Az olimpián fellépett tizenkilenc magyar kajak-kenus között akadt egy kajakos, aki először szerepelt világversenyen. Kökény Roland ugyanakkor a maga huszonöt évével az érett versenyzőnek számít, hiszen Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos még csak huszonkét-huszonhárom éves, igaz, ők már világsztár.

Az önmaga elé kitűzött célját nem sikerült elérnie, hajszál híján lemaradt a döntőről, de a versenyzése elfogadható volt, mert a középfutamában előtte végzett három kajakozó az első négy közé került a fináléban. Ha szerencsésebben alakul a sorsolása, és nem kerül össze ennyi esélyessel a középfutamban, Angyal Zoltán szövetségi kaptány szerint a döntőbe juthatott volna. Edzője, Sári Nándor pedig úgy véli, hogy akár még érmet is szerezhetett volna a tanítványa. Végül nem jött össze, ennek ellenére általános elégedettséget váltott ki szakmai berkekben a teljesítménye, bár a magyar csapatból a kenus Zala György mellett csak ő maradt le a döntőről.

- Olyat csinálok mostanában, amire már nagyon régen volt alkalmam, ugyanis pihenek - mondta rekedtes hangján a versenyző. - Most még Pesten vagyok, de nemsokára hazamegyek Miskolcra, a szüleimhez.

- Csak nem könnyelműsködött a szabadsága alatt, mintha meg lenne fázva.

- Még kint, Sydneyben kaptam torokgyulladást, valószínűleg a heves szurkolás okozhatta. Rajtam nem múlt a többiek sikeres szereplése, de én jól megjártam a túlzott hangoskodással. Egy darabig még enni sem tudtam, azóta jobban vigyázok az egészségemre. De ez csak itthon lehetséges, ezért is volt már nagyon jó hazajönni.

- Kiért áldozta fel leginkább hangszálai épségét, melyik versenyzőtárs futama alatt lehetett az ön hangját a leginkább hallani?

- Legjobban Kolonics Gyuri sikeréért szorítottam, de hangerőben nem volt különbség az ő futama alatti szurkolásom és a többiek biztatása között. A kajak négyes, a páros és a kenu kettes aranyérme is hatalmas boldogsággal töltött el, fantasztikus volt magyarnak lenni a döntők alatt.

- Amióta hazajött az olimpiáról, történt valami változás az életében? Előrelépett a ranglétrán, hiszen eddig mint éjjeliőr is tevékenykedett a klubjában, ön zárta be a kaput az utolsó távozó után.

- A csepeli vízitelepen, ahol egyébként lakom is egy ideje, előre köszönnek olyanok, akikről ezt még csak nem is gondoltam volna. Az emberek egyszerűen kedvesebbek, mint korábban. Mindenki azon kesereg, hogy ilyen szerencsétlenül alakult a sorsolásom, a legnehezebb ellenfeleket kaptam a középfutamban.

- Abban, hogy eljutott az olimpiára, mekkora szerepe van a szerencsének? Hiszen nem is olyan régen még abba akarta hagyni a versenyzést, mert nem voltak jók az eredményei, és így nyilván anyagilag sem állt túl stabilan.

- Ebben nyilván szerepe van a szerencsének is, de elsősorban edzőmnek, Sári Nándornak köszönhetem, hogy minden úgy alakult, ahogyan végül alakult. Ő beszélt velem, és elmondta, hogy ha megfogadom a tanácsait, lehet még belőlem valaki.

- Mi változott meg akkor az önök viszonyában?

- Korábban Nándi is fújta a magáét, én is a magamét, és nem mentünk együtt semmire. Ha nem gondolok arra, hogy abbahagyom, talán még ma is második vonalbeli kajakos lennék. Azóta persze a mi viszonyunkon kívül más is változott, például a válogatási rendszer. Ez rendkívül kedvező volt a számomra. Ezenkívül a vízitelepen az enyém lett az éjjeliőri állás a lakáslehetőséggel, és megkaptam Vereckei Ákos előző hajóját is. Addig egy húszéves fakajakom volt, amelyet még az édesapámtól kaptam. Az első válogatón már Ákos tartalékhajójával mentem, és így sokkal jobb eredményre voltam képes. Egy ilyen "járgány" háromezer dollárba kerül, én sohasem tudtam volna kifizetni, de Ákos ebből évente kettőt kap egy szponzor segítségével, és így juthatott nekem is egy.

- Az olimpia előtt sokan önt tartották a válogatott leggyengébb tagjának.

- Az eredményeimet tekintve a csapatban tényleg én voltam az utolsó, de azóta veregetik a vállamat a szereplésem miatt. Számomra viszont egy kicsit kellemetlen, hogy mindenki elégedett velem. Úgy látszik, hogy én vagyok az egyetlen, akinek ez kevés volt. Bár tudom, hogy ebben a sportágban nem szoktak váratlanul, már az első versenyükön berobbanni az élvonalba addig ismeretlen kajakosok, de sokkal boldogabb lettem volna, ha nekem sikerül.

- Most már ugye letett arról, hogy felhagy a kajakozással?

- Egy darabig mindenképpen folytatom, ha már fut a szekér, jövőre is megpróbálom megszerezni az ezerméteres egyes indulási jogát a világversenyeken. Van bennem még fejlődési lehetőség, erre utal, hogy minden távon egyre közelebb vagyok Vereckei Ákos időeredményeihez. Persze a válogatási elvek is közbeszólhatnak, de az olimpia tapasztalataival erősebbnek érzem magam, mint eddig.

- Erkölcsi és szakmai szempontokat figyelembe véve egyértelműen sikeresen zárta ezt az évet. De egy olimpiai középdöntős helyezés megoldhatja-e az anyagi gondjait?

- Erre egyértelmű nem a válaszom. Ez az eredmény prémiummal nem járt, sportállásom, szerződésem továbbra sincs, a vízitelepi fizetésemből élek. Egyetlen reményem, hogy talán januártól én is kaphatok ösztöndíjat a Gerevich- alapítványtól.

"Két éve beszélnem kellett a fejével"

Részlet Sári Nándor nyilatkozatából, amelyben a férfi kajakosok olimpiai szereplését értékelte az "A Színes Sport" október 6-i számában:

- Jó formában volt a válogatókon, egyenletes teljesítményt nyújtott, ezért lehetett sikeres. Két éve valóban beszélnem kellett a fejével, hogy ne szálljon ki, mert nagyon el volt keseredve az eredménytelenség és a pénztenség miatt. A szülei tartották el, és már szereztek is neki valami munkát. Igaz, előtte évekig nem hallgatott rám, nem voltunk közös nevezőn, de akkor lelkiismeretesen elkezdett dolgozni. Megváltozott a kapcsolatunk, és miután kiderült, hogy a négyes tagjai nem indulhatnak ezer egyesben, az olimpia is belátható távolságba került a számára. Ha hamarabb felejti el a párost, most talán őt is ünnepeljük, mert a középfutamában száz méterrel a cél előtt még a második volt.

GADÁCSI JÁNOS, A Színes Sport 2000.10.13.