FONTOS


 

Samaranch elégedett a NOB-2000-rel



Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke elégedett a reformbizottság (NOB-2000) eddig elvégzett munkájával és a szervezet hétvégi lausanne-i ülésének eredményével.



- Elfogadtunk 50 javaslatot, melyek a NOB megújulását szolgálják - mondta a sportvezető. - Természetesen voltak kisebb-nagyobb viták, de az igazán fontos kérdésekben sikerült megegyeznünk, és bízom benne, hogy a december 11-12-i teljes ülésünkön is elfogadják majd a küldöttek a NOB-2000 javaslatait.

A sportvezető kiemelte: szinte mindenki egyetértett azzal, hogy a NOB valamennyi tagországa számára legyen kötelező a részvétel a nyári olimpiákon, és sikerült megegyezni arról, hogy maximálják a játékok résztvevőinek számát.

A tervek szerint már 2004-ben, Athénben is legfeljebb 10 ezer sportoló versenyezhet egymással, 280 aranyéremért. (Jövőre Sydneyben 10 300-an vesznek részt, és 300 számban avatnak bajnokot.)

- Természetesen azok a sportágak, melyek így kiszorulnak az olimpiákról, nem örülnek majd a változásoknak, de mindenkinek meg kell értenie, hogy a mindenkori házigazdák már így is óriási terhelésnek vannak kitéve az esemény lebonyolításával - hangsúlyozta Samaranch. - Az elvi megállapodás ebben a kérdésben viszonylag könnyen megszületett. A megvalósítást biztos óriási viták fogják megelőzni, de a játékok jövőjének biztosítása érdekében muszáj áldozatokat is hoznunk.

[origo], 1999. november 2.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000