FONTOS


 

ISM-MOB értekezlet a slágersportágak jövőjéről

Öt sportág - a cselgáncs, a kajak-kenu, a kézilabda, az úszás és a vívás - az ISM megalakulásával új finanszírozási helyzetbe került: főleg a sikeres olimpiai szereplés (108-130 pont) érdekében összesen 400 millió forintos műhelytámogatásban részesültek 1999-ben. A kapott pénznek legalább a 30 százalékát azonban a jövőépítésre, sportágfejlesztésre kell fordítaniuk.



Az öt úgynevezett kiemelt sportág jövőbeni terveiről volt szó azon a keddi értekezleten, amelyet az ISM és a MOB közösen rendezett a Testnevelési Egyetemen.

Az öt szövetség egy-egy képviselője rövid szóbeli kiegészítést fűzött az előzetesen elkészített írásos tervekhez, amelyek - technikai hiba miatt - nem jutottak el minden érdekelthez. Figyelemre méltó észrevétel a jövőépítéssel kapcsolatban, hogy a fejlesztési tervek készítésére kötelezett kiemeltek közül a kajak-kenu szövetség az egyetlen, amely már tíz évvel ezelőtt hozzálátott fejlesztési koncepciójának kidolgozásához.

Horváth Péter alelnök és Schmidt Gábor szakfelügyelő terve a múlt, a jelen és a jövő kérdéseit elemzi. Ami a jelent illeti: örömmel állapítják meg, hogy a világ élvonalában vannak a magyarok, a versenyzők száma az elmúlt tíz esztendőben némileg emelkedett (4321-ről 4500-ra), az edzők száma azonban (175-ről 106-ra) jelentősen csökkent.

A jövőről megjegyzik a terv készítői: a szakosztályoknak klubszerű működésre van szükségük. Széles szabadidősport-réteget kell foglalkoztatni, és közülük azután spontán módon kiemelkedik néhány született tehetség, aki belső indíttatásból többet szeretne elérni a sportban a rendszeres testmozgás adta egészséges életnél.

A kajak-kenu szövetség regionális területi központokat szeretne életre hívni, illetve tovább erősíteni a Dunakanyarban, az ország északkeleti részén, a Dél-Alföldön, az Észak-Dunántúlon, a Dél-Dunántúlon és Budapesten. Tudatosítani kívánják: a szövetség csak támogató lehet, és nem várható el az, hogy az egyes szakosztályok eltartójává váljon. Éppen ezért a fejlesztési elképzelésekben a kajak-kenu tömegbázisának kiszélesítése számít fontos szempontnak, és a működést vállalkozásokkal kell erősíteni.

A kajak-kenu fejlesztési terve minta, követendő példa is lehet, bár kétségtelen, hogy az egyes sportágakban különbözőek a gondok, más-más feladatokat kell megoldani.

Abban azonban egyetértettek a tanácskozás résztvevői, amit Nádori László, az egyik legelismertebb hazai sporttudós a vita összefoglalójában megfogalmazott: rendkívül hasznos gondolatok hangzottak el, s a folyamatosan formálódó fejlesztési tervek megvalósítása csak nyeresége lehet a magyar sport jövőjének.

[origo], 1999. december 14.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000