Valamiben elsőnek lenni - több, mint felemelő érzés. Ezt azóta tudom, mióta az általam irányított klub vízilabdásai (a szegedi "csapatsport-történelemben" először) beverekedték magukat egy nemzetközi kupasorozat fináléjába.

A legsikeresebb magyar labdajáték egyik méltán híres vidéki bázisán persze jó ideje van mivel büszkélkednünk. Az a tény, hogy több játékost adunk a felnőtt válogatott keretébe, illetve a legkülönbözőbb korosztályos együttesekbe, egyértelműen az egyesület utánpótlásképzését dícséri. Mint ahogy azt sem kell szégyellnünk, hogy az olimpiára készülő Fodor Rajmundot, valamint Csapót, Scsegyerkint, Steinmetzet, Molnárt és a többi pólós fiút jó pár kislegény tekinti már példaképének.

Lelkes szurkolóinktól - no meg városunk sokat segítő vezetőitől, jelenlegi és leendő szponzorainktól - mi mást is kérhetnék '96, számunkra oly sok örömet és feladatot jelentő tavaszán: legyenek velünk a Pescara és a BVSC-Westel elleni meccseken is!

Úgy emlékszem, a szegedi pólósok még a Racing Roma elleni, fölöttébb izgalmas kupacsata után csalták ki belőlem a vallomást: hála nekik, egyetlen, varázslatos óra erejéig végre megfeledkezhettem víziszonyomról ...

Azt csak most teszem hozzá, hogy ettől a roppant tehetséges társaságból - legbelül, és szigorúan szurkolóként - ennél is többet vártam és várok.

Vagy inkább csak remélek.

Talán, mert a Délmagyarországgal nagyszerű üzleti kapcsolatban álló Pick és Medikémia "sportos" vállalkozásai, tehát a kézilabdások és a röplabdások sikerei, sokakkal együtt, engem is a csúcsteljesítmények elismerésére tanítottak.

Egy biztos: a LEN Kupában döntőbe jutó SZVE csapatáért ma ugyanúgy lehet, sőt kell szorítani, mint két évvel ezelőtt.

Higgyünk hát abban, hogy az akkori Racingnál a mai Pescara és BVSC sem tud többet!