|
| ||||
|
32. síkvízi világbajnokság
Két magyar arany- és bronzérem az ezerméteres döntők napján Diadalok férfias teljesítménnyel Úgy fest, az egy kilométeres táv számunkra nem elég férfias. A meggyőző versenyzéssel bronzérmet - és egyáltalán: a szombati nap olimpiai számai közül egyetlenként dobogós helyezést - szerző Vereckei Ákos, Veréb Krisztián K-2-es kivételével egyelőre mind férfi kajakosaink, mind kenusaink lemaradtak a dobogóról. A hölgyek helyettük is termeltek: Kovács Katalin megszerezte élete első egyéni világbajnoki aranyát, a Szabó Szilvia, Bóta Kinga páros pedig megvédte vb-elsőségét, míg a fiatal női négyes a harmadik helyen zárt.
Ám térjünk vissza a Szabó és Bóta uralkodását meghosszabbító győzelemhez. A két hölgy ezúttal sem ismert kegyelmet, hiába hullámzott a Guadalaquivir folyó, s hasztalan próbáltak oldalvizükön haladni az ellenfelek, megint faképnél hagyták őket. A végén maradt háromnegyed hajónyi különbség, noha a méricskéléssel kapcsolatban Kinga utóbb megjegyezte: ha húsz centivel verik a többieket, neki az is bőségesen elég.
Kovács Katalint is egy német - Katrin Wagner - próbálta becserkészni, de vágya csak a finálé után teljesült. Katink e döntővel végérvényesen feliratkozott a kajakos világklasszisok márványtáblájára: egyrészt azért, mert a tavalyi és az idei Európa-bajnoki remeklést követően személyében újra akad női egyesben vb-aranyérmesünk, másrészt azért, mert immár az év fő versenyén is leiskolázta Josefa Idemet, Katrin Borchertet és Caroline Brunet-t - a közelmúlt nagyjait. Avagy mostantól úgy helyes: a múlt nagyjait. Az "öreglányok" a távolban szívták a fogukat, amíg Wagner a befutó után nyomban Katihoz lapátolt, s egy puszival köszöntötte őt. Hogy nem egy "hej de könnyen megszerezhető" cím Kovácsé, jelzi, hogy maga eképp kommentálta az esetet: "Azért is esett olyan jól, hogy odajött hozzám, mert így belecsimpaszkodhattam a kajakjába, tudniillik előtte úgy hajtottam, hogy majd’ beleszédültem. Persze, egy kis szenvedést megért ez a szép arany." Iparkodtak becsülettel kenusaink is, de ezúttal semmi sem jött össze nekik. Sok jót nem írhatunk szombati teljesítményükről, rosszat viszont e kiváló sportemberek nem érdemelnek. Arra, hogy a tavalyi vb-n és az idei Eb-n egyaránt győző kenu négyesnél a formaidőzítéssel lehetnek-e gondok, vagy csak pillanatnyi megingás miatt maradt le a csapathajó, vasárnap választ kapunk, mivel a vezérevezős Novák Ferenc kivételével Belicza Béla, Kozmann György és Iván Gábor az 500, illetve 200 méteres fináléban is érdekelt. Hüttner Csaba és Fürdök Gábor helyzete valamelyest nehezebb. A válogatókon szépen szelik a vizet, de a világversenyeken évek óta elmaradnak önnön várakozásaiktól (éremszerzés). Most kedvesebb számukban, C-2 1000 méteren végeztek a döntő utolsó előtti helyén. A zárónapon alighanem a "kiegészítő", ötszázas távon kellene komoly meglepetést okozniuk ahhoz, hogy edzőjük, Ludasi Róbert ne szorgalmazza az egység különválását az olimpiai esztendőt megelőző idényre. Kizárólag az eredménylistát böngészve, Kolonics György nyolcadik helyével is nehéz megbarátkozni. Egyes menőnk azonban a sérülések által szétszabdalt szezonját végül arra tette fel, hogy Sevillában inkább "sydneyi távján", ötszázon csatlakozzon újfent az elithez. A véleményformálással tehát vasárnapig, illetve dehogy, kétszeres olimpiai bajnokunk esetében akár Athénig is várhatunk.
Kajak négyesünk a taktikát tartva erős kezdéssel igyekezett meglepni ellenfeleit. Kétszázötven métert odahagyva még vezettek. Aztán leelőzték őket a szlovákok, majd a németek és a bolgárok is, mígnem azon kapták magukat, hogy a negyedik helynél nincs előrébb. Kammerer Zoltán, Storcz Botond és Horváth Gábor a szám olimpiai bajnoka, s egy éve már a Vereckeit váltó Kökény Rolanddal is odaértek a második helyre, úgyhogy tőlük az éremszerzés, sőt az arany megkaparintása lenne elfogadható. Nem csak a sevillai naptól, hanem miattuk is főhet hát Angyal Zoltán szövetségi kapitány és a szakági edző, Sári Nándor feje. Vereckei visszacsalogatása nemigen kerülhet napirendre, minthogy Veréb Krisztiánnal alkotott párosuk egyre jobb. Ôk igenis hozták magukat, s az egyik legkeményebb döntőben finiseltek harmadikként. Kajakos csillagainkat már csak az északi fény ragyogja túl, azaz a svéd és a norvég duó, amely - talán hibátlan összeszokottságának köszönhetően - előttük zárt. Egyelőre így állunk, szombat után is lesz (verseny)nap, méghozzá andalúziai mércével is melegnek ígérkező, amelyen az 500 és 200 méteres döntők kapcsán - jó helyen legyen mondva - nagy terveket forralunk. 32. síkvízi kajak-kenu-világbajnokság, Sevilla Döntők 1000 m Férfiak. K-1. Világbajnok: Erik Veras-Larsen (Norvégia) 3:27.58, 2. Javier Correa (Argentína) 3:28.27, 3. Adam Seroczynski (Lengyelország) 3:28.40, 4. R. Yellin (Izrael) 3:28.56, 5. N. Baggaley (Ausztrália) 3:29.30, 6. T. Tranum Jensen (Dánia) 3:29.38, 7. Borhi Zsombor (Magyarország) 3:29.43. K-2. Vb: Henrik Nilsson, Marcus Oskarsson (Norvégia) 3:12.62, 2. Nils Fjeldeim, Erik Veras-Larsen (Norvégia) 3:13.69, 3. VERECKEI ÁKOS (Magyarország, egyesülete: Honvéd-Westel; edzője: Sári Nándor; nevelőegyesülete: PGSK; nevelőedzője: Marczinkó Györgyné), VERÉB KRISZTIÁN (Magyarország, Honvéd-Westel, Sári Nándor, DKSC, Rajnai Sándor) 3:14.43, 4. A. Tyicsenko, V. Grucsijkin (Oroszország) 3:15.15, 5. K. Wraae Nudsen, M. Kongsgaard (Dánia) 3:15.31, 6. A. Wsocki, M. Twardowski (Lengyelország) 3:15.47. K-4. Vb: Szlovákia (Michal Riszdorfer, Erik Vlcek, Juraj Baca, Richard Riszdorfer) 2:52.83, 2. Németország (Björn Bach, Stefan Ulm, Andreas Ihle, Mark Zabel) 2:52.91, 3. Bulgária (Petar Merkov, Milko Kaszanov, Jordan Jordanov, Ivan Hrisztov) 2:53.99, 4. Magyarország (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Kökény Roland, Horváth Gábor) 2:55.24, 5. Fehéroroszország (A. Szkurkovszkij, A. Abalmaszov, V. Mahnyev, R. Petrusenko) 2:55.57, 6. Norvégia (M. Naess, A. Wefald, P. Fevang, A. Gjersoe) 2:56.15 C-1. Vb: Andreas Dittmer (Németország) 3:49.03, 2. Makszim Opaljev (Oroszország) 3:49.64, 3. Stephen Giles (Kanada) 3:50.73, 4. K. Aguilar (Kuba) 3:53.16, 5. Sz. Atanaszov (Bulgária) 3:53.38, 6. M. Doktor (Csehország) 3:53.45, ... 8. Kolonics György (Magyarország) 3:57.36. C-2. Vb: Michal Sliwinski, Michal Kobierski (Lengyelország) 3:32.45, 2. Ledi Balceiro, Ibrahim Rojas (Kuba) 3:33.67, 3. M. Scarola, R. Dalton (Kanada) 3:33.96, 4. S. Simiocencu, F. Popescu (Románia) 3:34.06, 5. J. Bea García, D. Mascato (Spanyolország) 3:34.73, 6. A. Kosztoglod, Sz. Uljegin (Oroszország) 3:35.32, ... 8. Hüttner Csaba, Fürdök Gábor (Magyarország) 3:39.48. C-4. Vb: Lengyelország (Adam Ginter, Michal Gajownik, Roman Rynkiewicz, Andrzej Jezierski) 3:17.79, 2. Kanada (Maxime Boilard, Tamás Buday, Attila Buday, Dimitri Joukovski) 3:18.12, 3. Fehéroroszország (Alekszandr Kurljandcsik, Alekszandr Bogdanovics, Szemjon Szaponyenko, Alekszandr Zukovszkij) 3:18.42, 4. Románia (M. Pricop, P. Condrat, I. Anisim, I. Averian)3:19.27, 5. Magyarország (Novák Ferenc, Iván Gábor, Belicza Béla, Kozmann György) 3:20.04, 6. Oroszország (R. Krugljakov, A. Volkonszkij, A. Kabanov, K. Fumicsev) 3:21.85 Nők. K-1. Vb: Kovács Katalin (Magyarország, MTK, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Bp. Spartacus, Schmidtné Palovics Angyal) 3:53.34, 2. Katrin Wagner (Németország) 3:53.92, 3. Josefa Idem (Olaszország) 3:54.77, 4. K. Borchert (Ausztrália) 3:54.78, 5. C. Brunet (Kanada) 3:56.78, 6. L. Karmi (Izrael) 3:59.66. K-2. Vb: SZABÓ SZILVIA (Magyarország, Tiszaújváros, Fábiánné Rozsnyói Katalin, UTE, Nagy Katalin), BÓTA KINGA (Magyarország, Tiszaújváros, Fábiánné Rozsnyói Katalin, FTC, Zsigmond Zsóka) 3:37.25, 2. Manuela Mucke, Nadine Opgen-Rhein (Németország) 3:38.57, 3. Larissa Pessakhovitch, Adi Gafni (Izrael) 3:42.16, 4. D. Dacseva, B. Pindzeva (Bulgária) 3:42.29, 5. B, Sánchez, I. M. García (Spanyolország) 3:43.64. K-4. Vb: Lengyelország (Joanna Skowron, Karolina Sadalska, Aneta Bialkowska, Aneta Pastuszka) 3:17.00, 2. Kína (Lina Fan, Ji Gao, Linbej Kszu, Hongjan Zong) 3:17.19, 3. Magyarország (PAKSY TÍMEA, MTK, Fábiánné Rozsnyói Katalin, KSI, Simon Miklós; MÓNI KATALIN, MTK, Fábiánné Rozsnyói Katalin és Czipráné Fábián Mónika, Nagymaros, Gyimesi László; VISKI ERZSÉBET, Tiszaújváros, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Nagymaros, Gyimesi László; KERESZTESI ALEXANDRA, MTK, Fábiánné Rozsnyói Katalin és Czipráné Fábián Mónika, MTK, Czipráné Fábián Mónika) 3:18.48, 4. Ausztrália (C. Meek, A. Rankin, L. Oldenhof, P. Harvey) 3:18.60, 5. Románia (A. Mateescu, F. Vulpes, L. Rusanescu, M. Ciobanu) 3:20.32, 6. Ukrajna (N. Fikliszova, I. Oszipenko, O. Cserevatova, H. Balabanova) 3:20.45 GG, Nemzeti Sport 2002.09.01. |
| ||||||
|