A magyar evezősök húsz év után ismét pontot szereztek az olimpián, a Haller, Pető páros ötödik lett. A válogatott szövetségi kapítánya, Melis Zoltán - aki harminckét évvel ezelőtt a mexikói olimpián a kormányos nélküli négyesek versenyén szerzett ezüstérmet - négy éve fogott hozzá az olimpiai program megvalósításához. Célul tűzte ki három egység olimpiai részvételét. Az 1999-es kanadai világbajnokságon két egységünk, a férfi kétpár- és a női könnyűsúlyú kétpárevezős kiharcolta az olimpiai indulás jogát. A luzerni pótkvalifikációs regattán rajtolt női kétpárevezős egységnek ez nem sikerült. A sydneyi csapat hazaérkezése után a kapítány értékelte az olimpián látottakat és felvázolta a jövő lehetőségeit.

Haller Tibor és Pető Ákos megküzdött az olimpiai ötödik helyért

Melis Zoltán szerint az olimpiai ciklus eredményes volt, hiszen hosszú ideje nem szerepelt magyar egység az A-döntőben ötkarikás játékokon. A finalista Haller, Pető duó az elő- és középfutamokban kitűnően evezett. A döntőben elért ötödik helyük megfelelő, de ebben az egységben a jobb szereplés lehetősége is benne volt. Hogy miért nem sikerült az éremszerzés? Erre a magyarázat az, hogy talán túl sok volt a hat nap az előfutam és a döntő között, és a kezdeti jó formát nem sikerült átmenteni a fináléra. A Remsei, Alliquander kettős felkészülését egész évben betegségek akadályozták. Ausztráliában nyugodtan dolgozhattak, fokozatosan javult a teljesítményük, de a lemaradást már nem tudták behozni, a C-döntőben elért győzelmük dicsérhető.

Az Ausztráliában eltöltött egy hónap alatt sokat nem lehetett ellesni a világ legjobbjaitól, mert ebben a sportágban is hosszú évek kemény munkájának gyümölcse a siker. Feltűnő volt, hogy több ország csapatánál dolgoztak német, bolgár, román és orosz edzők.

- A magyar csapat felkészülésében abban hibáztunk - magyarázta a kapitány, - hogy nem vontuk be az orvosokat, akik értékes információkat adhattak volna a sportolók terhelhetőségéről az edzések után levett vérminták alapján. Más országok ebben előttünk jártak.

Az olimpiai mezőny nagyon kiegyensúlyozott volt.. A tizennégy szám aranyain kilenc ország osztozott, húsz nemzet szerzett érmet és az indulók fele adott döntős egységet. Az eredmények azt mutatták, hogy aki éremesélyes volt, biztosan került a döntőbe. .

- A színvonal elsősorban a nyugati országokban emelkedett az előző négy évhez képest. A felszerelésekben semmi új nem mutatkozott, viszont csak nagydarab, kétméteres, erős versenyzők számíthatnak sikerre. Az olimpiai pontszerzés lökést adhat a magyar evezős sportnak. Probléma, hogy sok egyesület vegetál vagy megszűnik. Az evezős bázisok közül a Danubius és a Vác helyzete megfelelő. Győrben a Vízügy még az egyesület mögött áll, de az MTK és a Csepel helyzete válságos. Szakembereink még lennének, ám nincsenek megfizetve, ezért a fiatal szakemberek nem választják az edzői hivatást. Pedig az utánpótlás nevelését kell előtérbe helyezni. Utánpótláskorú versenyzőink ugyan még vannak, ellenben a sportág tömegbázisa csökken.

A sportszerek beszerzése is nehézségekbe ütközik. Magyarországon nem gyártanak hajókat, külföldről kell beszerezni, ezért nagyon drágák. A fiataloknak a helyes technikát csak megfelelő hajókban lehet megtanítani, így szükségünk volna minél több jó hajóra.

- Az olimpiai szereplés azt bizonyítja, hogy amatőr körülmények között is egy-két versenyzőnk a nemzetközi élmezőnybe kerülhet, de ha nem figyelünk kellően az utánpótlás nevelésére, akkor nehezen tudjuk a mostani eredményt négy év múlva túlszárnyalni.