|
| ||||
|
Élvezi az önállóságot, de az athéni olimpia miatt muszáj pár után kutatnia
Varga Tamással már számolnak a vetélytársak -------------------------------------------------------------------------------- forrás: CSB, Nemzeti Sport 2001.07.09 -------------------------------------------------------------------------------- A bécsi Világkupán legalább akkora szenzációt keltett a mindössze 23 éves Varga Tamás bronzérme, mint a Haller, Pető páros újabb - immár második - győzelme. Igaz, a könny?súlyú egypárban induló evezős már a szezonnyitó hazai versenyeken fölhívta magára a figyelmet, nem véletlen, hogy a sevillai Vk-ra az olimpiai ötödik kétpárevezős egység mellett egyedül őt nevezte Melis Zoltán szövetségi kapitány. -Kis híja volt, hogy már Spanyolországban meglepetést okozzon. - Talán, ha jobban összeszedem magam. De még olyan új volt számomra ez az egész, nem ismertem a mezőnyt, nem tudtam ki hogyan taktikázik, mire képes. Na és szerencsém sem volt, már az előfutamban a legerősebb ellenfelekkel kerültem össze, többek között a szám tavalyi világbajnokával, a cseh Vabrousekkel. A középdöntőből aztán már nem sikerült továbblépnem. - Igen, mert megint a nehezebb futamba került. Bosszantotta, amikor értesült róla, hogy ugyanazzal az idővel a másik csoportból győztesként léphetett volna a legjobb hatba? - Nem tagadom, egy kicsit igen, de aztán gyorsan túltettem magam rajta és megnyertem a B-döntőt. - Bécsbe milyen tervekkel utazott ki? - Egyértelm?en hatban akartam végezni. Igaz, már Sevillába is így mentem ki. Ezúttal azonban sikerült is megvalósítanom. - Olyannyira, hogy a mezőnyt igencsak meglepve a tavalyi világbajnok Vabrousek, és a vébé-bronzérmes szlovák Podstupka mögött harmadikként lapátolt a célba. Mit szóltak az ellenfelek? Nem firtatták, honnan került elő ilyen villámcsapás-szer?en? - Noha a szpíker már a finálé előtt úgy mutatott be, hogy éremesélyes vagyok, nem tudom, ezt mennyire vették komolyan. A befutás után viszont jó érzés volt látni rajtuk, hogy a jövőben már számolnak velem. De igazán akkor mosolyodtam el, amikor a világbajnoki cím védője megkérdezte, hogy ott leszek-e a mücheni Világkupán. - És ott lesz? -Igen! - Az augusztusi, luzerni világbajnokságon való indulás szempontjából mennyire fontos még önnek a müncheni erőpróba? - Az eddigi kritériumokat már teljesítettem, hiszen a hetedik helyemmel rögtön az első alkalommal megszereztem a kívánt Világkupa-pontot. Münchenben már csak arra kell vigyáznom, hogy a tizenkettőben végezzek. Illetve, ha a hetediknél rosszabb helyen érek célba, akkor ne legyen túl sok hátrányom a kisdöntő győzteséhez képest. Azt hiszem, ez könnyedén menni fog. Azzal együtt is, hogy várhatóan a sorozat utolsó állomásán az előbbieknél lényegesen népesebb mezőnnyel kell majd számolni. - Arról hallott valamit, miért nem jelentek meg a tengerentúliak az eddigi európai futamokon? - Nem. Szerintem a sorozat szervezői is tanácstalanul állnak az eset előtt. Elvégre pont miattuk tették ilyen közel egymáshoz a versenyeket. Az viszont szinte biztos, hogy Németországban mindenki megjelenik majd, aki számít, hiszen az az utolsó nagy erőpróba a vébé előtt. - Tavaly Kokas Gergely oldalán, a könny?súlyú kétpárevezős hajóban t?nt fel. Tervei szerint visszatér még valaha a nagyobb egységhez, vagy marad az egyesnél? - Mindenképpen váltanom kell majd, hiszen az olimpián a könny?súlyú egypár nem szerepel a programban. Márpedig nagyon szeretnék rajthoz állni Athénban. Éppen ezért folyamatosan figyelem a hazai mezőnyt, kivel lenne érdemes összeülni. Egyelőre azonban élvezem az önállóságot, a szabadságot, azt, hogy teljesen magamra vagyok utalva. - A könny?súlyúaknak rendszerint gondot okoz, hogy a súlyhatár alatt maradjanak. Önnek is vannak ilyen gondjai? - Szerencsére nincsenek. - Gondolom, a vizsgaidőszak jó fogyókúrának bizonyult... - Negyedéves vagyok a Budapesti M?szaki Egyetem vegyészmérnöki karán, és szerencsére minden vizsgát sikerült letennem. Igaz, ehhez szükség volt egy kis átcsoportosításra, hiszen pont beleestek a Világkupák a vizsgaidőszakba. Ezért aztán rögtön az elején letudtam az iskolai kötelezettségeimet, hogy utána már csak az evezésre kelljen koncentrálnom. - Könnyebbséget jelent a professzorok előtt, hogy élsportoló, vagy nem igazán veszik figyelembe? - Nem szoktam erre hivatkozni, így sokan nem is tudják, hogy válogatott evezős vagyok. Eddig egyszer-kétszer kértem csak vizsgahalasztást, és akkor gond nélkül meg is kaptam. Nekem ennyi elég. - A klubjában sincs könny? helyzetben, hiszen lassan elfogynak a ferencvárosi evezősök. Edzőpartnere azért van az egyesületben? - Sajnos nincs, egyedül készülök. Rendre próbálok ugyan egyeztetni a többiekkel, de nagyon nehéz. Ráadásul nem sokan akadnak, akik vállalják a heti tizenhárom tréninget. - Idén augusztus közepére esik a világbajnokság, szeptemberben viszont már kezdődik a tanítás. Az alatt a két hét alatt, amíg szabad lesz, el tud egyáltalán menni valahová nyaralni, hogy kipihenje magát? - A Balatonra biztosan eljutok, másról egyelőre nincs szó. Az
igazat megvallva, nem is nagyon gondolkoztam rajta, mert most az
evezés, a világbajnokság foglalkoztat. Talán majd utána. De mint
említette, alig két hétről van szó, és abba kellene belezsúfolnom
mindent, amire a csoporttársaimnak majd' három hónapja van. Névjegy VARGA TAMÁS Született: 1978. június 17., Budapest Magassága: 184 cm Súlya: 72 kg Egyesülete: Ferencvárosi Evezős Club Edzője: Kiss László Jelentősebb eredményei. Könny?súlyú egypárevezős: Világkupa 3. (2001), Világkupa 7. (2001), Nemzetek Kupája 3. (2000), Nemzetek Kupája 4. (1999), ob 1. (1996). Könny?súlyú kétpárevezős: főiskolás vb-2. (1998), Nemzetek Kupája 4. (1997) |
| ||
|
||
|
||
|