Tolnatext-kupa, maratoni válogatóverseny, Tolna - taroltak az esélyesek
Salga-Jámbor különcsata
Nagyon elcsodálkozhatott, aki szombaton
kilátogatott a tolnai Duna-holtágon megrendezett,
Tolnatext-kupa maratoni válogatóversenyre. A máskor
megszokott, kocsikkal, kajakokkal, kenukkal zsúfolt
versenyzőktől hangos Duna-part ezúttal szinte kongott az
ürességtől.
Itt-ott
azért látni lehetett egy-egy autót vagy kajakot, ám amire
előzetesen is számítani lehetett, az bekövetkezett: a
maratonisták nem törték össze magukat azért, hogy részt
vehessenek az elmúlt években rendre nagy csatákat hozó
viadalon. Mindez némiképp érthető is, ha tudjuk, hogy a
májusban Győrött megrendezett első válogató több nyitott
kérdésre választ adott a csehországi vb-re utazó keret
összeállítását illetően. Különösen a férfi kajakosok versenyét
kísérte nagy érdektelenség - mindössze négy versenyző állt
rajthoz -, az első válogatót megnyerő győri Salga Istvánt és
Jámbor Attilát ugyanis kevesen tudják megszorongatni
hazánkban. Mint ahogy a kenusok versenyét sem kellett volna
megrendezni, lévén hogy a párosban Angliában világbajnoki
címet szerző Győre Attila és Csabai Edvin már régen kinőtte a
hazai vizeket, és világviszonylatban is kevés párja akad a két
remek kenusnak. Az egyetlen nyitott kérdés az volt, hogy a
Mosoni-Dunán győztes Szonda Kornélia visszalépésével ki nyeri
a női kajakosok versenyét - ez Giczy Zsuzsának sikerült. A
Tolnatext-kupa vasárnap 13 órakor a párosok versenyével
folytatódik.
Tolnatext-kupa,
második maratoni válogatóverseny Férfi
K1 (36 km): 1. Salga István (Győri VSE) 2:26:03,
2. Jámbor (Tolnatext KKSC) 2:26:08, 3. Petri
(Építők) 2:33:32. C1 (36): 1. Csabai Edvin
(Csepel) 2:43:01, 2. Győre (Csepel) 2:43:02, 3.
Gilányi (Építők) 2:47:09. Nők. K1 (36 km): 1.
Giczy Zsuzsa (UIKC) 2:40:16, 2. Bencze
(Csongrád) 2:48:27, 3. Csengery (Lágymányos)
2:49:21
GG, Nemzeti Sport 2002.06.23.
|