|
|
| ||||
|
|
A versenyzők tehetségesek, a kapitány optimista
Egészséges félsz nélkül nem megy 
Nézőpont kérdése
minden.Mondhatjuk, hogy a kajakosok és a kenusok túl vannak a nehezén, s fogalmazhatunk úgy is, hogy a neheze csak most következik. Ahogy tetszik. Elvégre, ismerve a sportág honi nívóját hatalmas tett, ha valaki ott lehet az olimpiára utazó csapatban, így aztán rendre igencsak észnél kell lennie valamennyi klasszisunknak a válogatókon. A másik oldal pedig, hogy éppen az eget verő színvonal miatt az olimpiai indulás önmagában semmi - bajnoki cím, érem kell ahhoz, hogy valakit vállon veregessenek. A nagyság átka. Angyal Zoltán szövetségi kapitány szerint most jön a neheze. - Akármi történt eddig, elfelejthető, hiszen csak állomás volt az olimpiához képest - mondja. - Hétfőn indul az úgynevezett beállító tábor, először az állóképességet teremtjük meg, aztán jöhetnek a speciális pályedzések. Újdonság nincs, ugyanúgy csinálunk mindent, mint máskor a nagy világversenyek előtt. Nehéz is újat kitalálni mifelénk kajakban és kenuban, s az az igazság, nem is vágyik rá senki. A sikerek jóvoltából bennünket igyekeznek másolni, mi csak apróságokat leshetünk el másoktól, a lényeg a mi birtokunkban van. Arra is létezik az edzőknek technikájuk, miként érhető el, hogy a válogatókon és később a világversenyeken egyaránt remekeljenek tanítványaik. - A laikusok féltik a versenyzőket, mondván, hogy a válogatókon és a versenyen egyaránt csúcsformát kellett hozniuk, pedig nincs ok az aggodalomra. A kiválasztáshoz elegendő a jó forma, a csúcsra az olimpián kell jutniuk - int a kapitány, hozzátéve, hogy a mi jó formánk több, mint máshol a csúcs, s, hogy az edzőink pontosan tudják, mikor, mi a teendő. Végül is, kiszámítható minden. A menetrend ugyanaz, mint máskor, a föllkészülés, a válogatók helyszíne sem ismeretlen. A klasszisok nem ma vettek először lapátot a kezükbe, így minden fűszálat, minden hullámot ismernek már itthon. Megszokták, talán meg is unták őket. Ezért jöhet jól, hogy a csapat az olimpiai versenyek előtt tíz napon át a helyszínen készül majd. - Jól, meg rosszul egyaránt elsülhet az a tíz nap, a lényeg, hogy sok függ tőle - magyarázza Angyal. - Mert amennyire jó, hogy oldódik az itthoni megszokások miatti monotónia, annyira veszélyes, hogy újhoz kell alkalmazkodniuk a versenyzőknek. Biztos, hogy megoldják, klasszisok, lelkiekben is erősek, de nem mindegy mennyi idő alatt, s mennyi feszültség árán. A kapitány persze csak óvatosságból említi a szóbanforgó tíz nap korlátait, rutinból, tudva, hogy egy olimpia előtt minden veszélyforrásra figyelni kell, nem mondható semmire sem, hogy "úgyis rendben lesz minden". Mert többnyitre rendben lesz, ez bizonyított, ám az ördög nem alszik. Szóval, egészséges félsz ez, ha létezik ilyesmi egyáltalán. Van amitől viszont tényleg retteg a kapitány. A sérülésektől. A betegségektől. - Most már minden nap számít, minden órának megvan a maga szerepe. A sérülés, a betegség nem is annyira fizikailag viseli meg ilyenkor a versenyzőt, mint inkább lelkileg. Kiesik egy nap, két nap, három, a tétlenség türelmetlenséget szülhet, s a végén azt az érzést, hogy nehogy azokon a kiesett edzéseken múljon a siker. Valójában nem múlhat, de a tudat. A kapitány optimista. Ahogy mondja a versenyzők tehetségesek, telis-tele vannak ambícióval, az olimpia-fóbiát már nem ismerik. Mert ugyebár korábban az olimpiák előtt ott volt mindenkiben az átoktól való rettegés. Mert a Sors kezét látta mindenki abban, hogy a világbajnokságokon taroltak a magyarok, az olmpiákon viszont kevésbé. Még ahhoz képest is, hogy az olimpiák műsora szűkebb, mint a világbajnokságoké. Szóval, mások a mostani versenyzők, mert más a világ, mint egykor volt. Régebben a sportsikerek egyértelműen kiugrási lehetőséggel szolgáltak, mostanság viszont léteznek más utak is a karrierre. Aki a sportra, esetünkben a kajakra, vagy a kenura tette föl a fiatalságát, éppenúgy gondolkozik sikerről és kudarcról, mint más máshol - mondjuk, az üzleti életben. - Optimista vagyok - fogalmazza meg (talán) a lényeget Angyal Zolrtán. - A csapatban a rutinos versenyzők pontosan tudják, mire van szükségük a sikerhez, a fiatalok pedig egyrészt érzik, másrészt pedig bátrak, nem félnek semmitől sem. Szóval, nem lesz itt baj, minden azt sugallja. Miért is lenne? Elvégre, hiába hivataloskodó a kapitány megfogalmazása, a lényeg örömteli. -Most, augusztus közepén ott tartunk, ahol tartanunk kell. - így beszél. Ennél pedig kell-e több? Malonyai Péter, A Színes Sport 2000.08.14. Együtt lapátoltakA kajak-kenu válogatott hétfőn megkezdte négyhetes olimpiai felkészülésének utolsó szakaszát a dunavarsányi edzőtáborban. A sportolók az általános orvosi vizsgálat után jó hangulatban vágtak neki a sokadik varsányi "túrának". "Úgy tűnik, ideális körülmények között készülhetünk - mondta Kovács Katalin, a kajak négyes tagja. - Délben érkeztünk meg, készségesen fogadtak bennünket az itt dolgozók. Azt mondták, mindent megtesznek, hogy nekünk tényleg csak az edzésre kelljen odafigyelnünk. A csapatban jó közösségi szellem alakult ki az elmúlt időben, hiszen a lányokkal már három hónapja együtt lapátolunk. Szobatársammal, Bóta Kingával megbeszéltünk, hogy az edzések mellett sokat fogunk aludni, olvasni és tévét nézni az elkövetkezendő időben, s talán biliárdozni is eljutunk. Másra nem is lenne időnk, mert naponta kétszer tréningezünk, a vizes edzések mellett a konditeremben is gyakorolunk, ezért a déli alvás is kikapcsolódást nyújt. Minden héten másfél edzésmentes napunk van, így szombat délben hazamehetünk, és csak hétfőn reggel jövünk újra Varsányba. Ez a helyzet azért érint engem kellemetlenül, mert most derült ki, hogy a párom, Hoffmann Ervin nem utazhat az olimpiára. Furcsa most, hiszen megszoktuk, hogy az edzőtáborozások alatt sem kell elválnunk egymástól, így viszont a hét nagy részében csak gondolatban lehetünk együtt." (goján), A Színes Sport 2000.08.15. |
| ||
|
||
|
||
|
FONTOS
