|
| ||||
|
Lapáttal a világ tetejére - bemutatjuk a sydneyi olimpia magyar kajak-kenus
bajnokait 6. * Kammerer Zoltán "Az olimpiai aranyérem nagyon megszépíti az embert" -------------------------------------------------------------------------------- forrás: Tamás Rita, A Színes Sport 2000.10.18 -------------------------------------------------------------------------------- - A Kammerer név elég ritka. Tud valamit a család múltjáról? - Igen, dunabogdányiak vagyunk, német gyökerű család a miénk. - Érdekes, hogy a magyar egység egyik örök ellenfele a német csapat. - Nem azért szimpatikusak, mert bennem is folyik német vér, hanem azért, mert egyszerűen jó fejek ezek a német srácok. Ha mi nyerünk, tiszta szívből gratulálnak, és mi is elismerjük őket, ha legyőznek bennünket. Ennek az a magyarázata, hogy tiszteljük egymást.
- És ahhoz mit szólnak a szakmaibeliek, hogy ön minden nagy eredményét a korát megelőzve érte el? Tizenhat évesen nyert az ifik között, ifiként már ott volt Atlantában, és most 22 évesen kétszeres olimpiai bajnoknak mondhatja magát. - Nagyon jó generáció volt a miénk, én péládul sokat versenyeztem Vereckei Ákossal, és, ugye, ő is benne volt a négyesben. Hogy mit szólnak hozzá a többiek? Egy részük azt mondja, hogy nagyon tehetséges vagyok, a másik részük pedig azt állítja, hogy mázlim van. Például amikor az aranygéppel megérkeztünk, és a szurkolók fogadtak bennünket, odajött hozzám egy Németországban élő magyar drukker, és azt mondta, hogy nem látott még ilyen tehetséget, és azt is mesélte, hogy a német sajtó is nagyon dicsért. Viszont sokan csak legyintenek rám, és azt mondják, hogy "á, a Kammerer szerencsés". Én ilyenkor csak arra gondolok, hogy ennyiszer nem lehet nyerni csak szerencséből. Legyintsenek rám, és nyerjek tovább. "Technikából és nem erőből evezek" - Azt hogyan csinálja, hogy szinte mozdulatlan a felsőteste kajakozás közben. Egyáltalán nem látszik, hogy keményen hajt. - Azt hiszem, ez technika kérdése. Nem lóg a fejem, nem jön fel a vállam, mert technikából és nem erőből evezek. De egy vezérevezős nem is lehet másmilyen. Hiszen mögöttem ülnek a többiek, nagyon zavaró lenne, ha az én rossz mozgásomat vennék át. Általában olyanok ülnek elöl, akiknek szép a technikájuk. - És önnek nem is megerőltető? - Dehogynem. Ugyanúgy fáj, majd belepusztulok. - Mi fáj a legjobban? - Az alkarom, a combom és sokszor a hasizmom. Tudom, hogy nem látszik rajtam, de iszonyatosan tudnak fájni a tagjaim. A szerencsém az, hogy bírom a fájdalmat. A verseny a fejben dől el. - A kajakosoknak általában nagyon erős a felsőtestük, a lábuk talán kevésbé. Nem is dolgoznak lábra? - De. Amikor futunk, úszunk, bodyzunk, akkor azért a lábunk is erősödik.
- Azt mondja, a fájdalmat bírja. És az edzéseket? - Amikor nem bírom az edzéseket, amikor nagyon fáj, akkor nem is megy jól. Na, ilyenkor szokott az edzőnk a legjobban leszidni. Azt hiszi, hogy nem hajtok eléggé. Pedig egyszerűen csak az az oka, hogy az edzéseken nem tudom kihozni magamból a maximumot. Nekem kell a versenyhelyzet ahhoz, hogy jól menjek. Az edzéseken például a Vereckei Ákos nagyon el szokott verni. - De az még mindig szerencsésebb, hogy a versenyeken jobb, mint az edzésen. Képzelje, annak milyen lehet, akinél ez fordítva van! - Persze, így sokkal jobb. Nagyon sokan vannak, akik rengeteget megtesznek azért, hogy jók legyenek, majdnem megszakadnak az eredményekért, de egyszerűen képtelenek egyről a kettőre jutni. Vagy azért, mert fizikailag nem tudják azt nyújtani, amit kell, vagy azért, mert a versenyeken remegnek. Nálam szerencsére fordított a helyzet, bár nem mindig hisznek nekem. Egyébkét Storcz Botond is így van. Ő is jobb versenyen, mint edzésen, sőt, azt hiszem, Horváth Gáborról is elmondható ez. Nemrégiben elgondolkoztam ezen, és arra a következtetésre jutottam, hogy ha úgy mennék a versenyen is, mint az edzésen, akkor még egy vidékbajnokságon sem nyernék.
- Szerencséjére most, Sydneyben sem úgy ment, mint egy edzésen. - Szép is lett volna.Pedig eléggé hullámzó volt a hangulatom a verseny előtt. - Miért? - Nem tudom. A verseny előtti este nagyon egyedül éreztem magam, egészen mély depresszióba zuhantam. Elmerengtem a múlton, olyanok jutottak eszembe, hogy gyerekkoromban milyen biciklim volt, és hogy milyen gokartot csináltak nekem apuék. Aztán meghatódtam, mert felmértem, hogy milyen nagy utat tettem meg az utóbbi években. Átfutott bennem, hogy honnan hova jutottam. Aztán a pszichológusunkkal, Vura Mártával megtárgyaltuk a döntőt, a szokásos pszichológiai foglalkozáson vettünk részt. Ez jót tett, utána nyugodtan aludtam. Amikor másnap felkeltem, hasmenésem volt, ami jó jel. Ha hasmenésem van, akkor mindig jól megy. Már a célba érkezés előtt tudtam, hogy nyertünk, és olyan furcsa volt az egész. Arra gondoltam: "Uram Istenem, erről beszéltek nekem, ez az a nagy dolog?" A döntő után megvolt az ünneplés, a díjátadás, este lefürödtem, kiteregettem a ruháimat, minden úgy ment, mint máskor. - De volt még egy döntője! - Amikor erre gondoltam, arra vágytam, hogy jó lenne azt a síri csendet átélni még egyszer, amelyet a négyes befutó utolsó másodperceiben éreztem. Nem tudom semmihez sem hasonlítani, olyan mély csend volt, hogy szinte megállt az idő. Nem tudom, hogy ez a csend kint volt-e, vagy csak bennem, de azt biztos, hogy egészen különös volt. - És a párosnál újra érezte? - Igen. Nagyon jó volt. "Elérkezett egy szép nap, a Vác-kupán 2000 méteren egyesben győztem"
- Mikor fogta fel a csodát? - Talán még most sem. Amikor a négyes döntő napja utáni reggel felébredtem, arra gondoltam, hogy milyen jó a Rózsa Norbertnek meg a Czene Attilának, hogy ők már nyertek olimpiát korábban. Nem tudom, miért ők jutottak eszembe, nincs rá magyarázat. Aztán rájöttem, hogy már én is olimpiai bajnok vagyok. - Gyerekkorában motiválták a nagy sportolók sikerei? - Igen, nagyon. Gyulay Zsolt, Csipes Ferenc, Egerszegi Krisztina és még sorolhatnám a nagy versenyzőket, sok-sok örömet szereztek nekem azzal, hogy győztek. - Lát esélyt rá, hogy tovább gyarapítsa az olimpiai bajnoki címeinek a sorát? A korát tekintve bőven lenne rá lehetősége. - Ha úgy alakul minden, meg fogom próbálni, talán tényleg van esélyem. De azt hiszem, hogy már egy éremmel is meg fogok elégedni, nem tudom, hogy még egyszer kijöhet-e a lépés ilyen jól.
- Milyen céljai vannak a sporttól függetlenül? - Nem szeretnék gazdag lenni, nem ér annyit a pénz, hogy esetleg valamilyen kétes üzletbe belevágjak. Inkább nyugalmat szeretnék magam körül. Egy szép kertes házat két aranyos kisgyerekkel. Persze egy kedves feleséget is szeretnék, és boldog lennék, ha csak egyszer kellene megnősülnöm, vagyis: remélem megóv a sors attól, hogy el kelljen válnom. Nálunk egyébként a családban ez igen fontos kérdés. Megnéztem a családi iratokban és azt találtam, hogy az elmúlt százötven évben senki sem vált el. A nagyapám korosztályában két olyan családtag volt, aki ugyan nem nősült meg, de válás nem volt. Remélem, nekem is harmónikus lesz az életem. - Ön is nyugodt családban nőtt fel? - Igen, nagyon sok áldozatot hoztak a szüleim értünk. Van egy nővérem, ő most Belgiumban tanul. Érdekes, hogy az ő döntésébe sem szóltak bele a szüleim, és az enyébe sem. Hagytak minket a magunk útját járni, önállóságra neveltek. Szerencsére bejött ez a módszer, hiszen sikeres lettem a magam területén, és a nővérem is jól érzi magát odakint.
- Van valami, amire ön különösen oda fog figyelni a gyerekeinél? - Taníttatni fogom őket, az biztos. Ugyan imádom a sportot, nem is tudnék meglenni nélküle, sőt, azt is mondhatom, hogy egyenesen nekem találták ki. Meghalnék egy olyan munkahelyen, ahol két percnél tovább kell ülni egy asztalnál. De az élsport nagyon megerőltető idegileg, iszonyat az a stressz, amit a rajt előtt át kell élni. Nem vagyok biztos benne, hogy kiteszem ennek a saját gyerekemet. - És ha lesz biztos egzisztenciája, nem lesznek anyagi gondjai, azért visszaad majd valamit a kajak-kenunak? - Éppen arra vágyom, hogy legyen egy kis vállalkozásom, ami hátteret ad, és azonkívül csak a hobbijaimnak akarok élni. Vagy a kajak-kenunak, vagy. Szóval van egy álmom. Testnevelő tanár akarok lenni alsó tagozatban. Olyan kicsi gyerekekkel szeretnék foglalkozni, akik még fogékonyak a jóra. Nem akarok hadakozni a nagyobbakkal, azt szeretném, ha a tekintélyemmel rá tudnám bírni őket arra, hogy szeressék a sportot. És ha már egy gyerek a cigi helyett a mozgást választotta, megérte. Ha lehetőségem megengedi, az elhagyott gyerekeket és azokat az időseket, akiket a gyerekeik elhanyagolnak, szintén segíteni fogom.
- Hogyhogy ilyen ambíciói vannak? - Látom, hogy eléggé kifordult magából ez a világ. Sok az elhagyott, magányos gyerek, sok idős ember egyedül van a gondjaival. Rengeteg olyan gyerek kallódik el, akiket ugyan nem löktek el maguktól a szülők, de a gyerek mégis magányos, csak a számítógépével van elfoglalva. És hazug is ez a világ. Én is megtapasztalhattam, hogy az olimpiai aranyérem nagyon megszépíti az embert. Ilyenkor az érdeklődés nem nekem szól, hanem a sikernek. Egy ilyen világban elkél a segítség. És az segítsen, aki teheti. Ha én tehetem meg, akkor nekem kell lépnem.
- 1987. október 13-án kezdtem el kajakozni, tehát az idén volt 13 éve, hogy belevágtam. Az első két évben nem voltak jó eredményeim, de amikor Nieberl Lászlóhoz átkerültem, egyből harmadik lettem egy versenyen. Aztán sok második helyezés következett. Mígnem elérkezett egy szép nap, a Vác-kupán 2000 méteren egyesben győztem. Kaptam egy érmet és egy serleget, emlékszem, hogy Völgyi Péter ajánlotta fel a kupát. Mivel vándordíj volt, vissza kellett volna adnom, de a verseny megszűnt, ezért a vándorserleg nálam maradt, a mai napig megvan.
Szakmailag ki volt a legnagyobb hatással a pályafutására? "Az elmúlt három évben Sári Nándor, de a mindenkori edzőim is sokat segítettek. Ha még valakit külön meg kellene említenem, akkor Nieberl Lászlót mondanám, neki is sokat köszönhetek. De az ellenfeleim, a riválisaim is nagy hatással voltak rám. Sőt, a régi nagyok is. Akiket a tévén néztem, ahogy győznek, például az szöuli olimpiára már tisztán emlékszem, óriási élmény volt látni, hogy a magyarok győznek. Rettenetesen irigyeltem őket." És emberileg? "A szüleim és a szerelmem." Kit tart a legnagyobb sportolónak? "A német Forma-1-es pilótát, Michael Schumachert. Igazi sportember, óriási egyéniség. Talán ő az egyetlen olyan versenyző a mezőnyben, aki valóban sportoló, aki tényleg küzd, aki tényleg megizzad egy-egy győzelemért. Azt el kell ugyan ismernem, hogy valószínűleg fair play díjat sohasem fog kapni, de a küzdeni tudása, az, hogy győzni született, egyszerűen lenyűgöz." És ki a legnagyobb művész? "Mondhatok színészt is? Mert akkor a két kedvenc színművészemet mondanám. Az egyik Robert de Niro, a másik Koncz Gábor. Mindkettőjüket fantasztikus színésznek tartom." Mi a legnagyobb sikere? "Egyértelműen a mostani olimpia, amelyen két aranyat nyertem." Mit tart a legnagyobb kudarcának? "Az 1998-as évet, amikor nem jutottam ki a világbajnokságra. Nagyon bántott, de jött Sári Nándor, aki engem kihúzott ebből a nehéz helyzetből, és az egész csapatra nagy hatással volt. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért olyan jó edző és arra jutottam, hogy talán a szakmai indokok mellett az emberekhez való viszonyulása teszi ilyen sikeressé. Az, hogy minden embert másként kezel, minden személyiséghez megtalálja a kulcsot, és ez csak kevesekre jellemző." Mi a legnagyobb erénye? "Talán a kitartás. Meg az, hogy más vagyok sportolóként, mint magánemberként. Sokan azt hiszik, hogy kőszívű vagyok, pedig ez nem igaz. Igenis van lelkem, vannak érzelmeim." És a hibája? "Nagyon indulatos, hirtelenharagú vagyok. Nem tűröm el az igazságtalanságot, és ha valami nem tetszik, akkor egyből eljár a szám. Ezen kéne változtatnom, csak hát nagyon nehéz." |
| ||
|
||
Kammerer Zoltán |
||
|