Ma kezdődik a Maty-éren az országos bajnokság
Kétszázon a legjobbak
Az
ország, sőt talán a világ két leggyorsabb kajakosának tartják
Fehérvári Vincét és Hegedűs Róbertet. A Démász-Szegedi VE
kiválóságai azonban nemcsak 200 méteren, hanem ötszázon is
rajthoz állnak a hétvégi szegedi ob-n és
válogatón.
Háromból három - ez volt a
győzelmi mutatója Szolnokon Fehérvári Vincének. És
még egy döbbenetes adat: 1994 óta mindössze kétszer kapott ki
itthon, 200 méteren.
- Akkor is csak azért, mert
ínhüvelygyulladásom volt - emlékezett vissza az 1995-ös
eseményekre Fehérvári. - Rá is ment az egész idényem arra a
rakoncátlan sérülésre, de szerencsére ez már a múlté. Jó
formában vagyok, remekül alakult a felkészülés, éppen ezért
ismételni szeretnék, mindhárom sprintszámot meg akarom nyerni.
A szokásoktól eltérően Fehérvári még egy futamot
vállalt. - Mivel a hét végi verseny nemcsak egyes és páros
válogató, hanem országos bajnokság, amelyen fontosak a
csapatpontok, ezért ötszázon összeáll egy szegediekből álló
kvartett. Hegedűs Robival, Storcz Botonddal és
Molnár Péterrel ülök majd egy hajóban.
Kétszázon, párosban és négyesben Fehérvári állandó
társának mondhatja magát a Démász hatalmas termetű, szintén
nagyszerű eredményeket produkáló kajakosa, Hegedűs Róbert.
Fejenként egyébként mindketten hét vb-címnél tartanak.
- A duók mezőnyében, 200 méteren a realitás a mi
győzelmünket ígéri - nyilatkozta Hegedűs. - Mögöttünk sűrű a
mezőny, talán a csepeliek jelenthetik ránk a legnagyobb
veszélyt. Mint eddig jó néhányszor, ötszázon is megpróbálok jó
eredményt elérni. A társam az a 22 éves Gyökös Lajos
lesz, aki Paksról nemrég került az edzőnk, Séra Miklós
csapatába. Jó az összhang köztünk, technikailag összeillünk,
szerintem bármi lehet még ebből a párosból. Az igazi az lenne,
ha az első válogatón nyerő Storcz, Kammerer duót
megközelítenénk. Merész kijelentés hagyná el a számat, ha azt
mondanám, hogy legyőzzük őket, de az egy hajó hátrányból
igazán faraghatnánk.
Hegedűs sokszor a
ek mellől
szakad el az edzések miatt. - A szegedi egyetemen a második
évemet zárom, ám a válogatók miatt elég nehéz a napjaimat
beosztani. Kajakozás, tanulás, vizsgák, formaidőzítés, plusz
az utazgatás; az egész egy agyrém. Óriási motiváció az
Európa-bajnokság, amelyért még ezeket a koordinálási gondokat
is vállalom - jegyezte meg végül Hegedűs Róbert.
A
Démász juniorjai alaposan megszorongatták az elmúlt válogatón
a kajakos legjobbakat. Kétszáz méteren Pusztay István
Fehérvári skalpjára vadászik, míg ugyanezen a távon az Almási,
Páger duó szintén a dobogó legfelső fokára hajt. Maradjunk még
a sprintfutamoknál: a négyesek mezőnyében a Szélpál,
Biczók, Molnár, Pusztay kvartett reményteljes produkcióra
lehet képes. Ezren és ötszázon Molnár a csepeli
Siebellel startol, az egy kilométeres távon pedig a
junior korosztálynál is fiatalabb Vasas, Juhász, Börcsök,
Sík egységnek szavazott bizalmat Váradi Márton
edző. A kenusoknál két tehetség teljesítményét feltétlenül
érdemes lesz figyelni. Kása Ferenc edző azt szeretné,
ha Joób és Vajda is a közvetlen élmezőnyt
idegesítené. A válogató szombati szünetében rendezi a
Démász-Szeged és a városi sportigazgatóság közösen a 12.
Hanzók Örs-emlékversenyt, amelyen közel háromszázan indulnak a
9-17 éves generációban.
Az ob programja, péntek,
9-től: 1000, 15-től: 500 és 200 méteres elő- és középfutamok;
szombat, 9: 1000 m-es döntők, 15.30: 200 m-es elő- és
középfutamok; vasárnap, 9: 500 m-es, 14.30: 200 m-es döntők.
Mádi József, Délmagyarország 2002.06.14.
| |