FONTOS


 








HAJTÓS BERTALAN

Az 1965. szeptember 28-án, Miskolcon született Hajtós Bertalan édesapja és édesanyja egyaránt pilóta. Nincs tehát abban semmi különös, hogy a fiú a repülő szőnyeg egyik különleges változatán lett egyeduralkodó. A cselgáncs olyan sportág, ahol az győz, aki talpon marad, és az veszít, aki röpül. Hajtós Berci a Miskolc, a Honvéd majd a Bp. Spartacus versenyzőjeként elhatározta, hogy szinte a tatamihoz tapadva csak keveseknek ad esélyt. A bemelegítést követően egymás után jönnek az eredmények, köztük 1986-ban a belgrádi Európa bajnoki cím. Ettől kezdve a cselgáncs változatlanul keleti sportágnak számít azzal kiegészítve, hogy a dzsúdó egyben északkelet-magyarországi specialitás is. A barcelonai olimpia ezüstérmese 1989-ben az év cselgáncsozója lett, majd 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének adományozásával ismerték el klasszisát. A háromszoros BEK győztes Hajtós Bertalan, aki 1998-ban Oviedoban ismét EB elsőséget szerzett immáron a 81 kg-osok mezőnyében, három gyermek édesapja, és ma a jövő cselgáncs reménységeit neveli a Rákoskeresztúri Sportiskolában.


Hajtós Bertalan - Fotó:Ligeti Nagy Tamás


Riport részlet

Magyar Rádió 2002

OLIMPIA

  BARCELONA.1992

 
KÉPEK

  

 
LINKEK

  Hajtós Bertalan