|
| ||||
|
Több számban indulnak
A Démász-Szegedi VE két kajakosa közül Storcz Botond két, míg Janics Natasa hat számban próbálja meg kivívni a hét végi, szegedi második válogatón a vb- és Eb-indulás jogát. Még egy olimpiai bajnokkal is előfordulhat, hogy nem megy úgy a kajakozás, ahogy szeretné. A szegedi klub versenyzője, Storcz Botond Sydneyben, az ötkarikás játékokon kétszer állhatott a dobogó tetejére. Ám 2001-ben egyáltalán nem az elvártaknak megfelelően teljesített. - Az elmúlt év a feltöltődés jegyében telt el - mondta Storcz. - Ezt az esztendőt már sokkal jobban és motiváltabban kezdtem, hiszen éppen az egyesületem otthona, Szeged rendezi az Európa-bajnokságot. Minden rendben van körülöttem, ennél nagyobb nyugalom már nem is vehetne körül. Storcz ezer méteren egyesben, valamint ötszázon Kammerer Zoltánnal párban nyerte meg az első válogatót. - Szegeden is ez a két szám jelenti majd a fő programomat, míg a június végi négyes felmérőn Kammerer mellett Horváth Gábor és Kökény Roland lesz a hajóban rajtam kívül. Persze, azért Storcz sem érezte az eddigi teljesítményét százszázalékosnak. - Egyesben a táv első felén, valamint a startomon mindenképpen javítani kell, hogy a nemzetközi mezőnyben is jó legyek - árulta el a kétszeres olimpiai első. - Nyerni akarok, hogy a nyár további része nyugis legyen, ne legyen szükség az osztozkodásra. A Démász-Szegedi VE kajakos hölgye, Janics Natasa feladathalmozó volt a szolnoki első válogatón. - Most sem unatkozom majd, mert újra hat számban állok rajthoz - nyilatkozta Janics. - A győzelemre a legnagyobb sanszom ezer négyesben van, kétszázon mindhárom egységben, egyesben, párosban és négyesben elstartolok. A szolnoki Holt-Tiszán igazán szeszélyesen szerepelt Janics, volt első (háromszor) és harmadik is, ellenben a nagy kiugrás nem jött össze ötszáz egyesben. - Az első válogató előtti héten nem igazán ment az evezés, így talán túl feszült voltam. Hét másodperccel rosszabbat mentem, mint az átlagom, emiatt lettem negyedik K1-ben. A hibáimon megpróbáltunk javítani az elmúlt két és fél hétben, remélem, elégedett lesz velem mindenki a szegedi válogatót követően - vélekedett Janics Natasa. Mádi József, Délmagyarország 2002.06.12. |
| ||||||
|