Ha valaki nem érkezett meg legalább háromnegyed órával tizenegy előtt a Körcsarnok elé, bizony aligha találta meg a többezres tömegben az ismerősét, barátját. Hihetetlen volt a látvány, hiszen hétköznap délelőtt ellenére is tolongtak az emberek, csakhogy láthassák Sydney hőseit. Őket, akikért több mint két hétig éjt nappallá téve izgultunk, örültünk és bánkódtunk, reménykedtünk és szurkoltunk.

Ezúttal nem ígért senki látványos ünnepséget, a sportolók nagy csinnadrattával történő fogadását, de ezt a spontán fiesztát semmi sem tudta volna felülmúlni. Eleinte még néhány méteres távolságban lehett tartani az ünneplő tömeget a sportolóktól, de mire Schmitt Pál, a MOB elnöke név szerint elkezdte az emelvényre szólítani az érmeseket, addigra minden talpalatnyi helyet elfoglatak a szurkolók. Így azoknak, akiknek valamilyen medália lógott a nyakában, az ölelő karok gyűrűjéből kellett valahogy kiszabadulniuk ahhoz, hogy a színpadon fogadhassák még egyszer a köszöntéseket, integessenek fülig érő szájjal a tapsvihar hallatán. Az ünnepség hivatalos része a Himnusz eléneklésével véget is ért, és ezután következett az, amire a legtöbben vártak, hogy gratulálhassnak a bajnokoknak.

Balogh Gábor, az ezüstérmes öttusázó fürgén felugrott a színre, és ott akkora ünneplésben részesült, mintha megelőzte volna a futásban Szvatkovszkijt. "Ezúttal nem festettem a hajamat szőkére, mint máskor a sikerek után, most a magyar színeket lehet felfedezni a fülem környékén, ami jobban illik ehhez az alkalomhoz" - mondta sietve, és nagy nehezen utat tört magának a kijárat felé. Persze nem ment könnyen, de néhány aláírás után csak eljutott a szeretteihez.

Kajak-kenusok, történelmet írtatok! - hirdette egy transzparens, és a históriák szereplői meg is hálálták a feléjük áradó szeretetet. A kenus Pulai Imrét nem lehetett nem észrevenni, daliás alakjával kiemelkedett a tömegből. Végtelenül kedvesen és türelemmel viseltetett mindenki iránt, nem tudtak olyat kérni tőle a rajongók, amit ne teljesített volna. Mindenkit figyelmesen végighallgatott, és az instrukcióknak megfelelő szöveget írt az elé tolt papírra. Az érdeklődőknek sokadszor is örömmel mesélte el, hogy ő, azaz az Óriás az igazi első, mert párja, a Kicsi, tehát Novák Ferenc mögötte evez, így legfeljebb csak második lehet. Erre persze kész volt a válasz is, mert partnere előre megmondta neki, hogy ha nem húz rendesen, széttöri a hátán a lapátot. Szerencsére nem volt rá szükség.

A Kammerer Zoltán aláírásért sorban állók arra voltak kíváncsiak, hogy miként bírta a két nehéz számot. Kamera - ez a beceneve - bevallotta, hogy nem az olimpia volt igazán nehéz a számára, hanem az elmúlt tizennégy esztendő, amóta elkezdte sportpályafutását, tehát az aranyéremig vezető út.

A két bronzérmes Krisztián, Bártfai és Veréb, mint a mesében, "egy lélek, két legény", a kajakban is együtt ülnek, és az aláírásgyűjtők rohamait is mindketten a színpadon fogadták. Egyikük az egyik szélén, másikuk a másikon, egymástól mindössze két méterre álltak, térdeltek, majd a végén már ültek. Így valóságos körtánc alakult ki a pódium körül, hiszen mit ér egyikük kézjegye a társé nélkül, de hogy mindkettejüké meglegyen, ahhoz nagy kitartásra volt szükségük a gyűjtőknek.

A kétszeres olimpiai bajnok Storcz Botondot is óriási tábor vette körül már az első percektől, de egy óra múlva csak nőtt a rá várók sora. Sokan vigasztalták "kézimunka" közben Vereckei Ákost, de mivel neki is lógott egy aranyérem a nyakában, nem volt elkeseredve. Azt javasolták neki, gyorsan felejtse el a sydneyi egyesét, és pótolja be majd Athénban azt, amit most elszalasztott.

Kolonics György kezében is szaporán járt a toll, de vele minden lány még fényképeszkedni is akart, így minden fotográfián a mosolygós arcát mutatta, örök emléket nyújtva így sokaknak.

"Éljen az olimpiai bajnok!" - kiáltották a népszerű birkózónak, az ezüstérmes Bárdosi Sándornak, akit a szurkolók győztesnek kijáró tapssal fogadtak. A karfiolfülű boldogan vigyorgott mindenkire a kalapja alól, és nem győzte fogadni az öleléseket, az éljenzést. Most lett igazi sztár ez az erős fiú, akit az olimpia előtt alig ismertek. Sikerét csak növelte, hogy együtt állhatott a színpadon a női kajak négyes tagjaival, Kovács Katalinnal, Szabó Szilviával, Viski Erzsébettel és Kőbán Ritával. Herbert von Karajant idéző mozdulatokkal vezényelte a nekik szóló hangorkánt és tapsvihart. A végére a prozódiát is rendbe kapta, mert a vastaps üteme megegyezett a nép ajkáról hallható"Szép volt, lányok" ritmusával.

Feltűnt a tömegben Tornyi Barnabás, a Kispest-Honvéd futballistáinak edzője, aki nem aláírásokra vadászott, hanem az olimpikonok kitartása, hite, elszántsága előtt hajtott fejet, és megpróbálja mindezen erényeket megtanítani a csapatának is: "Kovács Ági példája bizonyítja mindannyiunknak, hogy az utolsó méterekig kell és kötelező küzdeni, mert meglesz a gyümölcse."

(gadácsi), Színes Sport 2000.10.04.