FONTOS


 

Még 275 nap a sydneyi olimpiáig
Az előkészületek jól haladnak


- Az eredeti terveknek megfelelően szogalmasan dolgozunk, mintha mi sem történt volna - válaszolta kérdésünkre Vajda László, a MOB korábbi nemzetközi titkára, a SOCOG munkatársa. - A minap adták át a tenisz-stadiont, így a hatalmas Olimpiai Parkban, a versenyek központjában valamennyi új létesítmény elkészült. Az új létesítmények közül már csak az olimpiai falutól kicsit távolabb, harmincöt kilométerre lévő nemzetközi lőtéren végzik az utolsó simitásokat. Az eddig más célokra használt csarnokok átalakítását a jövő év elején kezdik el. Az olimpiai falu építése is befejeződik tavaszra. Az előkészületek tehát valóban jól állnak.

+ Akkor mi az oka a bírálatoknak?

- Az olimpia iránt óriási az érdeklődés, ezt a média is gerjeszti. Szinte napponta igyekeznek valami botrányízű dolgot nyilvánosságra hozni. A jegyekből valóban nem kapott minden igénylő, egyes, nagyobb érdeklődést kíváltó sportágak jegyeit felárral kínálták, ezt jogosan bírálják. Mindez azonban a NOB szemlebizottságának tudtával történt, a SOCOG tehát bebiztosította magát. A bírálatok egy részét az ellenzék sugallja. Egyébként volt-e már olimpia előzetes heves bírálatok, nehézségek nélkül?

+ Egyes cégek is elégedetlenek...

- A Reebok tulajdonképpen az ausztrál olimpiai csapat felszerelését biztosította volna.Számítani lehetett a visszalépésre, ezért a Nike és az adidas egyaránt készen állt , végül a Nike öltözteti majd fel a házigazdák versenyzőit.

+ Újdonságok?

- Az új esztendőben átalakul a SOCOG szervezete. Az olimpiai játékok alatt várható helyzethez igazodva, az egyes létesítményeknek, versenyeknek megfelelő csoportok alakulnak ki. A mi osztályunk, amelyik a nemzeti olimpiai bizottságokkal tartja a kapcsolatot, az olimpiai falu részlegében folytatja a munkáját.

+ Hogyan ünnepelnek?

- Hosszabban, mint tavaly, hiszen a SOCOG jövő szerdától, azaz huszonkettedikétől kezdve bezár és majd csak január tizedikén nyitja meg ismét a kapuját. Utána viszont aligha lesz szabadnapunk!

Doppingriadó Franciaországban

Januárban - magyar indulókkal is - folytatódnak az olimpiai tesztversenyek Sydneyben. A tervezett menetrend:

- január 13-16: asztalitenisz Pro Tour döntő, a részvételi jogot már megszerzett Bátorfi, Tóth kettős részvételével;

- január 22-23: női és férfi párbajtőr Világkupa-verseny (a magyar indulókat később jelölik ki);

- január 25-29: műugró Világkupa, előtte edzőtábor, a már biztos résztvevők - Lengyel Imre, Hajnal András és Barta Nóra - mellett további magyar versenyzők kiküldését tervezik.

*

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint az év első tizenegy hónapjában elvégzett 7.076 doppingellenőrző vizsgálaton 294 (!) pozitív eset akadt. A vétkesek 136 alkalommal az asztmatikus megbetegedésben szenvedők által használt, tiltott Salbutanosol szedése miatt akadtak fenn a rostán. Arról, hogy a 294 pozitív eset közül mennyiben volt érdekelt olimpiai sportág képviselője, nem szól a jelentés. A doppingolás erőteljes elterjedettsége miatt a francia ifjúsági és sportminisztérium bejelentette, hogy 2000-ben tovább növelik a versenyen kívül végzett ellenőrzések számát, a vizsgálatokra fordított összeget pedig az ideihez képest ötven százalékkal emelik.

Magyarországon november végéig mintegy hatszáz ellenőrzést végeztek, az ellenőrzések több mint felét versenyeken kívül, előzetes bejelentés nélkül. MIndössze négy pozitív eset volt, és mind a négy a testépítőknél.

*

Ivan Szlavkov és Vitalij Szmirnov a bolgár és az orosz olimpiai bizottság elnöke együttműködési egyezményt írt alá közös edzőtáborokról és edzők cseréjéről - különös tekintettel a 2004-ben, Athénban rendezendő olimpiára.

*

A magyar triatlonisták az idén a vártnál gyengébben szerepeltek ugyan, de Molnár Erika, Edöcsény Nóra és Kuttor Csaba jelenleg olimpiai részvételt jelentő helyen áll, az első száz között van a világranglistán. A résztvevők listáját a világranglista 2000. május 1-i állása alapján állítják össze. Góg Anikó esélyes még az indulást jelentő helyezésre.

*

Tízezer kiválasztott futhat majd a május végén Ausztráliába érkező olimpiai lángot vívő váltóban. Közülük ötezren egykori kiváló sportemberek, a szponzorok és együttműködő partnerek jelöltjei, a másik ötezret pedig az önként jelentkezők közül válogatják ki. A túljelentkezés tízszeres, így az ötvenezer pályázó közül nehéz lesz a választás.

A megjelenés kötelező

Az olimpiai felkészülés összehangolását, a részvétel előkészítését és szervezését az ISM a Magyar Olimpiai Bizottság feladatai közé sorolta. A MOB elnöksége, amint ez a december elején tartott közgyűlésen is megfogalmazódott, érzi és egyben vállalja az ezzel együttjáró felelősséget. Az előkészítő bizottság képviselői az elmúlt hetekben újabb konzultációs megbeszélést folytattak főtitkárokkal, kapitányokkal és vezetőedzőkkel. Elsősorban a jelen helyzetet értékelték, a hátralévő időszak programját egyeztették, s a felkészüléssel kapcsolatos gondokat, kéréseket mérték fel.

Az igényelt sportszerek, sporteszközök, sportfelszerelések értéke csaknem nyolcvan millió forint, amit a források figyelembevételével, az ISM segítségével differenciáltan juttatnak majd el a sportolóknak.

Az együttműködés javítására, az elengedhetetlenül szükséges irányításra egyes sportágak olimpiai felelőseit, összekötőit januártól havonta megbeszélésre invitálják, a megjelenés kötelező, csak az esetleges külföldi tartózkodás jelenthet igazolt hiányzást.

Panoráma röntgen

A nem teljesen ép, nem száz százalékosan egészséges fogak a hosszú, 26-28 órás repülőutazás alatt könnyen begyulladhatnak, különféle komplikációkat idézhetnek elő. Így jártak szeptemberben, az előolimpiai tornán részt vett magyar kézilabdás hölgyek is. Öt játékos fogászati kezelésre szorult odakint, és a számla végösszege bizony meghaladta az ötszáz ausztrál dollárt. A tapasztalatokból okulva az általános fogászati vizsgálat mellett ajánlatos volna, ha minden kiutazó versenyző úgynevezett panoráma röntgen vizsgálaton esne át. Ezzel a különleges vizsgálattal ugyanis eléggé megbízhatóan kimutathatók az esetleges rejtett gócok, rendellenességek, amelyeket megfelelően kezelni lehet. Igaz, hogy ez a vizsgálat költséges, de sok felesleges kellemetlenségtől, és nem utolsósorban kiadástól kímélné meg a versenyzőt, illetve a csapatot.

Vad Dezső, Nemzeti Sport 1999. december 15.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000