Most éppen az a helyzet, hogy duplán lehet hátranézni és örülni: részint múlt vasárnap ünnepelte 60. születésnapját a szövetség - háromszoros éljen! -, részint a hagyományos év végi, tegnapi számunkban közölt számvetés megint azt támasztotta alá: a kajakosok, kenusok azok, akik a hátukon cipelik a magyar sportot. Az olimpiai pontok több mint negyedét ezek a fiúk-lányok érték el, ami legalábbis nagyon szép. Még mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy a vízben és a parton csodálatos az élet, rögzítsük: a sportág helyzete korántsem olyan üdvözítő, mint amilyen a produktuma.

- Fennállásunk jubileuma kapcsán készítettünk néhány statisztikát, ennek alapján nyugodtan mondhatom, hogy teljesítményünk minden tekintetben párját ritkítja - említi Füleky András szövetségi főtitkár, amikor rövid helyzetelemzésre kérjük. - Mindenekelőtt az idei esztendő a legeredményesebb a sorban: több mint hetven érmet szereztünk a jelentősebb vetélkedőkön. Összességében hétszázhatvanegy olimpiai, világ- és Európa-bajnoki medálra lehetünk büszkék, ami nemcsak azért nagy szám, mert nagy szám, hanem azért is, mert ezzel már a második helyet foglaljuk el a sportágak hazai külön versenyében.

Az élen a vívók állnak, ám ők előnyből indultak: kajakosék csupán az 1936-os berlini olimpiai óta lépnek föl komoly nemzetközi vetélkedőkön. És ha ehhez odabiggyesztjük azt a tényt is, hogy 1995 óta a sportági világbajnokságok legeredményesebb nemzete a magyar, akkor akár azt is mondhatnánk: hova tovább?

- Anyagilag azért van előrébb - fűzi hozzá Füleky, aki elöljáróként lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhatott, mint a 2000-es olimpia évében. - Igen nehéz esztendőt hagyunk magunk mögött: finanszírozási problémák miatt egyetlen Világ Kupa-versenyen sem vehettünk részt, hiteleket kellett fölvennünk, ráadásul mérlegünk néhány millió erejéig mínuszba csúszott. Ezzel együtt, bár időnként rezgett a léc, nem jött el a vég, sőt.

A főtitkár arra alapozza optimizmusát, hogy az ISM-mel és a MOB-bal folytatott tárgyalások eredményeként nagyobb szelet jut nekik az egyesületi támogatási rendszerből, egyébként büszkén említi, hogy még a vészterhes időkben sem állították le utánpótlás- és egyéb projektjeiket, ami küzdőképességüket mutatja.

- Most már olyanokat mondhatok bátran, hogy nem marad el a Maty-éri versenypálya vagy a csepeli komplexum felújítása. Utóbbiban már-már embertelen körülmények között készülnek a sportolók, úgyhogy az a legkevesebb, amit hozzátehetek: már ráfért...

Azért akadnak itt "érdekességek", amelyek előbukkannak a múlt homályából. A milánói Európa-bajnokságra például csak azok utazhattak repülővel, akiknek egyéni támogatójuk állta a jegy árát, a többieknek maradt a busz, míg a poznani vb előtt - gyors szponzori és egyéb segítség nyomán - csupán az utolsó pillanatban sikerült elérni, hogy a kompánia különgéppel tegye meg az egyórás utat, s ne zötykölődjön tizenhat órát buszon meg vonaton.

- Azt azért jegyezzük meg: a vb-részvétel vagy bármelyik meleg vízi edzőtábor megszervezése egy hadsereg mozgatásával egyenértékű feladat. Utazik negyvenöt ember, rengeteg hajó meg lapát, miközben arra is ügyelni kell, milyen gondossággal szállítják a sportszereket.

Mennyire lehet a sportágat menedzselni? - marad még a kérdés, nem burkoltan arra is utalva, hogy jobbára akkor kerülnek előtérbe ezek a sportolók, amikor halomra nyerik az érmeket. Füleky amondó: már miért ne lehetne, noha azt tudomásul kell venni, hogy januárban, mondjuk, az Australian Open, s nem a válogatott ausztriai sítábora a központi kérdés a sportközvélemény számára. Nem vitatkozva fölvetjük, hogy azért - ne "úgy" tessék érteni - unalmas ez a sportág, mert a magyarok odaállnak, nekifeszülnek, nagyon gyorsak, és mindig nyernek, mire Füleky ekként reflektál:

- Túl azon, hogy váltószámokkal, üldöző- és körversenyekkel próbáljuk majd izgalmasabbá tenni a kínálatot, hadd mondjam el: a maratoni futás körül sem vibrál kimondottan a levegő, a Forma-1-es futamok sem kötik le mindvégig a közönséget, mint ahogy a Tour de France-on négy-öt órát tekernek a kerékpárosok különösebb izgalmak nélkül. Egyébként pedig: ha azért vagyunk unalmasak, mert mindig nyerünk, akkor nem szeretném, hogy változatosabb legyen a sportág.

MA, Népszabadság 2001.12.22.