- Tart még az ünneplés?
- Azt hiszem egy ideig még nem tudunk visszazökkenni a hétköznapokba - mondta Haller Ákos. - Vasárnap késő este érkeztünk meg, s Vácon, Tibi szülővárosában, mindjárt hatalmas ünneplésben volt részünk. Egy kisvárosban, kisebb közösségben mindenki sokkal inkább magáénak érzi a sikert, mint a fővárosban. Én szegedi színekben versenyzem, de Budapesten lakom, s itt azért nem olyan nagy szám egy vb-arany. Vácon viszont a kocsisorunk rendőrségi felvezetéssel, dudálva haladt végig a fő utcán, s a fél város kivonult a tiszteletünkre. Azóta pedig szinte folyamatosan csörög a telefonom, jönnek a gratulációk. Az életünk nagyjából abból áll, hogy edzünk vagy versenyzünk, de most kicsit pihenünk, élvezzük azt a sikert, amiért megdolgoztunk, s egy időre letesszük a lapátot.

- De csak rövid időre, hiszen szeptember közepén egy szlovéniai meghívásos versenyen már megint felveszik.
- Ez a verseny azért nem vetekszik a vb-vel, olyan lesz, mint a műkorcsolyázók számára a gála. Olimpiai és világbajnokok indulnak 200 méteres sprintversenyben, ahol a végeredmény csak másodlagos, a lényeg a
sportág népszerűsítése, a jó hangulat.

- Tavaly az olimpia után milyen volt a hangulatuk, három Világkupa-bronz birtokában hogyan fogadták az 5. helyet?
- Próbáltuk úgy felfogni, hogy az olimpiai 5. hely nem olyan nagy kudarc, de valójában csalódottak voltunk, mert nagyon szerettünk volna érmet nyerni. Ám az, hogy nem sikerült, egyáltalán nem vette el a kedvünket, inkább "éhessé" tett bennünket.

- Most jóllakhattak. A világbajnokság előtt idén mind a három Világkupa-versenyünket megnyerték, de a hazai szakemberek csak nagyon halkan merték kijelenteni, hogy talán, esetleg meglehet az első magyar vb-arany.
- A szakemberek és a közvélemény részéről ez a visszafogottság teljesen indokolt volt, hiszen a legjobb egységek között elenyésző a különbség. De mi Tibivel biztosak voltunk benne, hogy most mindenkit meg tudunk verni.