Zágrábban indulhatnak
A
zágrábi Európa-bajnokságon való részvétel volt a tétje a
szolnoki Holt-Tiszán lebonyolított második ifjúsági és junior
(U23) kajak-kenu válogatónak.
Az eseményen a párosok és az
egyesek ezer, valamint ötszáz méteren döntöttek a
kerettagságról. A fiatalabb korosztályban csak egy szegedi
volt érdekelt: az első selejtezőhöz hasonlóan, másodszor is a
harmadik helyen végzett K1-ben Sík Márton. Ez még nem
jelent egyértelmű Eb-részvételt, ám pénteken, a négyesek
válogatóján Váradi Márton tanítványa egy kvartett
tagjaként Zágrábba "érhet".
A junioroknál már öt
Démász-versenyzővel találkozhattunk. Joób Márton
C1-ben két számban volt érdekelt. Ezren ismét nyert - itt
Kálmán Marcell harmadik lett -, míg ötszázon néhány
centivel kikapott Kronecker Gábortól. Az egy
kilométeres távon, C2-ben Vajda Attilával ismét
biztos győzelmet arattak, így Joób ebben a számban is
kvalifikálta magát az Eb-re. A szakmai bizottság döntése
értelmében Kronecker ezren, míg Kása Ferenc
tanítványa, Joób ötszázon indul egyéniben a kontinensviadalon.
A kajakosoknál ezren és ötszázon nem volt ellenfele a
Siebel Lajos, Molnár Péter párosnak. A
felnőtteknél a Veréb, Vereckei egységet is alaposan
megszorító duó mindenkit maga mögé utasított. Egyesben ezren
Börcsök Balázs harmadikként ért célba, így neki is -
csakúgy, mint az ifiknél Síknak és a junioroknál Kálmánnak - a
pénteki, négyesek válogatóján lesz lehetősége a
kvalifikációra. A kvartetteknél 500 m-en esélyes a
Démász-Szegedi VE hajója Szélpál, Biczók, Almási,
Pusztai összeállításban.
Mádi József, Délmagyarország 2002.07.10.
|