Világ- és Európa-bajnoki válogatók
Gyökösék meglepetése ötszázon
Egyszer borult a papírforma
A Kammerer, Storcz,
Kökény, Horváth négyes 1000 méteren nyerte meg a
válogatót |
Az elmúlt héten a kenusok,
pénteken pedig a férfi kajakos kvartettek válogatóztak a
szolnoki Holt-Tiszán. Angyal Zoltán szövetségi kapitány ezt
követően terjeszti az elnökség elé a válogatott csapatok
névsorát, amelyek részt vesznek majd a szegedi Mol 5. síkvízi
Európa-bajnokságon (július 18-21.), illetve a sevillai
világbajnokságon (augusztus 29.-szeptember 1.) Kellemes,
napos időben, kora délelőtt először a 200 méteres futamban
érdekelt három legénység tette vízre hajóját. A tavalyi
világbajnok, Fehérvári Vince, Hegedűs Róbert, Beé István,
Horváth Gábor négyes egy pillanatig sem hagyott kétséget
afelől, hogy ki a jobb. Biztosan győzték le a Kadler Viktor,
Babella Balázs, Páger Zoltán, Almási Gergely kvartettet. Ezt
követően, még a délelőtt folyamán az 500 méteres távon is
eldőlt, hogy a négy egység közül ki képviseli színeinket a
világversenyeken. Nagy meglepetésre a Gyökös Lajos, Borhi
Zsombor, Hegedűs Róbert, Kökény Roland alkotta csapat remekül
harcolt, és mintegy másfél méterrel verte a sokak által
abszolút favoritnak tartott Vereckei Ákos, Veréb Krisztián,
Horváth Gábor, Beé István négyest. A csapat vezérevezőse, az
Atomerőmű SE versenyzője, a 22 esztendős Gyökös Lajos, aki még
idáig egyetlenegy világversenyen sem lapátolt, most kettőn is
részt vehet. "Jól rajtoltunk, s ez volt sikerünk egyik
záloga. Ennek így kellett lennie, társaimmal sokat dolgoztunk
a sikerért, igyekszünk majd megfelelően képviselni hazánkat
Szegeden és Sevillában is" - mondta Séra Miklós
tanítványa. Délutánra mindössze egy szám maradt, méghozzá
az 1000 méteres futam, melyben két egység versenyzett. Közülük
a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Horváth Gábor, Kökény Roland
négyes biztosan verte a Siebel Lajos, Molnár Péter, Gyökös
Lajos, Kucsera Gábor összetételű egységet. "Két számban
papírforma-eredmény született, ám az ötszázasok vetélkedője
meglepetést hozott. A tehetséges Gyökös Lajos vezérelte csapat
legyőzte ugyanis Vereckeiéket. Kíváncsian várom, hogy ez az
újonc kvartett mire lesz képes a világversenyeken. E hét
végére pihenőt kap a válogatott a dunavarsányi edzőtáborból,
hétfőtől azonban folytatódik az erőltetett menet. Csapatunk
július tizenötödikén utazik Szegedre az idei Európa-bajnokság
helyszínére" - mondta a válogató végeztével Angyal Zoltán
szövetségi kapitány.
Varga Csaba, Nemzeti Sport 2002.06.29.
|