|
| ||||
|
Újra győzni akarnak
Komoly tétje lesz a hétvégi, Maty-éri kajak-kenu ob-nak, hiszen a verseny egyben válogató is az idei Európa- és világbajnokságra. A kenusoknál az ezer és az ötszáz méteren is kudarcot vallott az olimpiai bajnok Pulai, Novák duó. A világsztár kettőst a Démász-Szeged párosa, Fürdök Gábor és Hüttner Csaba verte meg. - Lehet, hogy a sikerünk miatt, de az is elképzelhető, hogy a két szám közötti rövid pihenési idő következtében, de az információnk szerint a hét végén csak a rövidebb számban indulnak Pulaiék - nyilatkozta a déli sziesztája közben Hüttner. - Egyáltalán nem befolyásol minket ez a hozzáállás, ugyanis velük kapcsolatban találkoztunk már éppen elég érdekességgel. A Fürdök, Hüttner duó az első válogató két sikerével biztossá tette, hogy az idén valamelyik világeseményen startol. A Maty-éren azt is elérhetik, hogy az Eb- és a vb-nevezéskor C2-ben egyaránt az ő nevükkel találkozzunk. Ha nyernek, nincs vita, ki indul a szegedi, illetve a sevillai eseményen. - Másra nem is gondolunk, mert még élénken emlékszünk a tavalyi szétlövés gyötrelmeire. Nem akarunk semmi mást, csak győzni. Ebben az esetben pedig a négyesek összeállításánál sem számolhatnak majd velünk - tette hozzá Hüttner. A duó a megszokott felkészülési metódust választotta, azon nem változtatott semmit. - Miért is tettük volna? Eddig bejött, nincs okunk a módosításra - indokolt a kiváló kenus, aki hozzátette: - Talán a rajtok gyakorlására helyeztünk egy kicsivel több hangsúlyt. Sajnos, ez a gyengénk, mivel nem vagyunk olyan erősek és robbanékonyak, mint a többiek. Ezren még elbírhatunk egy halványabb startot, ám ötszázon nagyon fontos a megfelelő elindulás. Mindkét számban veszélyes lehet ránk a BSE-páros, Ipacs és Bozsik, valamint 500-on a Kozmann, Malomsoki és az olimpiai bajnok Pulai, Novák egység - zárta az esélyek elemzésével a beszélgetést Hüttner Csaba. Mádi József, Délmagyarország 2002.06.11. |
| ||||||
|