeket a FINA jóváhagy. Ha egy nemzet egyetlen versenyzője sem teljesíti a szinteket, akkor lehet szó egy-egy versenyző indításáról.

összállította: Vad Dezső, Nemzeti Sport 1999.augusztus 12.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000