FONTOS


 

Még nem tudja, Amerikában marad-e vagy hazatelepül
Henike lediplomázott

A texasi San Antonio Egyetem idei diplomaosztóján egy magyar lány is ott sorakozott a végzősök között. "nodi Henrietta üzleti marketing szakon végzett. Olimpiai bajnok tornásznőnk (1992-ben, Barcelonában nyert) azonban még nem keresett magának az új szakmájába vágó munkahelyet, egyelőre abban a klubban edzősködik, ahol eddig is tanította a gyerekeket. És, ahogy ő fogalmazott, intenzíven pihen.

- Meddig marad Amerikában? - kérdeztük Henit.

- Az biztos, hogy a nyarat még itt töltöm, aztán hazaugrom. De azt még nem döntöttem el, hogy hol fogok dolgozni. Körülnézek, milyen lehetőségek vannak idekint, és otthon is érdeklődni fogok, hogy milyen állások adódhatnak. Aztán majd mérlegelek.


Ugrásban nyert olimpiát, de a gerendán is ügyesnek számított

- Mihez lenne kedve?

- Még nem tudom, csak any-nyit érzek, hogy jó lenne a szakmámban elhelyezkedni, de semmilyen konkrét ötletem nincs. Egy ideig még nem is akarok ezzel foglalkozni, hiszen ez az utolsó diáknyaram, aztán kezdődik a felnőtt élet, évi három hét szabadsággal.

- Gyanítjuk, azért az egyetemi évek alatt sem lazíthatott sokat.

- Eléggé nehéz időszak volt. Maga az egyetem négy és fél évig tartott, de édesapám halála miatt halasztottam, ezért egy évvel tovább tartott az iskola. Nem volt könnyű a nyelvet elsajátítani, nem volt egyszerű beleszokni ebbe az életbe, de megérte.

- Nem vágyik haza? Itthon, a régi klubjánál, a Békéscsabánál is szükség lenne önre.

- Időközben a testvérem is Amerikába költözött, Floridába ment férjhez, már gyereke is született, tehát vele tudok találkozni, ráadásul anyukám is kint volt nálunk, a napokban utazott haza.

Ami a tornát illeti, nem vagyok benne biztos, hogy bármit segíthetne az én jelenlétem.

(tamás), A színes Sport 2001.06.13

SPORTOLÓ

  BARCELONA 1992
  ATLANTA 1996

 
KÉPEK

  montázs 1
  montázs 2

 
LINKEK

  Ónodi Henrietta