FONTOS


 

Az olimpiai ezüstérmes már büszke a második helyére
Most már az ezüst is szép...


Olimpiai ezüstérmes birkózónk, Bárdosi Sándor volt az október 9 -ei Törzsasztal vendége. Sajnos egyedül érkezett, mert (szó szerint) nagy barátjának, Deák Bárdos Mihálynak közbejött valami. Így maradt a birkózó válogatott meglepetésembere, akire aztán özönlöttek a kérdések.

Majdnem minden üzenet gratulációval kezdődött, ami érthető is, utána azonban a legváratlanabb kérdések vetődtek fel. Sokan elismerték, hogy nem járatosak a birkózásban, mégis amikor őt látták a szőnyegen, élvezték a mérkőzést.

- Bevallom, nem vagyok otthon a birkózásban, de az olimpia alatt sikerült a képernyő elé csalogatni.
- Azt hiszem, egy nagyon szimpatikus embert ismerhettünk meg Benned! (Wisey)
- Gratulálok, köszönet Neked a nagyszerű eredményért! (zfater)
- Először is szeretnék gratulálni az eredményetekhez, főképp az ezüstéremhez! (GarneTT)
- Gratulálok Sanyi az eredményedhez, számomra Te voltál az olimpiai bajnok, nem a török! (Exile)

Bárdosi nem is gondolta, hogy az embereket ennyire érdekli a birkózás, és ennyien örülnek az ő sikerének. Sokan érdeklődtek, milyen ünneplés volt az ezüstérem után.

- Hogyan ünnepeltétek meg az ezüstöt? Konkrétabban: mi a kedvenc (alkoholtartalmú) italod? (Exile)
- Hogyan ünnepeltetek az utolsó napon? Esetleg voltatok 1-2 ausztrál clubban? (Judyt)

Kicsit italoztunk, és az ausztrál klubokat is megnéztük, de csak ésszel.

- Bevallom őszintén Bárdosi Sanyi neve az olimpia előtt nem sokat mondott számomra. De ezzel, gondolom, nem én voltam az egyedüli. Te érezted, hogy a közvélemény hasonlóan gondolkodott? Hogy tudod feldolgozni ezt a hirtelen jött népszerűséget? (vezerstr)
- Ha akarod ha nem, népszerű ember lettél. Hogy BIRKÓZÓL meg evvel? (Kozmo)
- Minden sportoló álma a népszerűség, neked miért nem??? (Jaj-X)

Nem, de azért boldog vagyok egyébként soha nem akartam ismert sportoló lenni.

Mert én nem népszerű akarok lenni, hanem a szakmában elismert birkózó.

Nekem se mondott sokat a saját nevem, igazából nem igen foglalkozom a sikerrel.


Többen tettek fel könnyedebb súlyú kérdéseket is.

- Átlagban mennyit és mit eszel naponta? (Egykismalacröffröffröff)
- Mi volt a legkellemesebb programod Sydneyben? És a legkellemetlenebb élményed? (Vanek)
- Neked mi következik most, pihenés, nyaralás? Mikor mész le az edzőterembe? (Index)

Azt még elárulta húst eszik, abból viszont nem keveset.

Az ingyen játékterem a faluban, az elég kellemes volt. A legkellemetlenebb pedig, a huszonnégy órás repülőút.

Kis pihenés, aztán vissza a taposómalomba.


De természetesen az olimpiával kapcsolatos kérdések voltak a leggyakoribbak.

- Itthon a tévében sokszor visszajátszották Bárdosi Sanyi döntőjét, ahol kétszer is kétvállra fektette Yerlikayát. A szakemberek még az óvás lehetőséget is emlegettek, bár végül nem lett belőle semmi. Sanyi, ott Sydneyben, a meccs után szóba került az óvás? Vagy Te hogy érezted azt a bizonyos helyzetet? - Állítólag (sajnos nem láttam) Deák Bárdos egy hasonló szituáció után veszített Karelin ellen... (Wisey)
Mi óvtunk volna, de kifütyültek bennünket. (Nem a közönségre gondolok.)

- A döntő után azt nyilatkoztad, hogy bronzot tényleg jobb nyerni, mint ezüstöt. Ezt most lenyugodva is így gondolod? (vietkong)
Nem, most már jobb az ezüst.

- Nekem a norvég fickó ellen bemutatott figurád nagyon tetszett. Amikor hátulról akart megemelni Te pedig pillangóúszással próbáltad elhagyni a szőnyeget. állati jó volt! Ez tananyag az edzésen vagy saját találmány? (Menj Sute)
A pillangóúszásom saját találmány. Ilyen a stílusom.

- Egy személyes megjegyzés. A TV-n keresztül az elődöntő előtt átjött, hogy Te itt csak nyerhetsz. Laza voltál, vagány, látszott, hogy alig várod már a küzdelmet. A döntő előtt mintha ráébredtél volna, mi is a tét. Rosszul láttuk? (Struccka-d)
Nem, jól láttátok. Imádok küzdeni, de ha kicsi a tét, a kedvem sötét.

Akadtak olyanok is, akik magára a birkózótársadalomra voltak kíváncsiak.
- Szerinted miért esett vissza a magyar birkózósport színvonala az utóbbi pár évben? Miért csak egy-egy olyan "fehér holló" sikert ünnepelhetünk, mint a tiéd (nemecsek)
A mezőny nagyon megerősödött miután a CCCP szétvált.

- Volt-e feszült viszony a birkózók és a cselgáncsozók között? Őket az ISM kiemelt támogatásban részesítette, ám az olimpián nem sok sikert értek el... Ezzel szemben a birkózás hosszú időre visszatekintve sikersportágunk. (Index)
Nem, Feszültség nem volt, mert a küzdő sportágak versenyzői mindig barátkoznak, összetartanak.

- Az olimpia előtt a birkózókról az elnökválasztás körüli hercehurca miatt írtak a legtöbbet. Neked mi a véleményed a Növényi kontra Hegedűs csatáról? Az olimpia után várható-e párharc folytatása? (Index)
Dr Hegedűs Csaba jól végzi a dolgát, a sok vezető közül ő volt az egyik aki bízott bennem. Nem tudom, hogy lesz e folytatás. De remélem, nem lesz

Mi pedig csak abban reménykedhetünk, hogy a 2004-es olimpián, Athénban lesz...

Szidor, INDEX 2000.10.09

BIRKÓZÁS

  SYDNEY 2000

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  Bárdosi Sándor