Ha az ember szép időben átmegy a hídon Csepel felé, lepillantva, rendszeresen sportolókat lát a Dunán. Akad közöttük evezős, kajakos és kenus is. Ilyenkor, januárban alapvetően nem számít az ember efféle találkozásokra, ezért volt meglepő, hogy a fagyos "vízi úton", a Gubacsi híd alatt átsuhant egy sporthajó. Nem kajak és nem is kenu volt a jármű, így aztán eszembe jutott az a tréfás mondás, amely szerint "az evezősök mindig mindent fordítva csinálnak". Egyébként akik ezt állítják, a kajakosok és a kenusok, ilyenkor szárazföldi alapozást végeznek.

Acsepeli kenusok esetében ez futást, úszást és edzőtermi munkát jelent. Utóbbit a vízitelepen végzik, egy olyan létesítményben, amelyről nagy hiba lenne azt állítani, hogy világszínvonalú. Hasonló helyiségekben tréningezhettek a húszas-harmincas években is a nehézatléták. A maiak egyszínű trikókban nyűvik a kopottas erősítőgépeket.

Kolonics György olimpiai bajnok az edzésen is az élen jár

A "Szigetországban" önállósodott a kajak-kenu sportág, kivált a Csepel SC-ből - a klub adósságaitól menekülve. Előbb Csepel-alapítvány, de most már Csepel Kajak-kenu Egyesület néven működik. Ez az egyesülés egyébként csak a nevében igaz, mert a kajakosok és a kenusok nemigen találkoznak egy ideje. Más az időbeosztásukÉ

Így a kenusokba "botlom" az erősítőteremben, ahol Ludasi Róbert csoportja nyikorgatja a szereket. A mester akár boldog is lehetne, hiszen saját bevallása szerint eddigi legjobb éve volt a 2000-es. Egyéni olimpiai bajnoki címet szerzett a tanítványa, Kolonics György, ami mérföldkő egy edző pályafutásában, de az említett átalakulások nem sok jót hoztak számára. Kis híján távozott tizenegy esztendő után a világ- klasszisok sorát felnevelő edző a piros-kékektől. Végül maradtÉ

A Kolonics-féle csúcshoz az olyan hétköznapokon át vezet az út, mint például ez az edzőtermi délután. A mesternek nem is lehet panasza sem Sydney hősére, sem a többi tanítványára, mert a fiúk derekasan küzdenek a szerekkel. Meg a lány is. Igen, ebben a csoportban "ilyen" is akad. Na nem a feminizmus hódított tért a szakágban, a kenu használata továbbra is a férfiak előjoga. Csay Renáta egyszerűen szeret itt készülni, és ennek meg is van az eredménye, hiszen a maratoni kajakos hölgy világbajnoki sikerekkel is büszkélkedhet.

Ô is ugyanabban az ütemben vesz részt a "köredzésben", mint az izomkolosszus társak, legfeljebb kisebb adagokat teljesít. Ez a szakkifejezés azt jelenti, hogy minden gépnél, illetve szernél öt percig rendkívül intenzíven dolgoznak a versenyzők, majd két perc pihenő elteltével a következőhöz lépnek, és így megy ez tizenkétszer, mivel éppen egy tucat állomás szerepel a mai tervben. Túl sok szó nem esik, mindenki tudja, hogy melyik "hangszeren" hogyan kell játszani, csak az idő múlását jelzi az edző mély hangja.

"Még két perc! "- harsan fel rendre, majd hatvan másodperc elteltével bejelenti: "Még egy!"

És amikor a stopper az idő leteltét jelzi, felhangzik a zengzetes "vége" vezényszó. Szükség is van az öblös orgánumára, hiszen nagy a "csatazaj", nyikorognak a tárcsák, csattognak a rudak az állványokon, ráadásul Belicza Bélának jobban megy zene mellett a munka, s ezzel valószínűleg a többiek is így vannak, ezért az ő magnóját is túl kell kiabálnia a trénernek. Hogy ez mindig sikerül, arra bizonyság az, hogy a kellő pillanatban mindenki abbahagyja a mozdulatsort. A fülük pedig akkor sem dugul be, amikor a "Figyelem, rajta!" szakad ki az edző szájából. Amíg a kenusok dolgoznak, egy kisfiú, lehet vagy tíz-tizenkét éves, óvatosan kinyitja az ajtót, és a köszönés után megkérdezi a fölé tornyosuló Ludasitól, hogy bemehet-e egy kicsit badizni. A mester mosolyogva "megengedi" a fiúnak, ő pedig átsuhan a belső helyiségbe, és belevág. Nyilván megpróbálja utánozni Kolóékat, hátha sikerül nekiÉ

Az utánpótlás népes gyereksereget jelent Csepelen. Száz körül van az itt edző reménybeli olimpiai bajnokok száma, ők vagy a kerületben, vagy a környéken laknak, de még Szigethalomról is járnak ide, a strand melletti vízitelepre. Sokak szerint itt, a Kis-Dunán igazán ideális körülményeket találhat a vízi sportoló. Errefelé nincs hajóforgalom, nyugodt, selymes a víz, talán ezért is dolgozik még mindig itt Ludasi.

Egyelőre még nem mennek ki a vízre, elvégre barátságosabb az idő bent. Kolonics Gyuri, például, az olimpián evezett utoljára. Márciusban szoktak meleg égövi edzőtáborba menni, akkor szállnak először vízre.

A csepeli edzés azonban kezd elveszni a félhomályban, az ablakok amúgy is párásodnak, és a megmozgatott sok száz kiló eredményeképpen néhányan még azt a vékonyka pólót is leveszik magukról, amelyben elkezdték az erőfejlesztést. A külvárosi szürkületből is el lehet jutni a napfényre, az olimpiai aranyéremig. Nem a csillogáson múlik a siker, tartják sokan ebben a sportágban, hanem abban, hogy a súlyok elég nehezek legyenek, hogy azokat meg is mozgassák, és ehhez legyen kellő elszántság. Ez a csepelieknél minden bizonnyal meg is van, hiszen Csabai Edvin maratoni világbajnoknak még a tornacipője is lucsogott az izzadságtól, nyilván este nem kell majd altatót bevennie.

Ilyenkor, az alapozás alatt az edző eltervezi, mire lehet majd elég a befektetett munka. Végiggondolhatja, hogy a versenyzői közül kiket láthat majd a dobogón. A duisburgi világbajnokságon öt aranyhoz volt "köze" a csepeli mesternek, akit akkor az év edzőjévé választottak. Kolonics Gyurinak láthatóan van még kedve a kenuzáshoz, ő két-három számban indul az idén a világversenyeken, és benne van a győzelem lehetősége. Belicza Béla válogatottba való visszatérésére is számít Ludasi Róbert, hiszen egy többszörös világbajnok, jó versenyzőről van szó. Az edző kollekciójából már nem sok aranyérem hiányzik. Az idén szeretné pótolni azt a "hiányosságát", hogy nem volt még olimpiai számban egyéni világbajnoka.