|
|
| ||||
|
Szólam öt karikára
TOP 11 A régmúlté már a puritán amatörizmus. Elavult a szó, elveszítette korábbi jelentését. A pénz "diktatúrája" érvényesül a sportelitben, és aki versenyben óhajt maradni a nemzetközi porondon, annak -- köztudottan, elfogadottan -- biztos és nagyvonalú anyagi háttérre van szüksége. Ezzel persze egyáltalában nem arra kívánok célozni, hogy leértékelődtek volna a versenysport morális értékei, még akkor is, ha sokak szerint ebben is van némi igazság... Meggyőződésem: a pénz elkerülhetetlen megjelenése, mi több, uralkodása egyáltalában nem jelent(het)i a sportban rejlő nemes eszmék szükségszerű megsemmisülését. Ahol részben vagy teljességgel azt jelentette, ott az emberi gyengeségben, sekélyes gondolkodásban keresendők az okok. A világszinthez nélkülözhetetlen sokoldalú feltételek megteremtéséről, valamint a kimagasló teljesítmény indokolt elismeréséről van tehát leginkább szó. A sport -- üzlet is. Az olimpiai mozgalom meg egyenesen bombaüzlet. Azonban a jó üzletnek is tisztességesnek kell lennie. A gazdagodás nem vétek, ha ellenben csalásra, visszaélésekre, netán megvesztegetésekre derül fény -- oda a hitelesség, a bizalom. Az üzlet csődbe juthat. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság világraszóló idei vesszőfutását szemléletes példaként említhetjük. Hadd ne soroljuk fel mindazt a gondot, politikai és gazdasági természetű bajt, amely az elmúlt évtizedek során sújtotta a NOB-ot. Tényként rögzítsük legfeljebb azt, hogy az 1976-os montreali játékok után nem akadt egyetlen bátor vállalkozó sem az 1980-as, majd ugyanúgy az 1984-es nyári játékok rendezésére a szovjeteken, később az amerikaiakon kívül. A szárnyaszegett NOB feltámadása Los Angeles olimpiájával kezdődött. Egy Peter Ueberroth nevű hajdani vízilabdázó üzleti vállalkozásként készítette elő a játékokat, és mintegy 250 millió dolláros nyereséget produkált. Polgárjogot nyert a mamutcégek bevonása a támogatásba, az ötkarikás szimbólumok üzletszerű kiárusítása, a tévéjogok értékesítése, méghozzá ugrásszerűen emelkedő, égbeszökő összegekkel. A kanadai Richard Pound (jelenleg a NOB első alelnöke) új elvek és új gyakorlat alkalmazásával látott munkához -- mint Samaranch elnök első számú marketing- és televíziós specialistája -- a NOB szilárd pilléreken nyugvó anyagi jóléte, jövője érdekében. A NOB 1985-ben alapította meg az úgynevezett TOP-ot (The Olympic Program), s ajánlotta fel a legerősebb nemzetközi cégek számára. A kiválasztott, illetve kötelezettséget vállaló cégek -- üzleti profiljukat illetően -- kizárólagosságot élveznek, támogatásuk négyéves periódusra szól. Azóta már -- 1997 és 2000 között -- a negyedik program fut, a TOP IV, jelenleg 11 a tagok száma. A kilenc amerikai és egy-egy japán, illetve dél-koreai cég egyenként mintegy évi 10 millió dolláros támogatást szavatolt az olimpiai játékok rendezőinek (Nagano 1998 és Sydney 2000), továbbá az olimpiai mozgalom céljaira. A tizenegyek: Coca-Cola, Kodak, Sports Illustrated/Time, VISA, IBM, Xerox, UPS, John Hancock biztosító, McDonald's, a japán Panasonic és a dél-koreai Samsung. Az évi több százmillió dolláros támogatás mellett a másik fő bevételi forrást a televíziós közvetítések révén befolyó összegek képezik. A Sydney és az azt követő, 2008-ig megrendezendő játékok közvetítési jogáért az amerikai NBC 3.5 milliárd dollárt fizet a NOB-nak. Az angol The Economist elemzését idézve: "A NOB zseniális üzleti vállalkozást valósít meg. A tagok -- nevezhetjük őket tulajdonosnak is -- egyetlen centnyi befektetés nélkül jutnak a játékok és az öt színes karika értékesítése jóvoltából óriási tőkéhez. És ez a hatalmas tőke -- évi mintegy egymilliárd dollár -- nem csupán ingyenes, hanem ráadásul megszerzésének semmi kockázata sincs." Pardon... Kivéve 1999-et. A Salt Lake City-i megvesztegetési botrány ugyanis megrendítő fenyegetéssel szolgált. A NOB világszerte érzékelhető tekintélyvesztése érthetően aggodalommal töltötte el a tizenegyeket. David D'Alessandro, a John Hancock biztosító első embere élesen bírálta Samaranchot; M. Douglas Ivester, a Coca-Cola elnöke csalódását fejezte ki; a The Wall Street Journal arról adott hírt, hogy a tizenegyek többsége alternatív terveket dolgoz ki arra az esetre, ha megszakadnának kapcsolatai a NOB-bal. Pánik ugyan nem tört ki a NOB székhelyén, Samaranch azonban a vészhelyzetben szokatlan lépésre szánta el magát. Személyesen hívta fel telefonon a nagy szponzorok elnökeit, hogy a NOB tekintélyének visszaszerzése érdekében kilátásba helyezett intézkedéseinek ismertetésével megnyugtassa az érintetteket, majd sürgősen New Yorkba küldte Poundot, hogy válságtanácskozásukon személyesen csillapítsa le a felháborodott főszponzorokat. Mindezek ismeretében értékelhető csak a valós jelentősége annak a ténynek, hogy a napokban feltűnően terjedelmes közleményt adott ki a NOB Lausanne-ban: a TOP keretei között a VISA megújította exkluzív főszponzori szerződését a NOB-bal a 2001-től 2004-ig terjedő négyéves olimpiai ciklusra, beleértve a 2002-es Salt Lake City-i téli, illetve a 2004-ben Athénban sorra kerülő nyári játékok és a mindkét eseményt kísérő-követő paralimpiai játékok támogatását is. Mr. Malcolm Williamsonnak, a VISA International elnökének idevágó nyilatkozatát megnyugodva és elégedetten olvashatták az olimpiai mozgalom vezérei: "Semmilyen más szponzori partnerség nem hasonlítható össze a NOB-éval -- mondta. -- Ez a kapcsolat a lehető legszélesebb nemzetközi megjelenést biztosítja a számunkra, olyat, amely a legnemesebb eszmékkel társul, olyan nagyszerű eseményekkel azonosulhatunk, amilyenek iránt óriási az érdeklődés a világ minden sarkában." Salt Lake City csőddel fenyegető viharai elvonulóban vannak, az öt karika varázslatára imitt-amott már kikandikál a nap a felszakadozó felhők közül. Samaranch -- bár decemberi washingtoni látogatása aligha lesz kéjutazás -- fellélegezhet. Annál is inkább, mert a VISA mellett azóta a Sports Illustrated/Time, valamint a Coca-Cola is megújította szerződését immár a TOP V keretében (2001--2004), sőt az informatika területéről új partner, a SEMA jelentkezett a távozó IBM helyett. Gallov Rezső, Nemzeti Sport 1999. november 22. |
| ||||||||||
|
SYDNEY 2000 |
|
FONTOS
