FONTOS


 

Jelentősen csökkenhet a sydneyi olimpia költségvetése

A jövő évi sydneyi nyári olimpia szervezőbizottsága bejelentette: elképzelhető, hogy akár 100 millió ausztrál dollárral (16 milliárd forint) is csökkenteni kell a játékok költségvetését. Ezzel egyidőben március 31-re napolták el a Reebok sportszergyártó cég által a bizottság ellen - szerződésszegés miatt - benyújtott kereset bírósági tárgyalását.



Sandy Hollway ügyvezető igazgató elmondta, hogy a szervezőbizottság egyetlen osztálya sem marad ki a gazdasági ésszerűsítésből, akár elbocsátásokra is sor kerülhet.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság máris jelezte, hogy a játékok színvonalára semmiképpen sem lehetnek hatással a szigorító intézkedések.

- Csakis olyan módosításokról lehet szó, amelyek következtében az olimpia minősége és "tálalása" nem szenved kárt - fogalmazott Kevan Gosper, a NOB ausztrál tagja.

Azért döntöttek a költségvetés csökkentéséről - amelynek végrehajtása februárig elhúzódik -, mert a SOCOG a tervezettnél kevesebb szponzori szerződést tudott megkötni.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a Reebok december elején felbontotta támogatói szerződését, továbbá beperelte a SOCOG-ot. A sportruházati termékeket gyártó cég a két fél körülbelül 10 millió dollár értékű megegyezése alapján az olimpia hivatalos - egyben kizárólagos - szállítójának tekintette magát. Ezért az amerikaiak szerint a szervezők szerződésszegést követtek el, amikor üzleti vetélytársaiktól is rendeltek különböző termékeket.

Andrew Bell, a szervezőbizottság jogi képviselője Új-Dél-Wales állam legfelsőbb bíróságán kijelentette: a szervezőbizottság károkozásért ellenkeresetet szándékozik benyújtani a Reebok ellen.

[origo], 1999. december 18.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000