FONTOS


 

Bátorfiék elődöntősök, miután "úgy játszottak, mint az istenek"
Európa hírvivői


Sajnálhatja Bill Gates, hogy nem szerdán tette tiszteletét az asztaliteniszezők csarnokában. A világ leggazdagabb emberének számító Microsoft-vezér - vagyona a részvényárak ingadozásától függően 40-50 milliárd dollár között "inog" - kedvenc sportága a pingpong, épp ezért kedden hosszasan időzött a négy asztalt felvonultató State Sports Centerben (az egyik lap megtudta, hogy Gates egy ideig a garázsában tárolta a hébe-hóba használt pingpongasztalt, de miután a felállításánál 46 kocsit kellett megmozgatni, inkább épített egy csarnokot a ház mellé).

Szóval, ha itt lett volna, csodát látott volna. Ázsiai asztaliteniszező ritkán kap akkora verést, amekkorában a dél-koreai Li, Szuk kettős részeltetett Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina varázslatosan mozgó kezei által.


Bátorfi csilla (balra) és az ő rettegett ász-szervája

Ha valaki csupán a számokat nézi, legyinthet: a negyedik kiemelt legyőzte a hatodikat, mi ebben a meglepetés? Nos, tán nézzük meg a dél-koreaiak nacionáléját. Elég, ha az első sorig jutunk: az Ázsia-bajnokság címvédői. Az annyit tesz, hogy megannyi ferde szemű vadul püföli a labdát, amely sem ferde, sem egyenes, sem hunyorított, sem üvegszemmel nem követhető. Liék ebben a küzdelemben bizonyultak a legjobbnak, ami nem kis bravúr, elvégre az otthon fogott kínaiak nagyon tudnak játszani, jobban, mint a világ többi részét elárasztó, az anyaországból elengedett dömpingversenyző. Jó-jó, a mi lányaink Európa-bajnokok, no de a világversenyek eredménylistája ugyebár időtlen idők óta arról tanúskodik, hogy a játékban már csak a labda a fehér, a dobogóra álló mind sárga.

És akkor még nem ejtettünk szót a közvetlen előzményekről. Tóth ugyan pozitív élményekkel gazdagodott délután, de arra számítani lehetett, hogy az orosz Palina ellen nyerni fog ("Ha az ember elmegy három-négy poénnal, elkedvetlenedik, most sem történt másként."). Csilla ugyanakkor késő délután heroikus csatában alulmaradt a "hoch-luxemburgi" Ni Xialiannal szemben. Null kettőről egyenlített, de elbukta a döntő szettet. Utána teljesen kész volt. "Ennél jobban már nem tudok játszani" - mondta nekikeseredve.

Négy órával a páros negyeddöntő előtt.

Ám hogy a hölgyek néha keményebbek bírnak lenni, mint az erősebbnek tartott nem képviselői, arra remek példa volt az este tíz után kezdődő összecsapás. Bátorfi, mintha mi sem történt volna, fantasztikusan pingpongozott, Tóth pedig méltó társa volt mindebben. Az, hogy a dél-koreaiakkal eddig csak egyszer találkoztak, tán jól is jött, aki ugyanis Csilla szerváját nem ismeri, annak pokol az élete a zöld asztal mellett. Az első játszmában az ő öt adogatása jelentette a roppantást (4:1-gyel hozta, s lett 9:6 ezzel), s noha 15:10 után kissé feljöttek Li adogatásainál (16:14), Csilla ellen megint nem volt ellenszerük. Ráadásul a balsors, amely Bátorfit tépte délután, ezúttal mázlivá alakulva dolgozott a javunkra: 19:17-nél egy neccessel jutottunk szettlabdához, majd 20:19-nél egy csuszával a szett is meglett.

A második játszma gyakorlatilag hibátlanra sikerült. Csupán Kriszti ingott meg egyszer, amikor egymás után négy poént csinált az ellenfél az ő szervájánál - 16:9-nél azonban ez is belefért. A folytatásban ugyanis a hosszú ütésváltásokban is rendre a magyarok kerekedtek felül (21:16), így a táborban ülő szakértők egyre csak bökdösték egymást, tágra kerekedett szemekkel: "Te, ezek úgy játszanak, mint az istenek."

Ám mielőtt túlságosan jól kezdtük volna érezni magunkat, Szukék elhúztak a harmadikban. Hogy ebben mekkora szerepe volt annak a kényszerszünetnek, amely 4:4-nél akár ki is zökkenthette Krisztiéket a ritmusból, nem tudni. Tény, több mint két percig integettek, míg végre a terem végében lévő "interjúterületre" felvonult tévések kedvéért felgyújtott reflektorokat lekapcsolták (a halogénizzók épp a mieink szemébe tűztek). Ezt követően a mandulaszeműek már 16:11-gyel mentek, ráadásul Linek három szervája volt - ekkor azonban beindultak a bársonycsuklók. Hiába kért időt a dél-koreai tréner, egymás után négy adogatógémet hoztunk 3:2-re, miáltal 20:20-nál utolértük a vetélytársat (megjegyzendő, csuszával). Az első meccslabdát még hárították, csakhogy ekkor valami olyasmi következett, amire az asztaloknál játszott teniszben alig van példa, ezen a szinten pedig szinte ismeretlen.

Bátorfi Csilla ászt szervált.

Szuk ugyan lendített egyet, de a labda egyszerűen kikerülte az ütőjét. Ez már sok volt szegénykéimnek, 22:21-nél rontottak - Krisztináék pedig boldogan ugorhattak egymás nyakába: bekerültek a legjobb négy közé!

"Akárcsak tegnap, most is remekül ment a játék, nagyon érezzük a ritmust" - mosolygott boldogan Tóth. "Sikerült az asztalnál maradni és irányítani a játékot - fedte fel a siker titkát Bátorfi. - Kriszti az első szettben még nem érezte azokat a félpuha pörgetéseket, amelyekkel ki lehetett zökkenteni őket, de a másodikban ő is jól csinálta. Hogy a harmadikban elmentek egy kicsit kettő nullnál, nem meglepő, de éreztem, nem lehet gond, mert ahogy korábban, most is sikerült megtörni a pörgős ritmusukat."

Ezzel a női párosok mezőnyében egyedüli európaiként, két kínai és egy dél-koreai kettős társaságában küzdenek az érmekért. Hogy lesz-e belőle finálé? Nos, a második kiemelt Szün Csin, Jang Jing páros ellen, úgy tűnik, az elsőre kell játszani, ő ugyanis nincs formában, csúnyán kikapott egyesben. Csilla amondó "Jangot viszont valahogy ki kell kapcsolni, mert az ő technikájára Európában nem lehet rákészülni." A kínai lány ugyanis az ősi tollszárfogásos módszerrel suhintgat.

Ám az értők úgy vélik, tollszár ide, tollszár oda, ha párosunk tartja ezt a formát, a legszebb reményeink is szárba szökkenthetnek.

5. nap eredmények

Férfiak

Egyes. Csoportselejtezők. I-csoport: Ju Szeung Min (dél-koreai)-Smythe (ausztrál) 3:0. J-csoport: Ciokasz (görög)-Ehteshamzadeh (iráni) 3:0. K-csoport: Heister (holland)-Lavale (ausztrál) 3:0. L-csoport: Ri Csul Seung (dél-koreai)-Grujics (horvát) 3:2. M-csoport: Boll (német)-Al Hammadi (katari) 3:0. N-csoport: Ding Yi (osztrák)-Hamam (tunéziai) 3:0. O-csoport: Syed (brit)-Sahajasein (mauritiusiI 3:0. P-csoport: Ph. Saive (belga)-Scsetinyin (fehérorosz) 3:1

Páros. A 8 közé jutásért: Kung Ling-huj, Liu Kuo-liang (kínai)-Blaszczyk, Krzeszewski (lengyel) 3:2 (16, -12, -19, 18, 18), Kim Teak Szu, Oh Szang Eun (dél-koreai)-Grujics, Lupulescu (jugoszláv) 3:0 (18, 18, 13), Jindrak, Schlager (osztrák)-Heister, Keen (holland) 3:0 (20, 14, 17), Csang Jen-su, Csiang Pen-lung (tajvani)-Maze, Tugwell (dán) 3:0 (19, 15, 20), Ri Csul Seung, Ju Seung Min (dél-koreai)-Cseung Juk, Liung Csu-jan (hongkongi) 3:2 (-16, 16, -19, 9, 15), Eloi, Legout (francia)-Persson, Waldner (svéd) 3:0 (18, 21, 18), Vang Li-csin, Jen Szen (kínai)-Iseki, Tasaki (japán) 3:0 (18, 16, 6)

Nők

Egyes. A 16 közé jutásért: Vang Nan (kínai)-Ch. Li (új-zélandi) 3:0 (17, 15, 9), Li Jia Wei (szingapúri)-Liu Jia (osztrák) 3:1 (13, 17, -18, 17), Csen Tung Fej-ming (tajvani)-Schöpp (német) 3:2 (-16, 19, -15, 9, 10), Kojama (japán)-Vung Csing (hongkongi) 3:0 (10, 22, 14), Gotsch (német)-Szakata (japán) 3:0 (14, 16, 15), Szuk Ein Mi (dél-korai)-Badescu (román) 3:2 (-19, 18, -15, 10, 21), Tóth Krisztina (magyar)-Palina (orosz) 3:0 (15, 16, 7), Csen Jing (tajvani)-M. Svensson (svéd) 3:0 (23, 6, 20), Jing Jun Hong (szingapúri)-Szün Csin (kínai) 3:0 (16, 18, 7), Geng (kanadai)-Boros (horvát) 3:2 (-18, 19, -21, 27, 14), Steff (román)-Boileau (francia) 3:0 (15, 12, 18), A. Svensson (svéd)-Tian-Zörner (német) 3:2 (18, 13, -18, -19, 18), Rju Dzsi He (dél-koreai)-Chang (amerikai) 3:1 (17, -15, 10, 15), Konisi (japán)-Hszü Csing (tajvani) 3:0 (12, 15, 12), Ni Xianlian (luxemburgi)-Bátorfi Csilla (magyar) 3:2 (22, 10, -19, -21, 14), Li Csü (kínai)-Melnyik (orosz) 3:2 (-14, 17, -20, 18, 13)

Páros. A 4 közé jutásért: Li Csü, Vang Nan (kínai)-Aganovics, Boros (horvát) 3:1 (-21, 14, 12, 5), Kim Ju Kju, Rju Dzsi He (dél-koreai)-Badescu, Steff (román) 3:2 (18, -20, 14, -23, 19), Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina (magyar)-Li Eun Szil, Szuk Ein Mi (dél-koreai) 3:0 (19, 16, 21), Szün Csin, Jang Jing (kínai)-Miao, Sh. Zhou (ausztrál) 3:0 (13, 11, 17)

A Színes Sport, 2000.09.21

ASZTALITENISZ

  SYDNEY 2000

 
KÉPEK

  

 
LINKEK

  Bátorfi Csilla
  Tóth Krisztina