FONTOS


 

AZ ÉV SPORTOLÓJA VÁLASZTÁS

 A sportvilágban évtizedek óta az esztendő csattanója, illetőleg ünnepélyes lezárása az "ÉV SPORTOLÓJA " választása.

A magyar sportújságírók 1958-ban csatlakoztak azokhoz az országokhoz, amelyekben már korábban tisztelegtek legkiválóbb bajnokaik előtt.


Orbán Viktor Miniszterelnök a tavalyi díjátadó gálán

Hazánkban mindeddig 41 választás zajlott le.

 A kezdettől 26 alkalommal, vagyis 1984-el bezárólag csak a legjobb 3-3 női és férfi sportolót, illetve csapatot díjazták. 1985-től már a legjobb edzőkre is szavaztak. Újabb évtized eltelte után 1995-től már a legjobb szövetségi kapitányokat is megválasztják.

Az idén - december 16-án, a Budapesti Kongresszusi Központban - a 42. díjátadó ünnepség következik.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége tagjai az ünnepség előtt másfél - két hónappal kapják meg a szavazólapokat.

A szavazás határideje mindig november 30. Tovább nem lehet várni, mert a legjobb három közé került sportolókat meg kell hívni, részükre a díjakat (névreszólóan) el kell készíteni.

A beérkezett szavazatokat a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöksége által kijelölt 2 elnökségi tagja értékeli. Rajtuk kívül senki sem tudhatja meg az első 3 sportoló közötti sorrendet. Ez csak a díjátadó ünnepségen derül ki, amikor a 3 legjobb már a színpadon áll, s jelenlétükben felbontják a lezárt borítékba helyezett sorrendet. 

 A szavazáson az első helyért 7-, a másodikért 5-, a harmadikért 4 pont jár. A pontok összesítése adja a végső sorrendet.

1958. Körmöczi Zsuzsa Polyák Imre Vízilabda-v.   
1959. Pap Jenőné Kárpáti Rudolf Párbajtőr-v.  
1960. Pap Jenőné Kárpáti Rudolf Öttusa-v.   
1961. Pap Jenőné Gurics György Vízilabda-v.   
1962. Egervári Márta Polyák Imre Vízilabda-v.   
1963. Rejtő Ildikó Veres Győző Öttusa-v.   
1964. Rejtő Ildikó dr. Török Ferenc Labdarúgó-v.   
1965. Kontsek Jolán Zsivótczky Gyula Kézilabda-v. (női)  
1966. Szabóné Nagy Zsuzsa Balczó András Öttusa-v.   
1967. Tóthné Kovács Annamária Kozma István Öttusa-v.  
1968. Ránkyné Németh Angéla Balczó András Párbajtőr-v.   
1969. Ránkyné Németh Angéla Balczó András Öttusa-v.  
1970. Gyarmati Andrea Kelemen Péter Öttusa-v.  
1971. Gyarmati Andrea Hegedűs Csaba Párbajtőr-v.   
1972. Gyarmati Andrea Kárpáti Rudolf Párbajtőr-v.   
1973. Kovácsné Tordasi Ildikó Csapó Géza Vízilabda-v.   
1974. Bruzsenyák Ilona Magyar Zoltán Vízilabda-v.  
1975. Ambrus Mariann Hargitay András Öttusa-v.  
1976. Kovácsné Tordasi Ildikó Németh Miklós Vízilabda-v.   
1977. Ambrus Mariann Gerevich Pál Vízilabda-v.   
1978. Havasné Magos Judit Magyar Zoltán Sakk-v. (női)  
1979. Mátay Andrea Wichmann Tamás Asztalitenisz-v.   
1980. Maros Magda Magyar Zoltán Regőczy-Sallay  
1981. Rakusz Éva Wladár Sándor Kard-v.   
1982. Balogh Pálma Pap Jenő Kard-v.   
1983. Temesvári Andera Guczoghy György Öttusa-v.  
1984. Vidácsné Ábrahám Mária Gáspár Tamás Fogathajtó-v.  
1985. Fórián Éva Mizsér Attila Labdarúgó-v. Mezei György
1986. Bátorfi Csilla Darnyi Tamás Kézilabda-v. Széchy Tamás 
1987. Engrich Mariann Darnyi Tamás Öttusa-v. Széchy Tamás
1988. Egerszegi Krisztina Darnyi Tamás Öttusa-v. Széchy Tamás
1989. Egerszegi Krisztina Fábián László Öttusa-v. dr. Török Ferenc
1990. Egerszegi Krisztina Darnyi Tamás Női sakk-v. Széchy Tamás 
1991. Egerszegi Krisztina Kovács István Férfi kajak-négyes Kiss László 
1992. Egerszegi Krisztina Darnyi Tamás Női kajak-négyes Kiss László 
1993. Egerszegi Krisztina Kovács Antal Vízilabda-v. Kiss László 
1994. Kőbán Rita Rózsa Norbert Női vízilabda-v. Széchy Tamás
1995. Kőbán Rita Pulai Imre Horváth Csaba/
Kolonics György
Ludasi Róbert / Vajda Vilmos 
1996. Egerszegi Krisztina Kovács István  Horváth Csaba/
Kolonics György 
Kiss László / Széchy Tamás
1997. Kovács Ágnes Storcz Botond Vízilabda-v. Kiss László
1998. Kovács Ágnes Gécsek Tibor Párbajtőr-v. Angyal Zoltán
1999.  Kovács Ágnes Balogh Gábor férfi vízilabda-v. Kiss László/ dr. Kemény Dénes
2000.  Kovács Ágnes Csollány Szilveszter férfi vízilabda-v. Kiss László/ dr. Kemény Dénes
 Egerszegi KrisztinaPuskás FerencAz évszázad sportolói
2001.  Likerecz Gyöngyi Balogh Gábor Pető Tibor / Haller Ákos Angyal Zoltán/ Fábiánné Rozsnyói Katalin
2002.  Kovács Katalin Csollány Szilveszter Pető Tibor / Haller Ákos Angyal Zoltán/ Fábiánné Rozsnyói Katalin


AZ ÉLEN BALCZÓ ANDRÁS ÉS AZ ÚSZÓK

 Az 1958-ban rendezett első "AZ ÉV SPORTOLÓJA" választáson Körmöczi Zsuzsa teniszező, Polyák Imre birkózó és a vízilabda válogatott győzött. 

 Az 1958 és 1998 közötti 41 választáson 25 sportág kiválóságai kerültek a legjobb 3 közé.

 Hosszú ideig az öttusa és a vívás volt a legsikeresebb. Az úszás 1992-től áll a sportágankénti örökranglista élén. Széchy Tamás és Kiss László tanítványai 1986-tól (1995) kivételével minden évben legalább 1 első helyet érdemeltek ki. Az úszók és a vívók után az 1991-től 11 első helyet szerzett kajak-kenu jönnek.

 Az eddigi 41 választás egyéni örökranglistáján behozhatatlan előnnyel az öttusázó világ és olimpiai bajnok Balczó András áll. Minden idők legkiválóbb öttusázója 8 első (3 egyéni, 5 csapat) 6 második (2-4) és 1 egyéni harmadik helyével 90 pontot gyűjtött össze.

 Az 1958 és 1998 közötti 41 "AZ ÉV SPORTOLÓJA" választáson eddig öten szereztek legalább 50 pontot. Az élmezőny:

 1. Balczó András, öttusázó 90 pont
 2. Dr. Török Ferenc, öttusázó 60 pont
 3. Egerszegi Krisztina, úszó 58 pont
 4. Széchy Tamás, úszás 57 pont
 5. Fábián László, öttusázó 54 pont
 6. Kiss László, úszás 48 pont

A sportágak közül három elérte, illetve túl is szárnyalta a 300 pontot. A sportágak közötti sorrend:

 1. Úszás 366 pont
 2. Vívás 294 pont
 3. Kajak-kenu 302 pont
 4. Öttusa 213 pont
 5. Atlétika 165 pont
 6. Vízilabda 139 pont

ÉV SPORTOLÓJA

  1995 1997 1998 1999
  2000, 2001

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

 

 
KATACA.HU

  HOME SITEMAP
  KÉPRIPORTOK
  GYÖNGYSZEMEK
  VENDÉGKÖNYV
  FÓRUM E-MAIL