"A ló is erős, mégsem tud birkózni!"

A fenti megállapítás szeptember 25-én hangzott el Sydneyben, a kötöttfogású birkózók 85 kilós súlycsoportjának első fordulója előtt néhány perccel. A kijelentést Bárdosi Sándor tette arra az újságírói kérdésre, nem fél-e a világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok Martin Lidbergtől, hiszen köztudomású, hogy a svéd rendkívül erős. Ezek után felment a szőnyegre, s élete első felnőtt világversenyének első mérkőzésén simán megverte a súlycsoport egyik esélyesét.

Olimpiai ezüsérmes bírkózónkat második helye ellenére szinte győztesként ünnepli az ország

A többi már ismert. Bárdosi megállíthatatlanul menetelt a döntőig, ahol - sokak szerint igazságtalanul - bírói döntéssel (a sportágban ez az intések számát jelenti) vereséget szenvedett az olimpiai, világ- és Európa-bajnok török Hamza Yerlikayától, akit a mérkőzés során tusveszélyes helyzetbe hozott.

- Ön szerint fordított esetben hogyan döntöttek volna a bírók? - kérdezett vissza az olimpiai ezüstérmes, amikor arról faggattuk, kétvállon volt-e a török.

- Ezek szerint a tüske örökre, kipiszkálhatatlanul önben marad. Jelent valamiféle elégtételt, hogy idehaza mindenki úgy kezeli, mintha győzött volna?

- Szép-szép, hogy mindenki gratulál, de az idő múlásával mégiscsak az marad majd meg mindenkiben, hogy ja, a Bárdosi, tudom, ki az: elveszített egy olimpiai döntőt. Mondta is Komáromi Tibor, aki hasonló cipőben jár, mint én (a háromszoros világbajnok Szöulban, a szovjet Mamiasvilitől kapott ki az aranymeccsen - a szerk.): Sanyi, életed legnagyobb lehetőségét szalasztottad el!

- Kedves... Azért gondolom, az ezüstöt is tudja értékelni. Hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy sztár lett. Talkshowkba, élménybeszámolókra hívják, a telefonja tízpercenként csörög, interjúiért sorban állnak az újságírók.

- Kicsit fáraszt is már a dolog, de lassan lecseng ez az időszak is. Most már van néhány szabad órám, bár még mindig írnom kell, mikor, hová hívnak, ugyanis - bár számomra szinte elképzelhetetlen - van még olyan sajtóorgánum, amelynek nem nyilatkoztam.

- A családja, a barátnője miként viseli a helyzetet, hiszen akaratlanul nekik is jut a rivaldafényből?

- Őket kevésbé foglalkoztatja, mint engem. Otthon ugyanúgy tekintenek rám, mint Sydney előtt.

- És a barátok? Gondolom jelentősen megnőtt a magukat Bárdosi-cimboráknak vallók száma?

- Majd elfogynak. Amúgy sem az számít, ők mit mondanak, hanem hogy a szakma miként ítéli meg a teljesítményemet. S ezért örülök, mert végre bizonyítottam, hogy nem egy kallódó, örök tehetség vagyok, hanem lehet rám számítani.

- Voltak, akik kételkedtek?

- A sportágon belül meglehetősen nagy vihart kavart, hogy én utazom. Utólag persze mindenki verte a mellét, hogy ő előre megmondta, a Bárdosit kell kivinni.

- Első világversenyén - most elsősorban a hangulatra gondolok - miként érezte magát Sydneyben?

- Felejthetetlen élmény. Szerencsére a magyar csapat nagyon együtt volt, sokakkal már Tatán vagy Dunavarsányban is együtt táboroztunk, így kialakulhatott egy jó társaság. A kézis csajokkal például meglehetősen baráti viszonyba kerültünk. De kint haverkodtam össze Bochkor Gáborral is. Neki annyira megtetszett a birkózás, hogy lejött Kecskemétre a csapatbajnokságra.

- Nem fél tőle, hogy a nagy barátságnak valamilyen beugratás lesz a vége?

- Nem is gondoltam rá. De szerintem nem vagyok akkora ember, hogy érdemes legyen kitolni velem. Legalábbis remélem!

- Bochkorékkal tehát nem szeretne "szakmai" kapcsolatba kerülni. Egy másik showban viszont már letette a névjegyét.

- Fábry meghallotta, hogy létezik nálunk az úgynevezett avatás, és kérte, mutassam be rajta, milyen is az. Mivel ezt egyedül nem lehet csinálni, jött a Majoros Pisti is.

- Elégedett volt önökkel?

- Valójában csak bohóckodtunk, hiszen az avatás kemény dolog.

- Tapasztalatból tudja vagy csak hallomásból?

- Hát, nekem eddig kimaradt, de nem is erőltetném, ha nem muszáj.

- Olimpiai ezüstérmes, és még nem avatták fel?

- Nem is volt mikor. Erre ugyanis az "áldozat" első felnőtt világversenye után szoktak sort keríteni. Nekem ez Sydney volt, azóta pedig nem edzett még együtt a keret.

- És miből áll ez az egész procedúra?

- Olyan, mintha a bíróságon lennénk. Van ügyész, bírák, védő. Persze, ez utóbbi is azon van, hogy "elítéljenek".

- És mik a "vádpontok"?

- Ami jön. Kérdeznek, s ha nem tud válaszolni az ember, jön a büntetés. Papuccsal, tenyérrel, törölközővel. Sportágtörténeti és általános műveltségi kérdésekre kell válaszolni. Ki, mikor, ki ellen nyert vébét, olimpiát. Mellébeszélni nem lehet, mert a Deák Bárdos Misi ezt nagyon keni-vágja. Vagy viccet kell mesélni, és eldöntik jó volt-e. Ha nem, akkor fenyítés, ha igen, akkor kiröhögik magukat, és aztán csapnak oda...

- Ilyenkor pozitívum, ha az ember mindenkivel jóban van. Nem ütnek akkorát.

- Téved. Pont az vág oda a legjobban, akitől egy kis kíméletet várna az ember. Mint az életben...

- Ez nagyon bölcsen hangzott. Mintha egy öregember vonta volna le a végső tanulságot.

- Hiába vagyok fiatal, sokat megértem már, sokat tapasztaltam. Szerencsére mindig voltak körülöttem olyan emberek, akik jó példát mutattak, megtanítottak a tisztességre. Közülük is elsőként Hoffmann Géza bácsit említeném. Ő volt a nevelőedzőm, ő indította el a pályafutásomat, és tőle tanultam meg a birkózás csínját-bínját. Ja, meg azt, hogy okos dolgokat nem csak a legnagyobbaktól lehet eltanulni. Azt a keresztfogásos válldobást, amivel Yerlikayát a földre vittem, például Pásztor Gábortól tanultam.

- És a felállást a parterhelyzetből? Ezzel kergette őrületbe a teljes mezőnyt.

- Ez valahol egy ösztönös mozdulatsor.

- Nem fél, hogy belelép egy emelésbe?

- Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de én biztonságban érzem magam, amikor elindulok fölfelé. Ha nem így lenne, akkor nem tenném.

- És meddig lehet ezt csinálni? Előbb utóbb kiismerik az ellenfelek.

- Gondolja? A kecskeméti csapatbajnokságon Berzicza Tamás ellen kétszer is felálltam. Pedig néhány éve már ismerjük egymást, és mindketten tudtuk, hogy fel fogok állni.

- Apropó, Kecskemét! Meglehetősen feldúltan távozott a verseny végeztével.

- Mert szerintem elcsalták a Berzicza elleni meccsemet! És én még hülye fejjel azt hittem, hogy az olimpiai ezüst után már nem utaznak rám annyira a bírók. Pedig nem kivételezést várnék, csak egyenlő feltételeket!

- Véletlenül éppen hallottam, amikor Komáromi Tiborral megbeszélték az ominózus jelenetet, és ő is azt mondta, ön hibázott. Lehet, hogy ezen múlott a bajnoki cím?

- Biztosan. Azt nagyon sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, mert kiváló társaság jött össze a BVSC-ben.

- És ennek a remek gárdának ön a kapitánya. Bizonyára az olimpiai éremnek köszönhetően.

- Téved, mert már tavaly is én voltam a "főnök". Persze, ennek a címnek nincs akkora jelentősége, mint egy valódi csapatsportban, de azért tekintélyt jelent.

- A szőnyegen kívül is?

- Számomra nem nagyon létezik a birkózástól független élet. Minden pillanatban érzem, hogy birkózó vagyok, nem tudok elvonatkoztatni. Például az olimpiai után, amikor jártam az országot élménybeszámolókat tartani, a kocsiban egy-egy új fogáson gondolkodtam. Aztán amikor lementem edzésre, rögtön kipróbáltam az újításaimat.

- De azért biztosan van más is, ami a birkózáson kívül érdekli?

- Imádok a menyasszonyommal lenni, szeretek mindenféle elektromos vacakkal bíbelődni. De legjobban a kocsikat és a jó kajákat bírom!

- Szerencsés ember, ha sportoló létére ehet, amennyit akar. Ahogy hallottam, a birkózók közül ön volt az egyetlen az olimpiai faluban, akinek nem kellett diétáznia.

- Végig is ettem az étlapot. Voltak jó kaják, de azért megmaradok a tartalmas, hazai ételek mellett.

- Van olyan kedvence, melyet el is tud készíteni?

- Hát...Nem vagyok egy konyhatündér, de a tojásrántottát még talán vállalnám. Persze, két jó nagy hagymával, jó sok szalonnával...

- A kocsikat is csak "messziről" szereti?

- Nem, az autókhoz tényleg értek. Leginkább a terepjárokat kedvelem. Most egy kis Suzuki Samurai-jal járok, de később szeretnék valami nagyobbat. Addig azonban ezt javítgatom, mindig szétszedem valamiért.

- Mint az ellenfeleit?

- Na, ja. De a kocsimat össze is tudom rakni...

Vas András, Nemzeti Sport 2000.12.01