FONTOS


 

Szabó Bence élvezi, hogy egész évben jönnek a jó eredmények
Új időszámítás előtt


Lassan minden fegyvernemben véget ér a vívók évközi megméretése, a Világkupa-sorozat, és közeleg az első világverseny, a július eleji Európa-bajnokság. Szabó Bence szövetségi kapitányt, aki januárban mutatkozott be ebben a szerepkörben, először az eltelt csaknem fél év tapasztalatairól kérdeztük.


Szabó Bence nem szenved ötlethiányban
- Tavaly még "csak" a kard szakágvezetője volt, ám azóta sokasodtak a feladatai, hiszen kapitányként hat szakágra kell odafigyelnie. Nem bánta meg a döntését?
- Nem, egyáltalán nem! Nem mondhatom azt, hogy én nem ilyen lovat akartam. Az edzőkollégákkal hamar megtaláltuk a közös hangot, zökkenőmentes az együttműködés Kovács Tamás főtitkárral és Jánosi Zsuzsa utánpótlás-igazgatóval is. A versenyzők elfogadtak, jó a viszonyunk, nem jelent problémát, hogy korban közel állok hozzájuk. No és élvezem, hogy egész évben jöttek az eredmények - mondja az egykori kétszeres olimpiai bajnok kardvívó.
- Ezek szerint minden rendben van a sportágban, sehol semmi nehézség ...
- Azért akadt gondom nekem is. Egyrészt az, hogy az új dolgok bevezetése kissé nehézkesen megy, pedig sokat újítanék. Elszomorított, hogy a nemrégiben tartott szakmai fórumot érdektelenség kísérte, a junior világbajnokság értékelésénél pedig a Héraklész-program edzői közül csupán egy volt jelen ... Régóta mondjuk, hogy versenyzőink fizikálisan nincsenek jó állapotban, és mégsem történt semmi, mert az edzők többsége nem foglalkozik ezzel. Ezen minél előbb változtatni kell, ugyanis én abban látom versenyzőink fejlődésének lehetőségét, hogy javítunk fizikai állapotukon, bevezetjük az erőnléti edzéseket. A Nemzeti Sportcsarnokban ki akarok alakítani egy konditermet, ahol speciális izomfejlesztést lehetne végezni. A kondicionálást tudatosan, szakember segítségével kell felépíteni, mert mást-mást igényel egy fiatal és egy idősebb versenyző. A jövőben megállapítjuk majd az ideális versenysúlyt, amit mindenkinek be kell tartani. És jelentős változást akarok elérni a versenyzők szemléletében is, ugyanis elkeserítő tapasztalataim is vannak.

Az új válogatott keret

Férfi tőr: Juhász Attila, Marsi Márk, Juhász Bence, Szabados Gábor, Vizler Ádám, Szmodics Zoltán, Elbert András, Berjozkin Anton.
Női tőr: Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Katalin, Varga Gabriella, Lantos Gabriella, Jeszenszky Szilvia, Brandt Katalin, Deli Dóra.
Férfi párbajtőr: Kovács Iván, Fekete Attila, Kulcsár Krisztián, Imre Géza, Boczkó Gábor, Bartos Bálint, Kolczonay Gábor, Komlósy Tibor.
Női párbajtőr: Mincza Ildikó, Tóth Hajnalka, Király Hajnalka, Hormay Adrien, Szász Emese, Kiskapusi Dóra, Fodor Renáta, Takács Emese.
Férfi kard: Ferjancsik Domonkos, Nemcsik Zsolt, Fodor Kende, Lengyel Balázs, Decsi Tamás, Decsi András, Takács Péter, Pézsa Gábor.
Női kard: Nagy Orsolya, Csaba Edina, Sznopek Gabriella, Nagy Annamária, Gergácz Veronika, Varga Dóra, Kovalszky Réka, Kálmán Tamara.
- Éspedig?
- Nagyon fáj, amikor valaki azért nem jön edzésre, edzőtáborba, mert tanul, vizsgázik. A sportágban nagyon sok tanult, diplomás ember van, aki annak idején össze tudta egyeztetni a sportolást és a tanulást. Ma más a hozzáállás, és ezt a következő idényben nem engedem meg. Régen is követeltek az iskolákban, a tanulás nem lehet kifogás. Nekem nem turistákra van szükségem a versenyeken, hanem győzni akaró sportolókra. Az új idény előtt mindenkivel ismertetem a válogatott programját, benne a közös edzéseket is, amit teljesíteni kell. Persze, anélkül is lehet valaki válogatott, ha megfelelőek az eredményei, de ő hátrányból indul.
- Ne szaladjunk előre a következő idényig, hiszen még a mostani sem ért véget.
- Az eddigi tapasztalatok alapján új keretet hirdettem. Januárban még csak a ranglistára támaszkodhattam, azóta viszont már figyelembe tudtam venni más tényezőket is, az eredményeket, az edzésmunkát és a hozzáállást. Vannak szakágak, ahol maradt minden a régiben, például férfi kardban; míg a férfi tőrben jelentős változás, fiatalítás történt. Bízom benne, hogy a keretbe került juniorok Szabados Gábor és Vizler Ádám vezetésével lendületet hoznak a szakágba. Női párbajtőrben az olimpiai bronzérmes Szalay Gyöngyi már nincs a keretben, mivel egyetlen edzésen sem jelent meg, ugyanakkor a válogatottságot sem mondta le. Helyette az Amerikából hazatérő, vagány és tehetséges Takács Emesével számolok. Egyébként ma már nem látom olyan sötéten a helyzetet, mint januárban, amikor alig tudtam összeállítani a nyolcfős kereteket, mert vannak tehetséges fiatalok, csak meg kell adni nekik a lehetőséget.

FM, Nemzeti Sport 2002.06.01

VÍVÁS

  ATLANTA 1996
  SYDNEY 2000

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  Szabó Bence