FONTOS


 

Európa-bajnokunk szerint sűrűsödik a kalapácsvetés mezőnye
Gécsek az olimpia után megy nászútra


A szombathelyi kalapácsvetők az idén már másodszor edzőtáboroztak Dél-Afrikában, s a márciusi túra alkalmával versenyeken is indultak. A kint szerzett tapasztalatokról és az eredményekről kérdeztük Európa-bajnokunkat, Gécsek Tibort.

-- Tavaly télen készültem először a déli féltekén, és az idén azért utaztam ismét oda, mert nagyon hasznosnak ítéltem az akkori munkát. Nem mindegy ugyanis, hogy itthon hidegben, elmerevedett tagokkal edz-e az ember, vagy kellemes melegben, a sérülés veszélye nélkül. Idén januárban csak tréningeztünk, márciusban azonban már versenyen is dobókörbe léptünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy különösebben készültünk is a viadalokra, a kemény, alapozó jellegű edzések közben legfeljebb egy napot pihentünk a versenyek előtt.

-- Elégedett a teljesítményével?

-- Jó átlagosnak mondhatom az eredményeimet: 76.50-et, 76.98-at és 76.59-et dobtam. Szerettem volna elérni a 78 métert, de nem tragédia, hogy nem sikerült, így is elégedett vagyok. Az elvégzett munkától nagyon fáradt voltam, mégis örülök, hogy rajtoltam. Sok volt a néző, jó volt a hangulat, a szponzorok láthatóan rengeteg pénzt öltek a gálákba. Jó volt a változatosság, hiszen a szeptemberi olimpia miatt a szokásosnál később kezdődik a nyári szezon.

-- Télen mégis született egy-két figyelemre méltó eredmény. A francia Epallé 80.14, a fehérorosz Asztapkovics 81 métert ért el.

-- Mindez azt mutatja, hogy az olimpia évében vagyunk. Épallét jól ismerem, tavaly egy hétig együtt is edzettünk. Nagyon vágyott rá, hogy elérje a nyolcvan métert, ez most sikerült neki. De tudni kell, hogy a felesége amerikai, így ő egész télen jó időben, a tengerentúlon készül, ezért az eredményét "nyárinak" lehet tekinteni. Ugyanezt gondolom Asztapkovics teljesítményéről is. Ha ő kemény alapozás közben dobott ekkorát, akkor júliusban 86 méter fölötti eredményt kellene elérnie. Ezt nem tartom valószínűnek, úgy vélem ő is rákészült a versenyekre. Ugyanakkor a finn Karjalainen 79.63-a és a görög Papadimitriu 79.95 méteres teljesítménye is azt mutatja, hogy az olimpia előtt sűrűsödni fog a mezőny.

-- Mi foglalkoztatja jobban, maga az olimpia, vagy a négy magyar kalapácsvető számára kiírt válogató versenyek?

-- Természetesen az olimpia, de oda a válogatókon keresztül vezet az út. Azt még nem tudom, hogy melyek lesznek ezek a viadalok, csak az biztos, hogy az országos bajnokság és a budapesti nemzetközi verseny köztük lesz. Amúgy a szereplésemet talán minden korábbinál nagyobb érdeklődés kíséri, hiszen életemben először fordul elő, hogy a saját városombeli vagyis egy szombathelyi multinacionális cég is szponzorál. A versenyzést május végén, június elején kezdem majd el, és július végéig rendszeresen rajtolok. Ezt követően néhány kemény hét vár majd rám, aztán jöhetnek a sydneyi játékok.

-- Most azonban még az olimpiánál is fontosabb eseményre készül.

-- Igen, szombaton lesz az esküvőm. Nagyon boldog vagyok, nagyon szeretem a menyasszonyomat, akit kilenvcennyolc szeptember huszonkilencedikén ismertem meg. Mivel ő is sportolt, tudja, hogy egy olimpiai felkészülés mit jelent. Az esküvő után nem utazunk sehova, nekem edzenem kell, nászútra csak a sydneyi játékok után mehetünk.

(mátay), Nemzeti Sport 2000.04.12.

SPORTOLÓ

  SYDNEY 2000

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  Gécsek Tibor